Ha a blogot olvasod, és nincs közösségi média felületed, nem tudod követni a napi gondolataimat, amiket ott osztok meg javarészt. Kinek, mi jön be… úgyhogy összegyűjtöm őket ebbe a bejegyzésbe.
Ha bármikor szívesen visszaolvasnád őket, itt egy helyen megtalálod mindet. Ez a bejegyzés folyamatos update-ben lesz!
„Ha csak egyetlen, halvány, pici fénysugár világítja is meg előtted az utad, a sötétség és a bizonytalan kilátástalanság a jövő miatt már kevesebb marad!”
07.07.
“Emberek vagyunk, érzünk.
És jogunk is van minden érzelmet magunknak megengedni.
Sírni, ha fáj, toporzékolni, ha mar, remélni, bízni, nevetni, örömködni, aztán kétségbeesni…. határt szabni, torkig lenni, feldühödni, félni, remegni. Mindebben az életet magát érezni.
Viszont, egyedül ezeket érdemes örökké táplálni: hálálni, hinni, szeretni.
A többinek is meg kell/lehet a teret hagyni, de idejében el is kell őket engedni… Mivel egyszer úgyis az említett hárommá fog minden más szelídülni.“
-Maia-
“Ó, én, ó, élet, kérdések nem szűnő árja! Hitetlenek végtelen özöne, balgáktól nyüzsgő városok! Mi jó ezek közt?
Ó, én, ó, élet!
Válasz:
Az, hogy itt vagy, hogy van élet és egyéniség, hogy zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort.”
Vajon mi lesz az a sor?
Mi lesz a Te sorod?
(Holt költők társasága)
“Az igazság olyan takaró, ami alól kilóg az ember lába, az ember hiába rángatja, valamije mindig kilóg alóla, akárhogy cibálja, valamije mindig fázni fog, attól fogva, hogy először felsírunk, egész addig, míg utolsót sóhajtunk.”
(Holt költők társasága)
És igen.
Most nem elsősorban a filmre gondolok. Hanem arra… hogy ami egyedül biztos és adott, az a Most. A jelen. A mai napból/napban is EZ a perc és pillanat.
A Tegnap… emlék. Akár jó, akár kevésbé pozitív, de emlék.
A holnap… a jövő, szintén csak egy vízió még.
Most van Most. Éld meg ezt, teremtsd meg az életed, és adj hálát érte. 
#mostvanmost#tudatosteremtes#belsobekekivetitve
Kedves Teremtő!
Köszönöm, hogy eltelt még egy nap, hogy érezhettem, hogy vigyázol rám és vezetsz az utamon.
Köszönöm, hogy elfogadod, hogy nem tudom használni a térképet és ezért néha rossz irányba megyek.
Köszönöm, hogy mindig ott vagy mögöttem, ha félek, mert eltévedtem és köszönöm, hogy segítesz megtalálni a helyes ösvényt.
Köszönöm, hogy elviseled a hisztimet, tudom, hogy néha idegesítő vagyok.
Ma este azért imádkozom, hogy adj nyugalmat mindenkinek, akinek hosszú napja volt, békét mindenkinek, akinek békétlenséggel telt napja és szeretetet mindenkinek, akik egyedül érezték ma magukat.
Kérlek segíts mindenkinek, akinek rossz napja vagy éjszakája volt és segíts nekik, hogy ne felejtsék el, hogy az öröm mindig reggel jön és nincsen világosság sötétség nélkül.
Kérlek segíts emlékezni arra minden nap, hogy a sötétséget mindig a világosság követi, még a szótárban is.
Köszönöm, hogy meghallgattál!
Ámen!
A szövegért köszönet @eszter518_art -nak! 
Hiszek-e a tündérmesékben?
Már nem… és nem is sajnálom, mert ha még mindig hinnék, akkor azt jelentené, csak egy álomban élek. A valóság pedig nem tündérmese. Nem rózsaszín lufi. És én pont ezt hangsúlyozom a könyveimben is. Hogy bármilyen nehéz is, de szembe kell nézni a valósággal. Nincs mindig Happy end.
DE!
HISZEK igenis – és ebben nem tör le semmi és senki – hogy vannak szent, áldott, békével és mágiával teli pillanatok. Amikben örök létezőkké válunk.
Hiszem, hogy a legtöbbet akkor adjuk, ha emlékünk az embereknek nem ajándékokat, hanem érzést jelent.
Hiszek a remény és hit erejében. Hiszek az angyalokban.
Hiszek önnön erőmben, hogy erős és független nő vagyok és valahol igenis brutál jó ezt megélni.
Hiszek a sorsban, a pozitív energiákban.
Hiszek a JÓSÁGBAN
Hiszek a tiszta örömben, és az IGAZ szerelem erejében, ami győz mindenek felett.
Hiszem, hogy ez tisztítja meg a világot és a lelkeket!
Ebben a hitemben, akkor sem… soha nem ingok majd meg.
2022.08.29.
“Lassan leomlanak körülöttem a falak, és már egy kevéske fénytől is feléledek…” Főleg jó lenne ezen a várhatóan esős hétvégén egy kis fény! Ettől függetlenül legyen szép hétvégétek!
700-an követitek A Lélek szirmait! 2022.09.02-án!
Köszönöm a folyamatos támogatást. Továbbra is szeretettel várlak titeket és jövök inspiráló dolgokkal! 
Legyen csodaszép napotok! 
Van az a pont, amikor már az emlékezés is fáj. Az emlékek önmaguk, amik sajognak… halkan. Mindegy, hogy jó vagy kevésbé kellemes. De éppen annyira ordibálnak az arcodba, hogy legszívesebben lelked apró fényképeit az emlékeidből összeállva szabadon engednéd a világba. Mindazokat, amik oly mélyen beléd ivódtak… amikor… szeretve voltál és szerettél. Egy éve, egy hónapja, egy hete… vagy akár egy napja. Akkor még a “minden” voltál… ma viszont a MOST van, és most pedig hirtelen …. a “semmi” lettél. A semmi VAN. Ettől pedig megdermedtél… Hideg jégszobor vagy, akinek arcára fagyott a mosoly és benne mindazon emlékek, amik belül hangosan sajognak. Szembesülni ezzel a semmivel éppen eléggé fájdalmas. De ez is az élet, és az elengedés/továbblépés része. Hadd fájjon. Természetes. És őszinte. Nem én lennék, ha nem így lenne. Először az agyad felfogja. A maradt… semmit. Vele meg tudod értetni idővel, mi történik/mi történt. “Az idő begyógyítja a sebeid”. Mindenki ezt mondja. Igen ám, de ahol fájok, az nem az agyam. Ahol fájok… az a szívem. Az agyam felfogja, az idővel valóban megérti, de a szívemnek nem fogom tudni elmagyarázni, hogy ne érezd azt, amit tegnap, amit egy éve… amit évekig előtte. Nem tudom azt mondani: ne tápláld többé. Mert nem érzi az időt. És pont ez különbözteti meg az egotól. Az ego gondolatai okozhatnak fájdalmat, de a szívem szenvedi el… ő ugyanis nem ismer időt, nem ismeri a gondolatokat, ő az érzést ismeri, melyet kidobogott magából eddig és fogja akár egy életen át…. Ez olyan, amit millió másik élet sem fog “befoltozni”. “Olyan könnyű megtenni… dobálj ki minden emléket..” – mondják. És azzal vajon mennyivel vagyok előrébb? A szívem, lelkem és akár az elmém nem őrzi úgyis belül az összes emléket? Nem emlékszik tán minden szóra, minden tettre, minden eseményre? Annak minden részletében? Ohh dehogynem…Csodálatom azokat, akik ezt ilyen könnyen meg tudják tenni. Őszintén. És tudom, hogy ezekkel a tanácsokkal nekem segítenének, nekem akarnak jót…de én pedig büszke vagyok rá, hogy ebben sem hasonlítok a nagy átlaghoz. Nem szenvedek, csak meghagyom szívemnek a “gyászidőszakot.” És majd Ő eldönti … mikortól dobog majd ténylegesen tovább.. az előrelépésben.
