Ahogy írtam már ezen a héten, novemberben művészetterápiàba kezdtem.
Mint sokszor már életemben, most is a művészeti ágakhoz fordulok ‘segítségért’, hogy túléljem a nehezebb időszakokat, és fejlesszem is magam, valamint a képességeim. Leássak legmélyre, és tovább tudjak lendülni azokon a blokkokon, melyek mélyen bennem lehetnek. Így került, az írás mellett persze, újra életembe a rajz. Tíz év után. Vezetett inspiráció alapján dolgozok, azaz olyan fogalmakhoz kapcsolódó témákat jelenítek meg a papíron, melyek foglalkoztatnak, és eddigi életemben is igyekeztem ezeket megérteni, elfogadni, feldolgozni, és így továbblépni rajtuk. Így jelenleg a következő szavak ‘húzó erők’:::::: fájdalom, könny, sírás, szenvedés, magány, önszeretet, hit, remény. Vagy olyan dolgok, melyek életemben fontosak és tartoznak hozzá történeteim, melyeket hosszú idő után szeretnék majd megosztani…. Nem lesz mindegyik pozitív….
Ezen, a mai napon született rajzom címe: Magány. A megjelenítés mellett a közvetített üzenet mögötti cél, annak kifejezése volt: Ne veszítsd el önmagad!
Jelentősége van a lány pozíciójának, a testtartásának, és a szomorú fűzfának is odakinn, amire kitekint a lány….
Magány.
Micsoda téma, mondhatjátok. Mi jut eszünkbe róla? Kinek, mit jelent? Jelenthet mást, mint, amit takar? Annál, hogy az ember egyedül van? Eszünkbe jut a közhelyeken kívül bármi? Persze. Állítom, hogy mindenkinek megvan eme fogalomhoz tartozó ‘élménye’. És azt is, hogy talán mindenkinek mást takar. És azt is hiába mondják, hogy ez vagy az a magánnyal kapcsolatban közhely – nem az, hanem tény/tények.
Az én történetem ehhez kapcsolódóan ott kezdődik, hogy egész eddigi életemet egyedül töltöttem, szinte. Megvan a családom, akikért nagyon hálás vagyok, szóval itt máris különválik az ::: hogy nem egy dologról beszélünk, ha azt mondom: magányos vagyok vagy egyedül vagyok. Tehát, egyedül voltam, de sose magányos. Persze, egyedül érkezünk és egyedül kell távoznunk, ez is igaz. Van, aki az egyedüllétet maga választja, van, aki társsal él, mégis olyan egyedül van a partnere mellett, mint a kisujjam. Van, aki viszont küzd ellene. Ez sem igazán szerencsés, ha küzdünk valami ellen, az egy harci állapot, és nem biztos, hogy így bevonzzuk azt, amire titkon vágynánk. Az biztos, hogy ez mind egyedüllét, de nem magány, mert a magányt nem hiszem, hogy sokan választanánk… ha egyszer is „megízleljük” mit is takar pontosan.
Én is egész életemben arra vártam és vágytam, hogy megtaláljam azt a személyt, aki mellett sosem leszek már nemhogy magányos itt lenn, hanem soha többe nem érezhetem majd egyedül sem magam. Ki az, aki nem keresi ezt, legyen bármilyen kiábrándult vagy csalódott? Titkon, mind ezt keressük. Senki nem szeretne igazán egyedül sem lenni, pláne azt nem kívánná magának, hogy magányos legyen. A boldogságot, azonban mégse várhatjuk mástól se igazán. Azon is csak osztozunk a másik személlyel. Hogy is van ez?
Jön a vallomásom:: nekem is idő volt ezt tényleg külön választani. Tudtam a klisét, de nem igazán fogtam fel és nem éreztem a kettő között egyik s másik fajsúlyosságát. A magányt mindig az egyedülléttel azonosítjuk. Mert a magányos ember legfőbb jellemzője valóban az, hogy egyedül van és létezik a világban. Vagyis előbb mindig az érkezik el, hogy egyedül vagyunk, és csak ezután jöhet az, hogy magányosak leszünk, vagy azzá válhatunk. Nekem is meg kellett ezt érteni, sőt, feladni a harcomat az egyedüllét ellen… mert én kifejezetten félek a magánytól, talán pont azért, mert habár ténylegesen sosem voltam az, viszont egyedül voltam hosszú-hosszú évekig, és tudom mennyire rossz. Nem kívánnám másnak. Akármennyire kihasználhatom az időt egyedül is, és akármennyire ennek is megvan az előnye, de ugyanúgy bele lehet ebbe is kényelmesedni. Elvagyok magamban, de társas lények vagyunk, és nem kívánnám én sem senkinek az egyedüllétet, mert pengeélen táncol csupán a magány előtt, annak előszele lehet, és azt a magányt meg senkinek sem kívánnám, amiről most fogok írni.
Ne veszítsd el önmagad!
A legnagyobb vallomás viszont, ami ezt a rajzot leginkább ihlette belőlem az az, hogy a legfőbb üzenet magam számára is, hogy annál nagyobb magány nem létezik, amikor önmagadat elveszted, vagy az önmagadba vetett hitet. Te mindig ott állnál önmagad mellett, ha mindenki más magadra is hagy, de ha elveszted az igazi éned, ha nem latod igazán önmagad az értékeiddel együtt a hibáid ellenére, akkor nincs sem önbizalmad, önbecsülésed, önszereteted. Hiába ön-ön, ez korántsem egyenlő az önzőséggel. Sőt, ezek pont olyan értékek, amikkel rendelkezned kell, hogy ne legyél egyedül, olyan mértékben, ahonnan senki nem tudna megmenteni…Akkor már sokkal több minden elveszett, ha nincs önismerethez tartozó önszeretet, attól lejjebb, ha önmagad elveszted, nincsen. Mert nem fogsz tudni, a magadba vetett hithez sem visszatérni. Mert igen, bármennyire is fáj- az ehhez való visszataláláshoz sem várhatod mástól a kulcsot. Max. támogatást. Rá kellett jöjjek, hogy sosem voltam magányosabb azoknál az időknèl- eddig két alkalommal volt csak ilyen, – mint, amikor elvesztettem önmagamat. Mert mindig tudtam, az emberek jöhetnek-mehetnek, akár társ, akár barát, barátnő, de én mindig ott maradtam önmagam számára és kihúztam magam a bajból, és megtaláltam magamban az erőt, hitet hogy újra tudtam kezdeni. Ápold bensődet, nagyon fontos, hogy ne veszítsd el önmagad, mert ha már ezt is, önmagad és lényed megbecsülését és szeretetét elveszted, az a legnagyobb magány…
#lelekszirmok #blog #art #muveszetterapia #rajz #magany #igaztörténetem
Az illusztráció saját grafitrajz!
Ha több élettörténetre vagy rajzra vagy kíváncsi, IDE kattintva még olvashatsz!