Könyvet írtam…és kiadom! 5.rész

A fordulat…esély az új „Otthonra” 🖋


Kiderült a meglepetés: a blog indulásával együtt folyamatosan dolgoztam egy másik projekten is: magánkiadásban megjelenésre kerül első könyvem, A Lélek szirmai névvel.



Ez inspirált arra, hogy magáról az alkotói folyamatról és a kiadás menetéről készítsek egy blog-sorozatot itt, a saját felületemen. 


Minden otthonra lel ezen a felületen, amit a saját bőrömön megtapasztaltam és tapasztalok folyamatosan. Hol kezdjük? Mik is egy könyv kiadásának lépései? Mely élményekkel és tapasztalatokkal, tanulságokkal gazdagszik az ember? Miért kezdődik a könyvkiadás után az  „ igazi munka”? Végigmegyünk mindenen, lépésről-lépésre.

 

Ezen a ponton, a Könyvet írok! sorozat megváltozik. Eddig írtam, eltettem….most pedig eljutottam odáig, hogy kiadom! 



Minden olyan gyorsan történt, és mégis csupán alig három hónapja. Egy könyv megszületése és kiadása sokkal több idő….csak, ugye ne felejtsük el, az én alapanyagom hozzá már adott volt.



Az az igazság, hogy azért is kötöttem szorosan össze a könyvet az induló blogommal, merthogy ennek a kettőnek az indulása, kibontakozása az én életemben egyszerre indult és történt és zajlott, és zajlik most is.



Amikor április elején elkezdtem gondolkodni egy új irányban, ami az én Utam lehet, akkor jött a blog ötlete: a saját művészeti Otthonom, egy tér, amit veletek is megoszthatnék. Ekkor, első lépésként persze elkezdtem keresgélni abban a témában, „hogyan indítsunk blogot”. A „hogyan” és „miként” legfeljebb technikai kérdéskörben okozott akadályt, nem abban, hogy „legyen megírva legalább 5 cikked” előre. Én 10 kategóriában gondolkoztam, amit mind fel is töltöttem a blog indulásáig, aztán jött a podcast ötlete, és folyamatos agyalásban voltam előre, hogyan tudom majd szépítgetni, gyarapítani ezt a blogot. Tele vagyok ötletekkel és inspirációval, úgyhogy tervekben és témákban bővelkedtem, azt kerestem inkább, milyen felületet érdemes nyitni, ha igazából nem vízjeles honlapot akar tervezni magának valaki, de ne legyen a domain nevében a tárhely szolgáltató neve sem. Ezért barátkoztam meg azzal, hogy veszek egy saját domain nevet, tárhellyel, vagyis megveszem az „Otthonom.”



Igen ám, de ez egy bonyolultabb rendszer, hogyan alakítható ez a felület, miként kell használni, képes leszek erre egyedül?



Mindezen gondolatok közepén voltam, amikor egyik böngészésem közben, fogalmam sincs hogy, azt hiszem csak simán wordpress alapú honlapokat nézegettem sablonok miatt, vagy, hogy egyáltalán hogyan lehet kihasználni a teret, amikor teljesen véletlenül feldobott egy találatot: AZENKONYVEM.HU

 

Megálltam. Hm, nagyon tetszett a cím is, megnéztem mivel is foglalkozik az oldal, és nagyon tetszett, amit ott láttam. Magánkiadású könyvek tárháza, segíti a szerzőt nemcsak végig az írás, a kialakítás fázisában, hanem a megtervezésben, a kivitelezésben, egyszóval segít neked minden lépésben, hogy a könyved profi módon jelenjen meg magánkiadásban. Nem kell kutatnod grafikus, tördelőszerkesztő, nyomda után, mert mindhez van kontaktja. Sőt, a folyamat végig mentorálása után sem engedi el a kezed, hanem a kiadás után, amikor megkezdődik a „munka”, értékesítési tervezetek készítésére is vannak emberei, nála is árulhatod a könyvedet, vehetsz szerzői csomagot, egyszóval mindent egy kézből megkapsz. Ez az! – gondoltam magamban. Egyből az asztalfiókomra gondoltam. A könyvem! Azaz a kéziratom! Most – szólalt meg bennem a Hang. Kicsit túl is vállaltam magam szerintem elsőre, hiszen igazából sem blog készítésében (az íráson kívül), sem a kiadásban nem voltam jártas, erre belefogtam mindkettőbe.  



Szóval megdobbant a szívem, mikor olvastam a felületet, és utána azon kattogtam, ez egy jel: Most. Erre voltam lusta pár éve, és most egy kéz segítségével hozzájuthatok kontaktokhoz, akik segítenek ebben a folyamatban, ez kellett nekem. Hogy megadják a kezdő, s most végül beteljesítő löketet, hogy ezt véghezvigyem. Jelenleg időm és anyagi hátterem is megvolt hozzá. Úgyhogy összeállt a kép: meg kell ragadnom a lehetőséget.