Négy évvel ezelőtt ért egy eset, amiben megtanultam a következőt. Azóta is több hasonló helyzet volt életemben, amiből ez a tanulság… Ezzel indítom most a hetet! Az alap gondolat elindítója Jane Austen volt, aki több mint kétszáz évvel ezelőtt az Értelem és érzelem c. művében megfogalmazta a következőt, Marianne karaktere ajkára: “Nem a szavaink vagy a gondolataink tesznek azzá, akik vagyunk, hanem a tetteink… vagy azok hiánya.” Ezt továbbfűztem magamban: amit teszel, az vagy Te magad, de amilyen reakció lesz rá, a “válasz” a tettedre, az viszont már nem te vagy, nem rólad árulkodik. Saját tetted az, aki te vagy igazán, illetve a te reakciód is – mivel az is belőled indul ki. A másik/ mások reakciója már nem rajtad áll, és nem rólad mesél… Te mindig maradj viszont a kedvesség, a szeretet és a fény hordozója. Legyen szép hetetek!
Mind egyazon ég alatt létezünk… akárhol legyünk a világban, lehet bármekkora fizikális távolság az egyének között… mindenki ugyanarra a Napra, Holdra tekint fel. Ugyanazon csillagok mosolyognak le ránk! Ilyenkor jövünk rá, hogy a távolság és az idő sem létezik belsőnk számára. Valójában mindkettő megáll … a lelkünkben. 
#estigondolat#inspiration#ido#ter#lelek#nap#hold#csillagok#alelekszirmai
A változás mindig belőlünk indul ki… Ezt már tudjuk. Régi tanmese…. Az igazi változás viszont onnantól kezdődik, amikor a belső blokkokat, függőségeket, régi mintákat, korlátozó hitrendszereket, ragaszkodásokat, melyek gátak voltak eddig benned a fejlődéshez, az újhoz, az igazi teremtéshez … elkezded gyökerestől kiirtani. “Gyomlálsz”.
Fájni fog. Nagyon. Hullámzó lesz. Nagyon. De ott van benned hozza az erő. Az önfejlődéshez, a szintlépéshez, a teremtéshez.
Ne várd, hogy könnyű lesz vagy egyszerű. Ne várd, hogy más higgyen benned, hidd el te magadról, hogy képes vagy rá. És akárhányszor “visszaesnél” a kihívással teli újrakezdésben, vagy önmunkában, mindig emlékezz arra, hogy akkor is képes vagy rá, nem az számít, hányszor mondják neked, hogy nem. Nem számít hányszor kell felállnod önerőből a padlóról. Nem számít hányszor nulláznak le, vagy te neked kell saját magad. Ne is mástól várj el semmit!
Mert mindaz, amit keresel kívül esetleg, amire szükséged van – az ott van benned.
Hosszú folyamat, talán egy élet. Nehéz. De megéri. Hidd el nekem. Tapasztalat. Tapasztalom. Máig. Évente kapok hosszú ideje olyan szituációkat, melyek visszadobnak az origóra… és a tanulást – fejlődést is újra kell kezdenem. Mert ennek nincs is vége. Újra össze kell a széttört puzzle darabkáim illeszteni. Néha meg magamat is meglepem, honnan jön ez az erő bennem, mindig az újrakezdéshez/újratervezéshez. Anyukám mindig azt mondta: “ mert tiszta vagy és romlatlan.” De ez az önsors út bejárása – a fejlődés megéri hosszútávon, mert önmagaddal kell elsősorban leélni az életed. Önmagadért tedd hát meg! Mert Ez pedig a legfontosabb “ befektetés” – önmagad egyensúlyát megalkotni.
Saját belső világod ápolására az egész Univerzum segítségét megkapod ihletek és inspirációk formájában. A Mindenség elmélete c. filmben elhangzó mondat mai napig bennem él: “ A legjobb az, hogy az ember sosem tudhatja, honnan vagy kitől érkezik a következő szikra.” Néha valóban a legcsekélyebb dolog, esemény, történés, egy szó adhat újabb fényt számunkra “az alagút végén.“ Amiből gazdagíthatjuk, újra felépíthetjük, kiterjeszthetjük, fejleszthetjük saját világunkat magunkban. Vagy rájövünk valamire, születik egy felismerés, melyből tovább tudunk táplálkozni magunkban továbbfuttatva azt a gondolatot, meglátást. Sokan akkor kapunk új iránymutatást, amikor legkevésbé számítunk rá, onnan, ahonnan legkevésbé várjuk. Vagy egy olyan saját, napi cselekedetsorunk végzése közepette, amikor hirtelen csak bevillan valami, és érkezik a “megvilágosodás” állapota. Ezek az inspirációs impulzusok mindenkinek kellenek. Szükségünk van rájuk, mert így vagyunk összerakva. Amire pedig még rájöttem, hogyha máshonnan is érkezik meg az ihlet impulzusa, az mindig bebizonyosodik, hogy azért talált meg minket, mert tudatalatti vágyaink gondolata bevonzotta. Vagyis ami megtalál “véletlenül”, az már eleve létezett benned előtte is, de kellett a külső impulzus, hogy valóban fényt kapjon, és felismerje és megvalósítsa az ezek után benned továbbszövődő útban önmagát. Engedd hát magad meglepni, fedezd fel és színezd ki belső világodat! #innerworld#universe#inspiring
Belső párbeszéd egy esős reggelen.
Elme: “Fogd fel végre. Mindenkinek igaza van, tovább kell már lépni.”
Szív: “Abban a folyamatban vagyok. Elengedem, de elfelejteni mindent nem olyan könnyű. Te csak azt hallod meg, amit mondanak, és még ha tudod is, igaz lehet… de én nem tudok. Én érzek. Én dobogok. Én érzésből vagyok, és nem tudom bezárni a hangom.”
Elme:” Jaj, te. Egyszer te fogsz a sírba vinni! Hidd el nekem, hogy megtalálod a párod! Menj tovább az utadon!”
Szív:” Már továbbmentem, ahogy mondod. És nem kell megtalálnom, nem kell keresnem… én… már megtaláltam a “párom”!!!!! Nekem már megvan, az a másik dolog… hogy nem vele vagyok… talán már soha nem is fogok. Illetve, én nem csupán “párt” keresek, hanem TÁRSAT, akivel az életet leélhetem. Úgy éreztem, ez a kettő egy s ugyanaz lehet, de valószínű nem így van…. ezt kell feldolgozzam.”
Elme:”Oh, értelek. Akkor az kegyetlen lehet… fájsz, már látom. Bocsánat, ha összezavartam benned néha a dolgokat, meg hagyom neked akkor a feldolgozást, ami gyógyulási folyamat.”
Szív:” Örülök, hogy végre megértetted, “köszönöm a közreműködésedet”.”
Elme:” Már megszoktam és lassan beletörődöm, hogy Te mindig erősebb vagy. És a te hangod igazabb… nem is mi lennénk, ha máshogy alakulna. Tudom én is… a lényed… Te mindig inkább a Szív és lélek vagy.”
“Felnézek ma a teliholdas égre, régi történetek jutnak eszembe. Egyedül szól a faágról a madár éneke… Mégsem érzem magányosnak magam, mert tudom, mindenki, mindenhol Őt csodálja, ahová csak elér a fénye… És rá tekintve közelebb érzem magam mindazokhoz… akikkel talán már az életben soha nem találkozok. A Hold fényébe felküldöm emlékeimet, így ezekben… róla visszatükröződve, ahová csak árasztja magát… mindenhol egyszerre… jelen lehetek.” #szeptemberitelihold
Többször emlegetem baráti körömben… milyen jókat tudnék beszélgetni József Attilával, Ady-val, de még Radnótival, Kosztolányival és Jókaival is.
Tegnap este pedig ismét velem szembe jött ez a vers, és egyik régebbi, saját versemmel eszméltem rá közös párhuzamra vele kapcsolatban.
Juhász Gyula: Anna örök….
Biztos voltatok már ti is úgy, vagy sajnos jelenleg is abban éltek, hogy mindenhol kerestétek a másikat. Ott volt mindenki más hangjában, mosolyában, nevetésében, ott volt mindenki járásában, szava járásában, a zenében, a napban, a holdban, az eladóban, a tömegközlekedésben, mindenhol-mindenkiben. Ott van minden hibádban, minden elkomorult tekintetben, és akárhányszor öröm ér, azt kívánod, bár ott lenne veled. Hogy megoszd vele. Mind az örömöt, mind a bánatot. Minden mosolyod, minden kihívásod. Úgy, ahogy addig évekig.
Hiányozhat Ő… még inkább az, amit megosztottatok, az életet, azokat az élményeket, emlékeket, érzéseket. Hiányzik… aki úgy ismert, olyan mélyen, mint csak a családod vagy a legközelebbi ismerősök. Hiányzik… a legjobb barátod.
Éreztetek hasonlót? 
És igen. Megtalált ez a vers. Újraolvastam és felfedeztem ehhez a fent leírt érzelmekhez kapcsolódva közös dolgokat. Hogy milyen durva az, hogy ennyi évtized távlatából is… mégis ugyanolyan marad az emberi természet. Hogy mai napig hányan érezhetjük ezt… nemtől és kortól eltekintve… és ezzel együtt kell élni. Hogy ki tudja meddig, Ő … ott van Veled. Minden örömödben, sikeredben, “félrecsúszott nyakkendőben”… míg nem “elmarad majd emlékeidből lassan.”
“Ó, de mégis…”
Itt jön most be saját versem pár évvel ezelőttről, melyben én is megörökítettem hasonló érzéseket magán hordozó soraimban ezt a helyzetet. Amiről ír Juhász is… erre a párhuzamra jöttem rá tegnap, miközben olvastam… egyből az én saját alkotásom jutott eszembe. A Te…
A vers születésekor még párom se volt, az elképzelt másik felemhez szóltam, mit sem tudván arról… előrevetítve… hogy sorsommá lesz majd egy ilyen helyzet, egy ilyen érzés az életembe. Arról írtam, milyen is az a helyzet, amikor kitölt a másik, és milyen, ha ott van az Ő… mindenbe. Van egy rész mindkét versben, ami hihetetlenül rezonál egymáshoz. Rázott is a hideg ezt felismerve tegnap!!!
Fogadjátok szeretettel a Te című versem.
Ne feledjétek: “Az évek jönnek-mennek.” Csak előre van és minden Nektek, értetek “dolgozik”!
Legyen nyugodalmas szép hetetek!
Te
A Napban csókolgatsz,
A Hold fényében cirógatsz,
A Csillagokig utaztatsz.
Megköszönök Neked minden napot,
Mert mindnek része vagy és ha Veled vagyok…
Azért s attól ragyognak azok a napok.
És minden tárgyban, mondatban, gondolatban, minden érzésben és lépésben, a Világ összes tájában, a kis hibákban, Mindenben … Örökkön ott van a szó s a jelenés: Te. Minden egyes lélegzetvételben!
Te vagy a Föld és az Ég, a végtelen lét.
Csak nézlek,
S soha nem telek be Veled.
Nem elég belőled!
Útjára indítod bensőmet.
Annyira szeretlek…
Csókolnálak, míg tüdőm illatoddal tele nem lehet!
Erre gondolok, s ekkora már örömkönnyem mindig elered.
Ha alszok is mosolygok,
Mert Rád gondolok,
Hogy mégsem álmodok,
Mert Veled megkapom az igazi, teljes valóságot!
-Maia-
(2016)
Ezen vers része egyébként első könyvemnek, amiben több ilyen “tartalmat” találtok. A Lélek szirmai itt kapható, a Könyv-shopban!
“És ha már elfáraszt lépteimnek hangja, csak leülök egy padra, magamba szívlak a levegővel, és újra elindulok a Te erőddel.” ( 2014.) -Maia-
Az esti gondolat ma kiegészítésként érkezik, Carlo Acutis egyik “szállóigévé” vált mondatához: “Tutti nascono come originali, ma molti muoiono come fotocopie.” – “Mindenki egyedinek születik, de nagyon sokan halnak meg “másolatként.” “
Nos, én kívánom Nektek, – mint ahogyan én is megtaláltam az írásban, a művészetben az utam és alkotásaimban, könyveimben “örökül maradok” -, hogy találjátok meg ti is önnön hangotok, és maradjatok egyediek és különlegesek mindig!
Akárhol jártok, “hagyjátok ott a névjegyetek az asztalon”, legyetek inspiráció, példa, képviseljetek magatokból nemes értékeket, amiben követhetnek!
Ehhez a képhez még egy dalsort társított a képzeletem, miközben ezt a posztot írom, szóval megosztom ezt is: “Mi lenne, ha a madarak szavakká válnának, és ezek a “szavak” elküldenék a messzi távolba a gondolataimat…”
Milyen jó lenne, ha életutunk tele fénnyel lenne előttünk “kikövezve”, de akkor talán nem tanulnánk igazán sose…. #estigondolat #inspiration #lelekszirmaim
“Mondd, valóban hagynál “elrepülni”? Elfogadnád azt, hogy másé legyen az, aki pedig a tiéd akarna az életben lenni? Úgy hittem, megtanultuk már, hogy a lelkünk csak együtt EGY igazán…. “ #estigondolat #szivfajdalom #lelekszirmom
Mai napig csodálattal tartozom azok iránt, mivel én is ennek a híve vagyok, hogyha valami elromlik… vagy összetörik egy váza … vagy képletesen bármi, nem egyből “kidobom”, hanem próbálom megjavítani, próbálom össze illeszteni a darabokat. Hogy olyan legyen, mint új korában. Ám az évek tapasztalatából azt érzem egyre inkább… hogy illeszthetem én össze a darabokat… össze ragasztom vagy bármi, amivel javítanám… de az már sosem lesz ugyanaz a “darab”. Lehet újra egy, vagy azt hisszük, Oh megjavítottuk, jobb, mint új korában. De az már nem az és sosem lesz ugyanolyan, mint előtte. Mint az “eredeti.” Új korában lesz, valóban, de azért lesz mindig is más már, mert azok után a változások után van, amik érték… de a törés vonalai ott maradnak rajta és még ha eggyé is válik újra, sosem lesz ugyanaz. #lelekszirmaim
Hiába inhalálhatjuk tele bensőnket a múlt emlékeivel, a jövő levegőjét pedig még előre nem is tudhatjuk… így nem tartozunk sem a múlthoz, sem a jövőhöz. Amihez leginkább tartozunk teljes valónkkal az a Jelen és annak minden teremtő energiája.
Azt mondják, a világ az erőseké, de nem a törtetőké. Azt mondják, a világ a csendeseké, de nem a harsányaké. Azt mondják, a világ az álmodóké, a bátraké, de nem a másokon átgázolóké. Azt mondják, az az igaz ember, aki veled és nem rajtad nevet… Azt mondják…”
Szept 21. Ma van a béke nemzetközi napja! 
“Mondhatják, hogy nagy álmodó vagyok, de nem vagyok egyedül. Remélem egy nap Te is csatlakozni fogsz hozzánk és a világ egyesül!”
Hogyan élünk?
Képzeletünkkel kiegészítve a megismerhetetlent, amelyre felébredünk reggel és fekszünk le minden este…
Miért kívül keressük a következő dolgokat? Ezek legigazabbul belül vannak, onnan fakadnak… Mindezek forrása Te magad vagy!!
Szeretet Béke Boldogság Csend Szépség Gazdagság
Hova tűnt a mosoly arcomról? Hová lett a fény tekintetem sugarából? Hol keressem a melegséget? Megéri még? Mondd meg! Eltűnt szavak az éterben, soha be nem váltott álmok/tervek/ígéretek a sötétben. Szívem üres, már nem lehet tied. Bár az érzéseim el nem veheted. Hozzád már nem tartozhatok, azt mondtad… a “távolban” maradok. Ölelésed ereje azt hittem enyém lesz örökre, és naivan hittem, hogy boldog leszek abban… mindig oda menekülve… de már nem tudok másba ölelkezni, csak az emlékekbe. De én még ezekhez is mindörökkön hű leszek, minden emlékhez, minden közösen eltervezett álomképhez… mert eszem nem tud mást, szívem nem ismer más dobogást. Mert ilyen/EZ vagyok ÉN, meg nem hasonulhatok… vagyis ezáltal/ ezzel legigazabbul a lelkemhez, a szívem érzéseihez, önmagam az, akihez hű maradok.
“Szürke az ég alja…
fog-e még napfényt látni újra…
ki tudja…
Nagy, kövér cseppek kopognak a párkányra.
Üresség.
Nézek a végtelenbe…
az életem, a lényem, a lelkem valóban “ennyi” lenne?
Nem tudom eldönteni, mi hull sűrűbben….
az esőcseppek vagy a könnyem…”
(saját vers, frissen.2022.10.01.)
Minden egyes ölelés meghosszabbítja az életünket.” Több helyről, sokszor hallhatjuk ezt. Azonban minden ölelésnek más dinamikája van… nem mindegy ugyanis, hogy az adott ölelésben mi rejlik: az üdvözlés/első találkozás öröme, a kedvesség/szeretet/ gondoskodás megélése, az összebújás intim perce, a vigasztalás ereje, a viszontlátás reménye, vagy a búcsúzás fájdalomtól átitatott, haldokló érzése…
Ismerős az érzés, amikor emberek a távolból sokkal inkább melletted állnak és támogatnak, mint azok az emberek, akik a közeledben vannak nap mint nap? #kontemplalas
Itt az ősz újra. Elengedés újra… engedd, hadd menjen minden, mi fáj… és mindenki, aki már nem szeretne a részed lenni. Megsárgult falevelek, engedem a szél hadd fújjon el titeket. Az igazi fény, erő és élet úgyis ott van- bennem. (Saját-2020.)
„Tudd, hogy mindig lesz valaki, aki, ha rád gondol, elmosolyodik. Mindig lesz valaki, akinek ha az eszébe jutsz, melegség járja át a szívét. Mindig lesz valaki, aki ha meghall egy számot a rádióban, megjelenik előtte az arcod. Mindig lesz valaki, aki ha rád gondol, tudni fogja, mit köszönhet neked. Mindig volt, és mindig lesz, akire hatással vagy a világban, aki a reményt, a hitet, vagy csak egy életre szóló pillanatot köszönhet neked…”
(Todorovits Rea)
“Igen, elengedtelek.
„Igen, elengedtelek.
Igen, megbocsátottam,
de az nem azt jelenti,
hogy a rajtam/bennem általad ejtett sebeket el lehet csak úgy felejteni,
vagy hogy máris elkezdtek gyógyulni,
Viselem még őket…
Mélyre mart és Megölt a csended, a hidegséged…
MA örökre elvesztettél engemet.”
(saját vers-mai.2022.10.12.)
“A Lelkeinknek is van “értelme”? Bizony van, nem “csak” érző, hanem értő is. Pont ettől a legfontosabb bennünk és az életünkben. Semmilyen más “szervünk” nem tudja felülmúlni azt, amit Ő “funkcióként” ellát bennünk.
A lelki értelmünk, nemcsak az érzések benne, – az egyedüli vagyonunk, ez, ami marad nekünk, és ez, ami nem biztos, hogy egyforma mélységben és intenzitásában, de közös valamennyiünkben. Hiszen az ember, ezen az értelmén keresztül látja meg az igazságot és ezért így kell elfogadnia, amilyen. Lehet, hogy sok esetben a teljes, fedetlen igazságot sosem értheti meg igazán, de ha kitart, és nem adja meg magát, a saját útját járva mindentől függetlenül, nincs értelme a “harcnak” mások vagy önmagunk ellen, mert mi magunk vagyunk az egyetlen, igazi forrás egymáshoz, összekapaszkodva van esélyünk. Nem azt mondom, hogy a tökéletes és totális boldogság állapotára, mert olyan nincs, mégis az apróbb tökéletlenségek teszik számunkra azzá, és így összekapaszkodva van esélyünk arra, hogy kevésbé érezzük magunkat magányosnak vagy értéktelennek, vagy boldogtalannak.”
“Első találkozásunk óta látom a Lelkedet. Ha gondolod… menj el, mást is “fedezz fel”, járhatsz más utat, tehetsz, amit szeretnél. ÉN viszont nem felejtelek el. Nem foglak. Tudod miért? Mert már az első pillanattól velőig hatolva szeretlek Téged, és ez nem fog elmúlni. Mert én ilyen vagyok. Így tudok szeretni… És mert ilyen szeretet egyszer van két ember között. S örökre. Akárhogy múlhat az idő, és nem lennél jelen az életemben, én akkor is “meg foglak találni.” Mert érezlek magamban. Én tartom magam mindahhoz, amit mindig is mondtam. És büszke vagyok rá. Mert mindez… rólam árulkodik.”
Kétféle módja van annak, hogy tápláld önmagad. Az egyik a “jól ismert, bevált, földi dolog.” Enni-inni, minden jóval teletömni a pocakot. Jóllaksz vele, bár pár óra és ismét éhes leszel. Ám van egy jóval “laktatóbb módszer” is: ha a Lelkedet táplálod. Én ezerszer jobban laktam már így, nem egy alkalommal. Ha választanom kéne, hogyan éljek… milliószor inkább választanám azt, hogy örökkön azt csinálom, amivel a Lelkem jóllakatom, mint a másikat. Még, ha beledöglök, akkor is ezt választanám. Örökké.
„A hit azt jelenti, hogy az ember elhiszi, amit még nem lát. Ennek a hitnek pedig az a jutalma, hogy egyszer látni fogja azt, amiben hisz.”
(Szent Ágoston)
„Ahol kedvesség van, ott jóság is. Ahol pedig jóság van… ott a varázslat!” (C.)
„Minden éjjel azzal a gondolattal fekszem le, hogy köszönetet mondok: én Istenem, hogy szeretni tudok. Aztán másnap úgy kelek fel, hogy mégis… azt is érezni akarom, hogy viszont szeretve vagyok. Mert hisz ezért vagyunk e világon, és mert Emberek vagyunk.”
(Jókai Anna)
Mosolyogni, ha jól esik, nevetni, mikor egy boldog perc megszületik. „Sírni, ha fáj, remegni, ha félek. Érezni, hogy élek.” Mert Ember vagyok s Érzek.
Anna and the Barbies dalszövegének egyik sora ihletett meg, hogy kiegészítettem az elején… és a végén.
„Hogy mit jelent számomra spirituálisnak lenni?
Suttogni a fákhoz, nevetni a virágokkal, szerelembe esni a naplementével, beszélgetni a vízzel és imádni a csillagokat…. És ragyogni. És mindebből egy tonnányi.”
(Tanya Markul)
“Nem felejtem el azt a szerelmet, amit Tőled loptam el, anélkül, hogy kinyújtottam volna a kezem.”
(M. C.Fox- We Had c. dalából egy sor)
Most pedig fogom magam: lerázom magamról a rám tapadó bánatot és szeretet csillámporként szétszóródok. A szélben, mint virágszirom táncolok… mert igazából úgyis ez: lélekszirom vagyok.
(saját vers)
“A léleknek vannak illúziói, mint ahogyan a madaraknak szárnyai. Ez tudja őket megtartani.” Victor Hugo
Nekem NEM az kell, hogy lehozzák számomra a csillagokat is az égről, nem kell, mert azok helye ott van, de KELL A TÁRS hozzá, hogy elérjem azokat. Hisz mind erre vagyunk hivatottak:::hogy elérjük a csillagokat!
Fogalmad sincsen, milyen ERŐS vagy! És nem is kell tudnod, mert az élet, a sors, nevezzük annak, aminek akarjuk… úgyis ad olyan helyzeteket, amikből rájössz majd erre és megtanulod! #joejt#bluenight A kép saját. Perugina-ból, Olaszországból, a Baci (Puszi) csoki gyárból hoztam haza, egy kulcstartón van. 
Az élet értelme annak a szerelemnek a megélése, melyben minden amit érzel, túlmutat a testiségen, a két félen, olyan mélyrétegű szeretet, ami nem is e világi. Annak az önmagunkra és másik félre kiterjesztett, belül táplált, éteri tisztaságú és feltétel nélküli béke, ami elvisz az Öröklétbe.
“Téged” olvaslak minden versben és könyvben,
Téged látlak minden művészi remekműben.
Téged hallak minden dalban,
Itt vár helyed, mellettem az ágyamban.
Talán nem kéne így lennie,
De mégis így van.”
Tudom, hogy eljön a nap, amikor rám nézel és nem kellenek szavak, tudni fogom, csak az enyém vagy. Eljön a nap, amikor Te fogod majd kezem, amikor melletted hajthatom le a fejem. Te leszel, aki mellett felkelek, Te leszel, aki mosolyával felvidítja majd a lelkemet. Meglepődnél a vágyaimon Veled, de első perctől tudom, hogy bízhatok Benned. Hiszem, hogy ez eljön, addig is hittel töltöm meg a lelkem s szívem melegével gondolok Rád. Ahogy a nap sugaraival borít be, úgy töltöd meg Te is fénnyel a mindennapjaim.
„Én a Világ fénye vagyok. Bárki, aki engem követ, sosem fog a sötétségben járni, de övé lesz az élet fénye.”
(CF Sermons)
„A legfontosabb találkozásokat a lelkek előre megbeszélik egymással, amikor a testek még nem is látták egymást.”
(Paulo Coelho)
„Hiszel abban, hogy eleve elrendeltetés van? Lehet olyan, hogy már tartozunk valamihez, valakihez, mielőtt megismerkedhettünk volna? Ha igen, akkor én hozzád tartozom, vagy te hozzám, vagy én, szimplán ahhoz a lelkiséghez, amit benned megtaláltam!”
(TGLPPPS)
„Akár a színpadon játszunk, akár írunk – nem a hírnév, nem a ragyogás a fő, nem az, amiről én ábrándozom, hanem az, hogy tudjunk tűrni. Tudd viselni a keresztedet és higgy! Én hiszek, és már nem fáj úgy… már nem félek az élettől.”
(Csehov)
Az igaz szeretetről, szerelemről nem beszélünk, vagy csak mondjuk. Hanem kimutatjuk, megosztjuk és érezzük. Ebből indul ki a másik felé MINDEN tettünk.
A türelmetlenek boldogtalanok, mindig mást és többet akarnak s úgysem azt kapják. Magadban kell érezned a boldogságot, belül-ha van,ha nincs,nem szabad elereszteni! Mert, ha egy pillanatra is megteszed,kiröppen s utána csak türelmetlenül várod, mit kaphatsz még,nincsen vége-mert minden élvezeted eltört egy másik hiányával! Mindig hiányozni fog valami! Ne érdekeljen, ki mit mondd, te csak boldogságod belső hangjaira figyelj!! :$
Nem mindig tudod kontrollálni, ami kívül zajlik, de azt igen, hogy mi „folyik” benned, odabenn. (Wayne Dyer)
Tiszta szándékkal és tiszta szívvel létezni! Ez az igazi életcél, amit szem előtt kell tartani! Csoda vagy! Csoda! De nem tudsz magadból a külvilágra árasztani, ha előbb nem táplálod önmagadat! Mindenki csak abból tud adni, ami magából fakad….
„A könnyeink nem hiábavalóak, öntözik a talajt, amelyből a jövőnk fakad, és emberibbé tesznek bennünket, hogy a szívfájdalmaink ellenére is szerethessünk.” (Shakira)
Bárcsak már holnap itt lennél, de akkor is rég elkéstél. Én már nem itt leszek, valahol egészen máshol ébredek. Én több illúziót nem kergetek, továbblépek… előre megyek. De azért, mélyen… sohasem feledlek.
Szívem beleremeg, hogy nem hajtod többé keblemre a fejedet, úgy, mint anyjáéra a kisded.
Nem az számít, hogy mit viszünk magunkkal, hanem pont az, amit hagyunk magunk után.
Tisztelem magam annyira, hogy az értékrendem alá nem süllyedek. Nem hagyom, hogy húsként tekintsenek rám, mert ez egy test, amit kaptam, de a lelkem, aki azzá tesz, aki vagyok. A test, csak otthona annak, ami a szívemben dobog. A testem harmonikus működése csak akkor valósul meg, ha belül jól vagyok, valamint megvan a lelki mély és elszakíthatatlan kötelék azzal, amivel/akivel kapcsolódni szeretnék. A test minden esetben a lelket követi, ez a sorrend. Nálam mindenképpen. 
A test legteljesebb mértékben akkor szolgál minket: ha igazából a lelki vágyakat szolgálja ki: akkor érezzük az egységet igazán: testben- lélekben. Ne felejtsük el emberek, hogy elsősorban nem hús és vér vagyunk: hanem szív, lélek, érzések és tudat.
Egyre többször vagyok úgy: nem kérdezek én már semmit, nem akarok kutatni válaszokat, nem “nyüzstölöm” az Univerzumot. Átadtam nekik már sok mindent… és …..
néha jobb a csend.
Megdermeszt, az is fáj, de össze nem törhet. Nem fájhat az, amiről tudomásunk nincs.
Sokan élünk olyan életet, amit mélyen nem akarunk, sokan vagyunk, kik, amit érdemelnénk, nem azt kapjuk, aztán rájövünk, hogy sosem áll fenn kényszerhelyzet, nem szabad hagyni magunkat kiszolgáltatva valaminek/valakinek, mert igazából minden…. a mi választásunkon, tettünkön vagy pont a nem cselekvésen múlik. De ez mind a mi döntésünk.
Ne alkudj meg, mert akkor megrekedsz. Az nem a te utad. Teremts, cselekedj, mert a legjobbat érdemled!
“Tovább kell léteznem, mert holnap is feljön a nap… és ki tudja, mit hoz a dagály…”
(Számkivetett c. filmből részlet)
Míg élünk soha fel nem adhatjuk, soha… soha el nem dobhatjuk, amit kapunk, mert hisz ez vár mindenkire: hogy megéljük a sorsunk!
“Köszönöm Uram, hogy itt vagy velem.
Köszönöm, hogy fogod a kezem!
Köszönöm, hogy nem hagysz magamra, vigyázol a sorsomra.”
„Felhők között keresnélek, mindamellett szeretnélek….. Talán tükröt látok benned, hogyha völgyek mélyén meglelsz, a szél megsúgja nekem, mit is kellett volna tennem. Talán tükröd látod bennem, napod minden perce tenger, a szél megsúgja neked, mit is kellett volna tetted…” Megláttam ezt a képet, és nem tudtam nem asszociálni Sándor Peti Illúzió című dalára. Ez ebből részlet.
“Nem az hozza el a békét, hogy jó minden, hanem az, hogy amit érte tehettem, azt megtettem.” (Tisza Kata)
„Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked. Vártál ha magadról szép éneket, dicsérő éneked én nem leszek, mi más is lehetnék: csak csönd neked.” – Hozzáteszem: ebben sokkal többet… mindent elmondok neked… (Cseh Tamás – Bereményi Géza – Az utolsó mondat saját.)
„Minek örüljek?” -kérded. Annak, hogy élsz, hogy vagy, hogy halhatatlan vagy. Annak, hogy jólesik a friss víz, a kenyér, az eső és a meleg nap. És a hó, és a jég, és annak, hogy erős vagy, és ha holnap mindenedet elsodorja az ár, akkor is képes vagy összeszedni magad. Ha kell, a semmiből. (Istenem, ez rám mennyire, de mennyire igaz. Hányszor megtettem már!) Annak, hogy a végtelen égbolt van a fejed felett – és azon túl, amit szemmel már nem látsz, ott a hazád.” (Müller Péter, a zárójeles saját gondolat.)
Tudjátok, gyönyörű romantikus idea várni valakire…. 
Pedig egyetlen egyből nincs több, csak egyre kevesebb: ez pedig az idő. És az életünk, melyből egy van… és telik közben el.
Mindig ott a remény, a hit táplálása és ápolása, és sosem mondhatjuk, hogy soha…. De! Kérlek éljétek meg a jelent, és ne várakozzatok … hanem lépjetek! Cselekedjetek, afelé, amit szeretnétek! Vezessen a szívetek, ne az önkorlátozó gondolatok!
Minden döntés kérdése: cselekedni vagy pont nem dönteni, nem lèpni? Az is választás. A tiéd.
Te döntöd el, mit teremtesz, lépsz felé, vagy beleragadsz valamibe, ami csak megakaszt a fejlődésben.
Én már inkább úgy vagyok: nem várok én semmit, de lépek és teremtek. És … hagyom, hátha az élet pozitívan meglep!
“Ne tekints vissza a múltba oly sokat”. Szól a bölcs mondás. Való igaz. Viszont néha akaratlanul bevonz a nosztalgia, és az is jó. Hiszen az emlékek akkor is ott vannak, és maradnak, melyek meghatározóak voltak számodra egy időben…. Ott maradnak, hiába nem adsz figyelmet nekik. Jelened sem lenne, ha nem lenne múlt, melyből jössz és ahonnan így vagy úgy akkor is táplálkozik vagy tanult, bölcsebb lett az, aki jelenleg vagy. Ne tagadd meg őket, de tartsd szem előtt: ne is ragadd mindig vissza vissza őket magadhoz. De jó tudni, honnan jöttél, milyen utat jártál be és légy büszke magadra, ha mindig csak bölcsebb lettél, akármilyen megtapasztalás módján, és MINDIG HŰ maradtál magadhoz. #stabilitas#egyensulyajelenben#sevissza#csakelőre
A bőröd nem papír, ne vágj bele, az arcod nem maszk, ne fedd mindennel le! A tested nem egy könyv, ne ítéld meg, de megköveteli a tiszteleted, az életed nem egy mozifilm, hogy „csak úgy” befejezheted… értékeld! Szíved pedig… ajtó a világra, nyisd hát meg!
A múltad már magad mögött hagytad, ne is hánytorgasd, a jövőt is még ne firtasd. Éld a biztos jelened, minden nap egy új kezdet, a mostban virágoztasd hát a lelkedet!
Előbb-utóbb mindenre fény derül és minden értelmet nyer. Nem kapsz válaszokat és nem hallasz igazságokat addig, amíg nem tudnád feldolgozni, befogadni, és levonni a kellő konzekvenciákat. „Isteni az időzítés”. Mert semmi nincs véletlenül, épp ellenkezőleg: rájössz mindig arra is, hogy minden oly rendben van az adott jelenedben, ahogy van.
A szeretet, az igaz szeretet az, ami, ha fáradt vagy is… de akkor is mosolyra fakaszt!
„Senki nem tudja, mije van, amíg el nem veszíti.”
Klisé. Hallom, ahogy mondod magadban, ezt olvasva. Jó, bla-bla…. -mondod. És igazad van.
Viszont hadd osszam meg veled azt, hogy ez miért is igaz, s én hogyan értettem meg ezt!! Azon kívül, hogy èn is sokszor mondtam, meg énekeltem dalokban. Úgy tanultam meg, hogy ez színigaz, hogy nekem még az sem kellett, hogy valamit ne becsültem volna meg az életben, az élettől, bármi, amit kaptam, mindegy, ha az pofon is volt. Jókora. Olyanok, amikből aztán nagy áron, de tanulok…
Szóval, ha klisé is – de igaz. Miért is? Hogy van ez?
Az van, hogy mindenki a testet látja. Elsőre mindenképpen. Testként vagyunk jelen ezen a világon, ebbe a “vászonba” van “beleépítve” a lelkünk, amit legtöbb esetben(de ez rajtunk is, a kisugárzásunkon is múlik) a legtöbb ember nem vesz észre.
A külső adott, de a lelkünk kevesebbekhez jut el. Talán. Mert itt jön az, hogy amit igazán itt, e világban, emberi kapcsolatainkon keresztül leteszünk az asztalra, abból marad vissza a lelkünk. A tetteinkből, szavainkból, érzéseinkből, a közösen megalkotott emlékeken keresztül maradunk meg az emberben. Viszont ahhoz, hogy ez tényleg értéket kapjon, el “kell” tűnnie a testednek. Persze, hogy nem tudják az emberek, mijük van veled, amíg csak adsz és adsz és nekik ez természetes. Amikor a test kilép a másik életéből, nem tud hozzád beszélni, nem tud veled úgy megosztani dolgokat, nem vagy mindig ott mellette, akkor…. csak az emléked tudja előhozni, és ezzel jön el a másik számára a lelked. Amikor nincs többe fizikális létezés, akkor értékelődik fel a lelki. Hogy miért van ez így, sajnos sokszor ebben a sorrendben, azt nem tudom… viszont, ha így vesszük: igazán nem veszíted el, ami értékes…. szóval ez az állítás igaz is, meg nem is…
Mert…
A lelki mivolt, amit hagytál magadból, magad után, az, amivel így is… igazán örök maradsz. És mindenhol jelen tudsz lenni, ahova csak “viszik” az emléked az emberek magukban. Viszont, mit ér ez, ha nem fejezik ezt ki feléd? Akkor nem fogsz róla tudni?
Én is akkor értettem meg ezt igazán, amikor …. – én éltében is megbecsültem az én drága, egyetlen, örök Anyukámat, de – és nem is lep meg, mert ahogy minden nagy és értékes dologra az életben, most, egy ilyen sajnálatos példával tanította meg nekem a következőt: el “kellett” veszítenem ahhoz, hogy rájöjjek, én tudtam, mim van vele az életben, de meg kellett értsem azt, mit jelent a lelkiség Örökléte. Hogy ugyanúgy tudok beszélni hozzá, megosztani vele bármit: mert a legfontosabb dolog itt maradt belőle s továbbra is velem létezik: a lelkisége, az az érték, amit ő hordozott, ő adott és képviselt, s mindaz, amin együtt keresztülmentünk.
Néha tehát ez kell: “szűnj” meg létezni fizikálisan pár ember életében, és meglátod, mennyien fognak keresni… akiknek hiányozni fog… a LELKISÉGED. Ha pedig nem hallasz többet felőlük, sajnos, vagy képtelenek voltak ezt felismerni és értékelni, vagy nem volt igaz a kapcsolódás….
Ne feledd viszont: mindenhol, ahol jelen vagy, ahol igazán jelen vagy, ott jelen is maradsz majd mindig, tudj róla vagy nem… mert OTT hagytad a lelked!
A legnehezebb, legmélyebb percekben mindig megmutatja magát a Gondviselés.
Nem akarom megnevezni, mert abban hiszel, amiben, hívhatjuk így: Istennek, angyaloknak, égi segítőknek, spiritnek, sorsnak, végzetnek, bármi, amiben hiszel, a fontos, hogy létezik egy olyan pozitív értelemben vett fentebbi erő, egy végtelen és örök sarkcsillag, ami mindig akkor csillan és bukkan fel, amikor szükséged van rá. És pont azért, hogy emlékeztessen rá: bármi által, amit éppen akkor elébed ad: hogy feladatod van ezen a földön, szükség van rád, megmutatja miért éri meg…. kitartani… maradni és MINDIG AZ ÉLETET VÁLASZTANI. Emlékeztet arra, mennyire értékes vagy, és hogy igazából a lelked sokkal erősebbnek alkották meg, mintsem megadd magad valami, vagy valaki miatt, aki összeomlást idézett elő életedben.
Tegnap egy csodás filmet láttam, a címe: Mi lett volna, ha… A teljes film itt megnézhető: https://videa.hu/videok/film-animacio/mi-lett-volna-ha…-2022-5ATAoxyiPT5sAFXA
Akarva-akaratlanul elindult bennem is a kérdés, annyira, hogy egész ezt ezeket álmodtam végig én is magamban: Mi lett volna, ha… A film azt járja körbe, mennyire más irányt vesz élet, egy sorsút, csupán annyiból: hogy utazáskor otthon hagyjuk az útlevelet, vagy melyikünk vezet hazáig, vagy éppen megnyerünk-e egy versenyt, avagy sem. Hm… én is végigvettem több mindent, persze nem mindent, mert akkor még most is kattoghatnék rajta, de a legfontosabb mérföldköveket bizony átvettem magamban: mi van, ha másképp döntök sokszor, ha A és B között a másik munkahelyet választom, ha benne maradok még kapcsolataimban, akármelyikben, emberi vagy szerelmiben, mi van, ha mást teszek, mi van, ha mást lépek, hol lennék most… és akár hiszitek, akár nem: minden egyes élethelyzet, minden döntést megkérdőjelezve és kifuttatva másik végkifejletre, bizony arra jöttem rá: hogy nem bánok semmit. Ha másképp döntök és a mi lett volna, ha… következik be, akkor sem nem tartanék előrébb, persze, nem biztos, de az a megérzésem, nem lennék talán boldogabb sem és nem lennék több annál, mint aki mára vagyok. Minden döntésem vállalom, és így azt is: hogy van, amit visszasírok és arra gondolok, máshogy talán… majd mégis megnyugszik a szívem, mert mindig arra hallgattam, a szívemre, minden döntésemnél, minden választásnál, minden mérlegelésnél, minden elengedésnél, minden újratervezésnél. És habár a sors, vagy hogy is nevezzem, ez az élet… nem kímélt az elmúlt években, de mégis kellett, hogy azzá váljak mára, aki vagyok. Minden út ide vezetett volna, nem kerülhetjük el, amit meg kell élnünk, és minden út úgyis e földi lét bevégzéséhez vezet. A mikéntje a fontos viszont. Olyan meglepő volt, hogy akárhová futtattam ki, arra jöttem rá, hogy hálás vagyok a jelenemért, az életemért, a mostért. Úgy, hogy pár hónapja, igen, még pár hónapja is voltam olyan mélyponton, amikor hülyeségre gondoltam… nagy, nagy hülyeségre. Anyukám, ha élne, azt mondaná: „kiscsillagom, ezeket begyógyítod magadban, ne beszélj erről”. Én mégis megteszem, mert ha picit is segítek nektek ezzel, akkor már megérte. Hisz én is példa vagyok. Hisz megéltem, hogy amikor senki nem fogta, se nem képletesen, se szó szerint a kezem, akkor mindig kaptam egy jelet, hogy folytassam. Magamért, és azért, amit érek és amit ér az életem. Megmutatták, hogy higgyek magamban és a saját erőmben. Továbbra sem vagyok vallásos, de valóban olyan dolgok voltak ezek, amikor, mintha lenyúlt volna egy kéz és átad valamit, éppen azt, ami segít átlendülni, akkor talált meg egy kellemes hír, egy jó meglepetés, akkor hallottam először dalokat, megtalált egy vers, egy film, egy dallam, egy könyv…. pont az, amit akkor és ott hallanom, látnom, éreznem kellett. Vagy éppen pont akkor írt rám valaki… pont akkor jött át a barátnőm. Nem felejtem el, ahogy ültünk a kanapé szélén, összeborulva, sírva, a barátnőm azt mondta: „Szépen kérlek, sose többet ne gondolj ilyenekre. Gondolj Anyukádra, a családodra, rám, az értékes életedre.” Bizony, olyan buta voltam…. azonban kb. egy hónapja valami végérvényesen megváltozott. Talán valamit érez a tudatalattim, amit még nem tudok pontosan, hogy mit jelez előre, de olyan szellemi, lelki és testi erő lett rajtam úrrá, amire azt írtam a bejegyzés elején: hogy meg kellett tapasztaljam, hogy mára ilyen erős legyek. Nem tudom, mikor tanulja meg a társadalom, hogy a depresszió nem hiszti, nem művészi gyengeség, meg kifogás, nem egy átmeneti állapot, de nem is egy komolytalan dolog, de…. meg fogod tanulni általa, hogy milyen erős vagy! Nekem elhiheted: az újrakezdés és újjászületés „mestere” lettem az évek alatt, és maga az élet változtatott ezzé.
Szóval rájöttem, hogy nagyon jó ez a kérdés: Mi lett volna, ha… Azonban ebben sem ragadhatok benne, mert az ezen való gondolkodás is csak visszaránt a múltba, elvonva engem attól, hogy átadjam magam a jelennek, hogy ITT legyek boldog és tervezhessem a JÖVŐT. Aztán felkeltem, és ismét olyan béke vett erőt rajtam: nem érdekel, mi lett volna, ha… mert én ott vagyok, ahol jelenleg lennem kell, úgy, ahogyan én döntöttem. Hiszen életem uralkodónője én vagyok, és ha néha sodródunk is, de a mi döntésünk sok minden, így hát mit is bánhatnék? Ha valóban mindig a szívemre hallgattam, márpedig igen, arra. Így nem pörgök már tovább ezen a kérdésen. Merengeni lehet, de beleragadni nem. Mert csak visszahúz. És még az is olyan békével tölt el most már, ha a múltra gondolok: arra az elmúlt pár évre, ami alaposan megismertette velem az élet kihívásait. De büszkén jelentem, hogy kiálltam a próbát, és megerősödtem benne s általa. Szóval ne add meg magad, legyen bármily nehéz: Te lélekben sokkal erősebb vagy s meg fogják mutatni, hogy sosem vagy magad!
Nem tudom, hogy vagytok vele, de az én-idő legalább annyira felértékelődött, mint a szeretteimmel töltött.
Ugyanis én nem azt látom benne, hogy akkor egyedül vagyok, vagy magányos lennék… mehetek bárhová, én mindenben társat látok: egy jó könyvben, egy csodás zenei listában, egy mozifilmben, a madarakban. Ez az idő azt emeli ki és erősíti: igen, önmagadban is tudsz boldog lenni, tudsz örülni az apró dolgoknak, a természet adta csodáknak is, hogy erős vagy és szabad és független.
Függetlenül, szabadon, erősen. Létezni.
Mély levegőt veszel és elmosolyodsz: mert ezt érzed benne. Olyan varázsa van.
Minden esetben nálad a kulcs: hogyan éled meg.
“Megbocsátom a könnyeket,amelyek elöntöttek,-a fájdalmakat és csalódásokat,-az ütéseket,melyek megsebeztek,-a széttört álmokat,a megölt reményeket-az egész világot,minden rosszal együtt-megbocsátom. Önmagamnak is megbocsátok,hogy a múlt nyomorúságai ne nyomják többé szívemet. A bánat és neheztelés helyére a megértést és empátiát teszem.A fájdalom helyére a feledést,a bosszú helyére a diadalt! Képes leszek szeretni minden szeretetlenség fölött,adni akkor is,ha mindentől megfosztanak;Örömmel dolgozni minden akadály ellenére;kinyújtani a kezem még a legnagyobb magányban és elhagyatottságban is;Felszárítani könnyeimet,ha zokogok;És hinni akkor is,ha nem hisznek bennem!” Paulo Coelho – részletek az Aleph c. csodálatos könyvéből.
Istenem mennyi időt elvesztegetünk azzal, míg nem a jó irányba nézünk! Nézünk hátra a múltba, lefelé a bánatban, felfelé az égnek, előre a jövőnek… pedig egy irány a biztos, és ott kellene megnézni kik:mik vannak, mert EGYEDÜL az a Jelen: körbe. Kik vesznek körbe, ők a jelen, az élet, ő értük adj hálát és őket öleld meg!
Esztert ez a mini versem a következő illusztrációra és kalligráfiára inspirálta! Köszönöm!!!!
Hogy mondjam el neked, hogy tekintetünk összetalálkozásának másodpercében összeért a lelkünk? Hogy mondjam el, hogy egy mosolyban itt maradtál és örökre meghódítottál? Hogy mondjam el, mikor sokszor távol vagy, többé tán nem is látlak? Mégis itt vagy mindig a legközelebb, egyenesen bennem vagy. Már itt, egy ideje. Azt a mosolyt nem feledem el soha, ott abban apró örömöm nyert viszonzásra és a lelkem kitárulkozásra. Akitől a legkevésbé vártam, attól kaptam. S milyen egy női lélek? Ah, egy mosolytól újraéled! Szárnyakat növeszt és szeret. Elég egy apró kedvesség, egy mozdulat, egy pillanat… melyben lelke felrejlik, s amiből az én lelkem tovább álmodik és táplálódik. Jaj, olyan butus vagyok, de hogy mondjam el, hogy most ebbe kapaszkodok? Mindenhol azt keresem, és ha lehunyom a szemem, azt látom… az a vigaszom. Az őszinte emberi mosolyod.
Ahol nincs zárójelben az idézet mögé írva a szerző, az SAJÁT ALKOTÁS! Látogass el a Varázskuckóba is!
Több inspiráció: Itt
Meditációim: ITT