Így írtam először Ingridnek, és így kerültem vele kapcsolatba, így ismertem meg. Pénteken írtam neki, és hétfőn már válaszolt is, kora reggel. Megbeszéltük, hogy az anyagom készen van, megszerkesztettem, tehát az írói és szerkesztői lépéseket átugorva, a tördelés és a borítókészítés következik. Ingrid „nyúlt alám”, és felnyalábolva a könyvem és az álmom, segített. Ennyire volt csak szükségem.



Már másnap összekötött emailben, mind egy borítótervezővel és egy tördelőszerkesztővel. Hirtelen azt sem tudtam, hogyan kezdjem el, pedig már „készen volt” az alap könyv, a belív – szakszóval, ahogy ezt mára megtanultam. 



Hirtelen a semmiből mindenen gondolkoznom kellett. Újragondolni a könyvet, a kivitelezést. Most már mindent élőben akartam és kellett is csinálni.



Amellett, hogy Ingrid az oldalával, látjátok, ahogy esetemben is, régi fiókokban lévő könyveket inspirál arra, hogy előkerüljenek, sőt nemcsak elő, hanem a nyilvánosság elé is, amellett foglalkozik jogi tanácsadással, alkotói válsággal, könyvmenedzseléssel, egyszóval minden könyvkiadással és annak utóéletével kapcsolatos állomásra megvan a kontaktja és ötlete.



Bizony, nem egyszer fordultam hozzá kérdéseimmel, de hát kezdő vagyok, és ő mindig türelemmel válaszolt. Ez a legfontosabb: mindenre volt válasza, segítő, építő válasza. Tapasztalatlan, gyakorlatlan voltam három hónapja, de nemcsak tőle, hanem az általa összekötött kontaktoktól is annyit tanultam, és fejlődtem ebben a könyvkiadás világban, hogy nagyon hálás vagyok, ezért is.



Nem véletlenül találtam meg, ebben biztos vagyok. Ráadásul előtte nem is hallottam ilyesmiről, vagy találtam ilyen oldalt, ami ezzel foglalkozik.



Emlékszem, hányszor kétségbeesve kérdeztem rá, mi legyen a könyvem végső címe, miként gondolkodjak ebben – abban, hogy csináljam ezt – azt, mikor rendeljek ISBN számot, hogyan és hol kell; együtt gondolkodtunk a példányszámon, és arra is emlékszem, mikor megosztottam, hol jár a tördelés, hány oldal lesz, milyen a grafika, milyen lesz a belív papírja, és most legutóbb, hosszú levelezésünk végén, már arról tudtam neki beszámolni, hogy a könyvem a nyomdában van, és ő velem együtt örült. Virtuális jelenléte megnyugtató volt.



Minden gyorsan, gördülékenyen ment. Maga a kommunikáció is és a folyamatok is. Csak kapkodtam a fejem, hogy pár hete még a fiókban csücsült a kézirat, most meg már hirtelen készült hozzá a borító, és elkezdődtek a belív munkálatai.



Nekem nagyon sokat jelentett, hogy támogatva voltam ebben a dologban, akár csak szavakkal is. Valóban kedvet kaptam hozzá és felületet és reális esélyeket. Mindent jelentett, hogy szakmailag kiváló emberekkel ötletelhettem együtt, és ezzel én is lelkesedést nyertem csak még jobban. A könyv most fogja igazán elnyerni az értékét, amit képvisel.



Szóval rendkívül hálás vagyok a sorsnak, hogy erre az útra vezetett vissza, az íráshoz, hogy eszembe jutott a blog, és eközben rátaláltam erre a lehetőségre is.



Ha magánkiadásban gondolkodsz, és úgy vagy, mint én, hogy kb. fogalmad sincs, hol indulj el vele, akkor ezt az oldalt mindenképpen tudom ajánlani: AZENKONYVEM.HU



Ez a cikk nem PR cikk, én csak olyat ajánlok figyelmetekbe, akiről bátran állíthatom, hogy megbízható és szakmailag is hozzáértő. Illetve ez a saját történetem része, úgyhogy nem hagyhattam ki. Viszont előzetes beleegyezést kértem, mielőtt ezt a szeletet ide elhoztam. Fontos is, hiszen ez hozta meg az esélyt a könyv új Otthonának, ez volt a fordulat, innen indult minden…. az igazi folyamat ezzel, ekkor indult csak el.



Mikor a kapcsolatfelvétel másnapján, eleve össze lettem kötve két szakemberrel, nos, rám szakadt minden gondolat. Viszont a legnemesebben felemelő értelemben. El kellett gondolkozzak a belső illusztrációkon, a könyv tördelésén és a borítón…valamint sokkal több mindenen, amiről sosem hittem, hogy gondolkozni fogok, mert azt sem tudtam, hogy léteznek.


Jövök a folytatással! 🙂 



képek: pixabay.com, saját


A sorozat előző bejegyzései itt olvashatóak.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on email
Email

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tetszik a tartalom amit nálam olvasol? Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót

 

Örülök, hogy Nálam jártál! Amennyiben tetszett az itteni tartalom, iratkozz fel hírleveleimre, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót