Könyv vagy film?

Sok filmet látunk, ami úgy van titulálva, hogy adaptáció. Azaz könyv formájában is beszerezhető és elérhető. Ki, mennyire híve az adaptációknak? Egyre népszerűbbek, igaz? Én személy szerint nagyon kedveltem őket mindig is. Mindenki másképp gondolja, van, aki előbb elolvassa a könyvet, majd utána indul el a moziba, míg mások megnézik a filmet, és utána igen vagy soha nem olvassák el könyvben mégsem, vagy pár esetben a mozi után kapnak kedvet az olvasmány beszerzésére is. Nálatok hogy van? Melyiket tartjátok szerencsésnek? Van olyan, aki könyvet nem nézne meg filmes adaptációban? Csak film? Csak könyv? Előbb a könyv, utána a film? Vagy film és utána a könyv?

Nézzünk pár, általam látott és olvasott verziót és értékelésüket. Figyelem, ez szubjektív osztályozás, ajánló/informáló szándékkal osztom meg. Esetemben ugyanis kb. mind a négy kombináció megtörtént már. Volt, ami után nem is voltam kíváncsi a könyvre, volt, ami kifejezetten meghozta a kedvem el is olvasni, és volt, amiért kifejezetten azért ültem be moziba, mert érdekelt, mit hoztak ki a könyvből. Mindre hozok példát, mert bizony több esetben ért meglepetés – mindkét részről. Van olyan könyv, mely hasonló minőségű filmbéli adaptációt produkált, de olyan is, ahol a könyv százszor jobb maradt, és bizony akadt, ahol nem is tudtam eldönteni, hogy a csodálatos vászonra vitt sztori valóban az elég gyengére sikeredett könyvön alapszik-e tényleg. 

Ahány adaptáció, annyi különböző világ, mégis egy gyökérből ágazva? Lássuk…

• Jane Hawking: Utazás a végtelenbe (könyv) / James Marsh: A mindenség elmélete (2014 – film. Trailer)

Nos, mindkettő tökéletesen finom érzékenységgel kialakított és létrehozott mestermunka. Előbb láttam a filmet… mint elolvastam volna a könyvet, de éreztem, hogy a film mögötti lélek… abban még több rejlik, és rendkívül kíváncsi voltam a könyvre.

Maga a film, a fantasztikus párossal az élén, csodás helyszíneken, művészi érzékenységgel ábrázolt lelki tanokat ró a nézőjére. A felelősségvállalás, amit ilyenkor a készítőkre tesznek úgymond, rettenetesen nagy lehet. A benne lévők azonban nemhogy összetörtek ezalatt a súly alatt, hanem gyönyörűen utat tört magának mindenki tehetsége. A lelki folyamatok megfelelően tükröződnek a színészi játékokban és páratlan harmóniát hoznak létre, egyensúlyba kerül az, ahogyan önmaguk is benne léteznek a produkcióban és húzzák felfelé ívelve egymás játékát! Eddie Redmayne,- aki 2015-ben minden díjat besöpört ezért a szerepéért, teljesen megérdemelten vászonbeli átlényegülésével-, mellett Felicity Jones lelki folyamata szerepében legalább annyira megérdemelte volna az Oscar-t.

A film megfelelően tükrözi az igaz történeten alapuló könyvet, egy sajgóan nyílt sebű, mégis nem letörő, hanem jövőbe tekintő, felfelé húzó végkifejlettel. Én személy szerint kétszer is láttam, és nem tagadom: ez a film megváltoztatta az életemet. A két főszereplőbe szakmailag totálisan bele lehet szeretni! A beletett munkájuk, az átlényegülés valóban nem mindennapi… és ez egy nem egy „egyszernézős” mozi… kell hozzá „lélekállapot”, de megéri a többszöri nézés! Nem tud az ember egyetlen pillanatot kiragadni, mivel az összhang, a körülmények összecsengése… mind-mind egymásra épülő maradandó emléknyomokat hagynak az emberben… és fűzik tovább a mozit is, melyekkel felejthetetlenné teszik az értő, érző néző szívében a filmet. Dicséret illeti a rendezőt, és a fényképezést is. Kellő módon ragadták meg a film ívét, mivel a könyv ennél lényegesen részletesebb és hosszabb is. Amit elmondanak, az viszont a tiszta lényeg…

Akkoriban tört be újításként leginkább a valós történetek elmesélése, ezért átütőnek bizonyult maga a film is, és benne mindenki, de valóban: leginkább Eddie, aki páratlanul szerény emberségével, szakmai alázattal, annyira átlényegült Stephen Hawking-gá, hogy lélegzetelállító. Maga Hawking büszke lehetett… hogy éppen megélte.

A filmre csillagos ötöst adnék… már csak a soundtrack miatt is!

A könyv, ahogy írtam, Jane Hawking hihetetlen érzékeny női lelkét viseli magán, és azt a női erőt és tartást, mely példamutató és értékű. A film a könyv lelkét kellően tükrözi. Szerintem ő maga is nagyon büszke lehetett… Nagy bátorság volt ezen könyv eleve megírása és felvállalása, de pont ez is a megkapó: hogy működött egy házasság? Míg a férfi a tudományról írt könyveket, a nő bölcsészként megteremtette a meleg otthont, életet adott 3 gyermeknek, nem mondott le uráról… mennyi harc, mennyi mindent elkövetett érte… Mígnem egyszer már nem volt elég… És szembenéztek vele. Tudták, hogy mindent megtettek… mégis elengedték egymást. Nem azért, mert lemondtak egymásról, egyszerűen csak elfogytak… Jane a tudományos lét mellett, melyet férje képviselt, az lélek/érző/szív oldalát ragadta meg könyvében az életükből, és hiába hosszú, de lebilincselő. Főleg, hogy habár a mozi csak az ő szerelmi szálukat ragadta meg, a könyv még a gyermekek és az unokák sorsának alakulásáról is ad egy kis betekintést…

Egy családi történet egyébként is kuriózum az olvasó/néző életében. Főleg, ha igaz a sztori. A néző/olvasó szeret „lesekedni”, kinek, mivel kell szembenézni… hiszen tudjuk, az élet nem habos torta. Az, amivel ők pedig (Hawking-ék) szembenéztek és leéltek benne fél életet… az több, mint erőt adó és motiváló! Az üzenet felemelő, mintsem sajnáltató, és ez a szép benne. Valamint az is, hogy nem a csilli-villi dolgok domináltak egyik esetében sem, hanem az egyszerűség… a lélek… a belső értékek… és a színészi munka.

A könyvet hosszúsága miatt kellett kicsit „lehúznom”, egyébként: 4.9/5.

Nem tudod, mit hagysz ki, ha valamelyiket, vagy mindkettőt nem vállalod be!

• Andrew Hodges: Kódjátszma -Alan Turing élete (könyv) / Mortem Tyldum – Kódjátszma (2014 – film. Trailer)

Ismét egy „élettörténet”, méghozzá a háború idejéből. Mondom én: ebben az évben ekkor burjánzott szinte az adaptációk, főleg az igaz élettörténeteken alapuló feldolgozások száma a mozikban.

Régről kerültek felszínre forgatókönyvek, kivételes, „más” emberek különleges életét feldolgozó filmek születtek, köztük ez is. Nem tagadom, hogy a cast miatt mentem el a moziba. Leginkább Keira Knightley miatt, aki azonban hiába a kedvencem, és hiába kapott Oscar-jelölést is a női mellékszerepért, be kell valljam: bizony elég haloványra sikerült ezen alakítása, és mi tagadás ő a legfelejthetőbb benne. Nem éreztem semmilyen pluszt részéről, egy monológján kívül.

Nem úgy Cumberbatch, aki a színésznő nagy barátja ( és szintén kapott jelölést ezért a szerepért, de az előbb említett filmért vitte azt el Eddie Redmayne), valamint a mellékszereplők: Allen Leech és Matthew Goode, valamint még Matthew Beard, Mark Strong is ide sorolhatóak. A férfi gárda jóval dominánsabb és emlékezetesebb alakítást nyújt.

A forgatókönyvíró pasas megnyerte az Oscar-t és beszédében is nyilvánvalóvá tette, miért sikerülhetett olyan jól az adaptációja a szövegkönyvben: mivel ő is meleg, így átérezte főhőse „helyzetét”.

A magánélet a történelmi eseményekkel együtt egészen megfelelő arányt tartott meg, de a háború nehezékként szakad a fojtó hangulatával a nézőre. Ami viszont felhúzza, hogy a könyv szárazságához adott egy kis vitalitást és színt, sokkal élvezhetőbb. Viszont számomra maradt „egyszernézősnek”. Ami emeli viszont még a filmet, az a soundtrack!

Film: Ha szereted a történelmi hátterű filmeket és nyitott vagy, akkor ajánlom: 3.8/5.

A könyvet ajándéknak szántam, és az az őszinte igazság, hogy megbántam, hogy költöttem rá. Egyrészről rendkívül hosszú, a könyv szinte nehéz… és nagyon száraz, számomra többször is unalmas részek voltak benne. A mozi ahhoz képest százszor többet kihozott belőle. Ha érdekel a sztori: mozi. Csak akkor ajánlom a könyvet, mely nekem csalódás volt a filmhez képest, ha nagyon szereted a kifejezetten ilyen irányultságú könyveket, ha van hozzá érdeklődés, kedv és sok idő. 2/5.

Alan Turing, ha nem akkor élt volna, amikor, a történetével valószínű sosem maradt meg volna különlegesnek. Így kapott egy kis fényt. Nem bánom, hogy láttam a történetéről szóló filmet, az élvezetesebbre sikerült, és még volt kedvem megvenni a könyvet is… de olvasni elég vontatott volt róla, azt nem vállalnám be még egyszer…

• Elizabeth Gaskell: Észak és Dél (könyv) / Brian Percival: Észak és Dél (2004 – széria. Előzetes)

Tudom, tudom, ígértem, hogy mozikat hozok, de lesz „sajnos” nem egy ilyen, ami könyv és annak szériás feldolgozásának összehasonlítása.

Ugyanis megéri….

Ezt szintén előbb láttam, minthogy elolvastam volna. Úgy emlékszem megtalált a tévében, és elvarázsolt. Kosztümös sorozat és romantikus nő vagyok, na… 🙂 A négy részes széria kellő részletességgel mutatja be a művet, és habár a könyv itt is kidolgozottabb eredetileg, mégsem marad bennünk hiányérzet. A BBC nagyon ért a könyves adaptációkhoz… valljuk be. Így volt ez több Austen regénnyel, a Little Dorrit-tal és ezzel is!

Észak és Dél közötti különbséget a legteljesebb mértékig érzékeltetik. A hanganyag felejthető, a helyszínek viszont nem. A főszereplő páros szépen kidomborítja a történet vonalát, viszont! A mellékszereplők bizony sokat emelnek rajtuk! Legalább annyira hozzájuk és a sztorihoz tesznek, mint ők maguk – a főszereplők. Szeretem, ha nem csak a főszeplő párosra „alapoznak” mindent, sőt, nem is annyira érzékeltetik, hogy van egy főhős és főhősnő… hanem mindenki egyaránt közel kerül a néző/olvasó szívéhez. És bizony, bizony, el kell ismerni, hogy Margaret Hale-ként kissé sápatag marad Daniela Denby-Ashe. A könyvben sokkal inkább érzékeltetve vannak az érzései, melyeknek egyébként a korban nem is lehetett igazán látszatát kelteni… de Ashe azért mégis maradandó marad. Csak… sápatag. Belső vívódását kevéssé lehet átérezni… vannak nagy pillanatai, de aki viszi a „show-t” az Richard Armitage. Thornton belső vívódását egyszerűen tökéletesen hozza magas és szikár alakjával, hanghordozásával és arcmimikájával. Hiába ő a „hideg” a történetben, néhol belső érzései kiülnek az arcára, vívódását sokkal inkább elhisszük, ő úgy érzem több „lelket” adott mégis bele az egészbe, ezzel máris „melegebb” érzetet ad eleve a karakterének. Csak büszkén tartja magát és erősnek mutatkozik. A „hideg” férfi, ahogy esendővé válik a szemünk előtt, ahogyan érezni kezd… ahogy szeretni mer, ezt nagyon szépen hozza. Hihető és eredeti.

A részek nem hosszúak, emészthetőek és viszik magukkal a figyelmet. Nem időzünk sokat unalmas részeken, részleteken, mindennek jelentősége van/lesz. A szereplők egyenlő arányban fontosak. A helyszínek tájegységnek megfelelően szépen vannak ábrázolva… az emberi sorsok ki vannak domborítva, a belső út szintén lekövethető. A szimbólumok gyönyörűek… főleg a vége, a vonat…. Na, de nézzétek meg, mert megéri!

Széria: 5/5.

A könyv, mint a legtöbb esetben, hosszabb és többletet nyújt. Az előző esetben nem, de itt ugyancsak. Annyiban több viszont, hogy jó pár részlet nem volt kidomborítva a szériában, de vagy eleve ezért, vagy nem tudom, én a könyvben is feleslegesnek érzékeltem. Azért, mert hosszabb, és sokkal több kiegészítő érzést nem kaptam tőle, ezért én lejjebb értékelem, de ajánlom! Ha kéne választani, akkor viszont egyértelműen előbb újra megnézném a négy részt, mely eszerinti tapasztalatom szerint tökéletes tükröt tart és a legtöbbet kihozta a műből, hűen a könyvhöz. Könyv, Gaskell világából: 4.7/5. Fontos, hogy a történet nem azonos a hasonló címmel megjelent Patrick Swayze sorozathoz. Ez Gaskell Észak és Dél-je! (Bár, azt a másikat is láttam a 80-as évekből… Az John Jakes regénye, történelmi-háborús, ebben több a szív, mint a történelem, bár a kereskedelem itt is beköszön… csodás társadalmi háttérbe és korabeli környezetbe emelve a sztorit.)

• F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby (könyv) / Baz Luhrmann: A nagy Gatsby (2013 – film. Trailer)

A film abszolút kiemelkedő képi világot ad a könyv lelkének. A vad charleston-i években játszódó történet rejt magában nem várt fordulatot, és „végre” megélhetjük azt, hogy egy nő töri össze a vásznon egy férfi szívét, aki mindent megtett pedig érte… Ugyanis általában mindig fordítva van. Ezért is merően újszerű a sztori. Mégis tanulságos és aktuális.

Érdemes a többszöri megnézés, én ugyanis évek után újra elővettem a dvd-m és akkor ébredtem rá, milyen jó arányú, rejtett humor rejlik benne. Megvan a mélység, a magasság… és a külcsín hívogató és vonzó képi világa, amin viszont látszódik, hogy majdnem hogy sima zöld falak között lett rögzítve minden, és a nagy csinadrattás díszletek néhol már soknak tűnnek és fojtogatnak. Attól a fényképezés és a híresebbnél híresebb előadóművészek külön ehhez a produkcióhoz készült dalai emelik a film fényét.

A helyszínről nem szólnék, hiszen zöld boxos az egész, de volt vele munka, és elismerésre is méltó. A film pont annyit rejt magában, mint a könyv, nincs eltérés, nincs újítás, a könyv oldalaihoz hű másolat keletkezett, élénk képi világgal megelevenedve.

A színészi játék is említésre méltó. Ha azt mondjátok, biztos Leo miatt mentem be a moziba: nem! Bizony, Carey Mulligan miatt, aki a női főszerepet játszotta, mégis, itt is „csalódnom” kellett, mert Carey haloványka marad, annyira, hogy éppen megjegyzi az ember, de attól függetlenül, hogy szép benne, és különleges angol rózsa arcával elbűvölő, pár pillanat megalkotásától eltekintve olyan gyenge a teljesítménye, mint akárcsak a karaktere jelleme…. Más filmjeiben (mert szinte mindet láttam) sokkal maradandóbb és erősebb. Lehet, hogy pont a karaktere milyensége miatt „tett” csak bele ennyit? Leo is elismerésre méltó viszont. Jól hozza a felemelkedő férfi szerepét, aki mindent megtesz a szerelemért, a megfeleléséért, azért, hogy elnyerje azt a kegyet… amit végül sosem kap meg. Hiába a pénz, hiába élte az életét úgy, hogy mindent feladott és kockáztatott egyetlen dologért, a hölgyet lenyűgözi, de megvenni mindezzel már nem tudja. Tanulságos példázat. Jól elmélyedt szerepében, szépen bekönnyezett, ahol kellett, én pl. egy jelölést ezért adtam volna neki, nem is azért a filmjéért, amiért nyert Oscar-t. Nem adtam volna neki oda ebben a szerepében sem a díjat magát, de jelölést ezért a szerepéért igen. Akik viszik a show-t leginkább, azok Tobey Maguire és a mellékszereplők, főleg még Elizabeth Debicki és Joel Edgerton.

Hálás vagyok ezért a filmért, mert egy remek könyvet ismerhettem meg azért általa. A film is mindenképp maradandó.

4.7/5 ( A film hosszú is kissé, 2 óra 23 perc, és nekem zavaró, hogy nincs „helyszín” és néha sok nekem a nagy „fényűzés”… ezért pontoztam kissé le.)

A könyvnek van üzenete és lelke. Példázatos. Azért a lélekért, amit magán hordoz, habár nem több, mint a film, a film is csak abban ad pluszt, hogy „nagyzoló konfettidobozba” tette bele a díszletet, de miközben olvassa az ember, abszolút pörögnek szeme előtt a film képei, tehát hiteles adaptáció készült belőle. Pár jelenettel csak, ami kimaradt…. a könyv a maga egyszerűsége miatt nálam több pontot kap, mint maga a film. Néha a kevesebb, több… és a filmben a luxus kihangsúlyozása nálam nem igazán nyerő… nincs helyszín egyszerűen… minden „megcsinált”, de hát 3D-s filmről beszélünk. Maga a könyv viszont, a karakterábrázolásával, a lelki folyamatokkal, és mert újszerű a történet, valamint van tanulsága, ezért 5/5. Ebben az esetben lehet többször elővenném a könyvet, és a filmnek csak azért vagyok hálás, mert egyébként nem ismertem volna meg lehet a művet…

• Jane Austen: Büszkeség és balítélet (könyv) / Joe Wright: Büszkeség és balítélet (2005 – film. Előzetes)

A könyvről egy külön cikket írtam, melyet ITT elolvashatsz! Nem fogom ragozni: csillagos ötös. A könyvön alapuló adaptációk sora már hosszú évtizedek óta örvendeztet minket… mégis, igazán említésre méltó és mozis adaptáció, amiről írnék és meleg szívvel ajánlom annak figyelmébe, aki még nem látta: a 2005-ös verzió. És azóta nem is született maradandó Büszkeség és Balítélet verzió.

Igen… Keira Knightley és Matthew Macfadyen főszereplésével. Ami leginkább vita tárgya a fanok között, az az: ’95 vagy 2005? Melyik verzió? Habár az egyik BBC feldolgozás – hat részes széria, míg a másik egy két órás mozi, ezért szerintem kár ezt méregetni, mert a széria és filmgyártás eleve két külön dolog, fogalom és műfaj, de én akkor is a mozi mellett tenném le voksom, még, ha a ’95-öst is annyiszor nézem meg, amikor leadják. 🙂

Ugyanis minden szempontból ugyanolyan csillagos ötös ez az alkotás, mint a könyv. Talán nem tudok róla elfogultság nélkül nyilatkozni, hiszen ez volt az a film és könyv, mely megváltoztatta az életem, örökre. És pozitívan. Úgy kibontott, mint soha, semmi. Sose kerültem olyan közel magamhoz, mint amikor ezt a filmet néztem vissza újra és újra…. ÉVEKIG. Igen. 🙂 És nem bántam meg!

Jane Mama könnyed és bujtatott humora, a karakterek érzelmi világa, lelki kibontásuk, a helyszínek, a soundtrack, a színészi játék, a díszletek… a finom mozdulatok, a fényképezés első képkockától utolsóig tökéletes és hordozzák magukon az író lelkületét és üzenetét. Nem hosszú, nem unalmas, nem száraz… nem burkolt. A két órát tiszta élvezetté maxolták ki, pedig a könyv is sokkal hosszabb, itt is. Keira Lizzie-je olyan élénk, intelligens, és mégis emberi, mint ahogy Jane szánta, Matthew Darcy-ja igazi romantikus főhős. A kissé önteltséget kívülre magából sugárzó férfi, nem büszke, annál érzőbb és esendőbb, csak nehezen nyitja meg a szívét. Viszont magába foglalja mindazt, amit egy nő csak kívánhat magának az életben. Darcy-t a szerelem oldja fel és nyitja meg, leckét is ad Elizabeth-nek, de ki is érdemli a nő figyelmét. A mellékszereplők karakterábrázolása is ugyanolyan mély, és érzékletesen részletes, amennyire a történet megkívánja. Érthető, egyszerű, világos, szemet és lelket örvendeztető/gyönyörködtető az egész mozi. Mindenki legmélyebb lelke benne van a műben/karakterében, és ez is plusz többletet ad a nézőnek. Ugyanis egy néző megérzi, ha igazi lélek van egy alkotásban.

Látszik és érződik, hogy a legapróbb részletig mindenen dolgoztak. Joe Wright örök és egyetemes világot adott a műnek, Jane női lelkének, melyet megörökített és annak adózott hitelesen, mégsem szóról szóra lemásolva őt, és eleve a női lelkeknek otthont adott úgymond, mert majdnem mindenki Elizabeth-ben látja magát viszont, vagyis akarja, szóval mindenki megtalálja benne az élvezetet. Nagyon meglepően szép munka egy fiatal, harmincas évei elején járó férfi rendezőtől, ráadásul első mozifilmje volt. A cast briliáns. Színészeinek kellő szabadságot adott és együtt ötletelt velük. Érződik a hangulaton. Az is, hogy az egész mozit szinte valódi helyszínen vették fel – ez iszonyat többletet ad a műnek! Az is, hogy minden összeér ebben a filmben: bátran tettek bele változtatásokat is, amit újszerűnek érezhetünk, mert van nem egy más-más sor a párbeszédeken belül, vagy egy-egy részlet, ami elüt az eredetitől, de az is frissítőleg hat a sztorira, modern vonást kölcsönözve neki, mégis maradt a korbeli határoknak megfelelően. Igazi tisztelgés Jane munkája előtt, már csak ezért a bátorságért is. Hiteles és univerzális minden, a szereplők megfelelő életkorban vannak, hiszen ez kitétel is volt a casting-on: hogy a könyvben leírtakéhoz azonos életkorban lévő színészekkel történjen meg a karakterek életre keltése. 3 dolog, amiben ez több, és nem is kicsit azért a ’95-ös változattól: a színészek összetétele és életkora… a valódi helyszínek összeválogatása, és a bátorság, a változtatásokhoz. Valamint a zene is plusz.

Nem akarok csöpögni, nézzétek meg, minden csillagos ötös. Rendezés, helyszín, zene, fényképezés, színészi játék, hangulat, humor és romantika egyensúlya..

A filmben legalább annyi élet és lélek van, mint amennyi a könyvben, és amennyit maga a szerző szerintem át akart adni… örökségül. Csillagos 5/5. Elfogult vagyok, de vállalom.

• Charlotte Bronte: Jane Eyre (könyv) / Cary Fukunaga: Jane Eyre (2011- film. Trailer)

Az írónő olyan, akit legalább annyira tisztelek, mint Jane mamát. Mondhatnám egyébként utódjának is, mivel egy év eltéréssel egymást „váltották”, amikor Jane mama elhunyt, Charlotte akkor volt egy éves… Szakmailag is abszolút nevezhető az örökösének. Szeretem az akkori angol írónők stílusát. Elképzelhető, mennyire nehéz lehetett egy nőnek akkortájt írni, pláne, ha meg akart volna belőle élni, mert nem volt más hozománya. Szeretem Bronte stílusát is, ahogy a testvéréét is. Mert történeteikben van lélek, és burjánzik belőlük a női tartás és erő. Mely ott lüktet a főhősnőkben. Ők a kiemelkedő észjárásukkal, humorukkal, mély és érző lelkükkel és igenis tehetségeikkel tűntek ki, ezért valóban megállják helyüket főhősnőként. És nem vagyok feminista. Jane Eyre története szintén méltán elismert, népszerű, kedves és tanulságos világszerte. Tapintható benne a lélek, az érzés, csodálatos idézetekkel lehet belőle élni. Habár a szerkezeti elve másabb, mégis remek felépítésű a mű, és habár rettenetesen hosszú… mégis lebilincselő a története. (Ennek a könyvnek is van, bár kevesebb folytatása, mint a Büszkeség és Balítéletnek, de elismerésre méltóak. Olvastam egyet, az kifejezetten jó volt, a házvezetőnő szemszögéből íródott.)

A társadalmi díszlet és szakadék ellenére kialakuló szerelmi románc, mely titkok övezte, régi, szellem járta kastélyban bontakozik ki…. omlik össze… majd nyeri el romantikus végkifejletét. Nem egy rózsaszín-ködös, telenovella szagú regény. Van benne misztikum, rejtély, titkok, meglepetések, és mégis romantika, szerelem, szeretet, kedvesség, elfogadás… hányattatás, tragédia, önbecsülés, önmegismerés rögös útja, és mély lélek.

Olyan elemek ezek, olyan karakterekkel, lelki folyamatokkal, melyekkel egyszerű a könyv, mégsem szimpla, hanem kellően összetett ahhoz, hogy érthető, szórakoztató és lebilincselő legyen. Többszöri elolvasás után is ad újat.

A lowoodi árva címen is napvilágot látott. A regény, melyet szerzője Currer Bell álnéven jelentetett meg, rögtön hatalmas sikert aratott. Ma a világirodalom egyik legfontosabb regényeként tartják számon. Nem véletlenül… Szerintem a televíziózás és mozik szemszögéből és történetében a klasszikus irodalom egyik legnépszerűbbje a feldolgozások tekintetében. Készült már vagy 20! Szinte mindegyik meg is állja a helyét. Amit én kiemelek majd az a 2011-es verzió.

A könyvről még annyit, hogy gyöngyszem és mestermű, 5/5. Nem romantikus regény, hanem fejlődésregény. Tehát az érzelmeknél sokkal több. Jane mamánál is többet ad… Brontë szentimentális érzelmek nélkül tekint ugyanis a viktoriánus világra. Hőseinek egymásra találása nem is a szerelem diadala igazán, hanem a keservesen megszerzett önmegismerés, és a társadalmi helyzetükben bekövetkezett változás következménye. Briliáns. Magával Jane Eyre-el mint karakterrel mindig is a legesleginkább identifikáltam magam, lelki alkatomban, élettörténetemben és sorsomban is. Elizabeth Bennet csak szeretnék lenni… 🙂

A film. Hozzáteszem, hogy szinte az összes (akár film, akár BBC széria – Jane Eyre feldolgozást láttam.) Mégis mi az, amiért ezt, a 2011-es verziót emelném ki?

Először is, mert újított a szerkezetén. Bátran hozzányúlt a klasszikushoz, és akárcsak a Büszkeség és Balítéletben, habár 95%-ban megmaradt minden az eredeti könyvhöz képest, mégis sikerült egy újszerű, eredeti látásmódból hozzányúlni a sztorihoz. Pedig nem egyszerű, hiszen ahogy írom, már rengetegen elkészítették a saját feldolgozásukat. Nem egyszerű újat, többet adni. Amiben ez számomra kiemelkedik:

• Valós helyszín (Bár, valóban többször ugyanezt használták, több adaptációban, Haddon Hall-t, én jártam is ott személyesen, gyönyörű hely… Anglia, Derbyshire.)
• Remek fényképezés
• Jó rendezés, modern felfogásban és látásmódban. Fukunaga értelmezése beletalált az én lelki világomba
• Színek és árnyékok, titkok és misztikum, enyhe humor, rejtett, elfojtott érzelmek és romantika egyensúlyban
• A film keretbe foglalása: a film felütése már nem analóg, nem a gyermekkorban kezdünk… és haladunk a jelenig, hanem a nézőt máris kizökkentve nyugalmi állapotából, Jane Eyre-t szenvedve ismerjük meg és hányattatását látván máris elindul bennünk iránta az empátia, érdekel minket sorsa, hogyan jutott idáig, mi történt, amiért „menekül”, amiért sír…
• A film ritmusa nem egysíkú, hol gyorsabb, hol lassabb, de megfelelően illeszkedik minden etap ahhoz, hogy követhető legyen és ne unalmas. Haladunk benne, nincsenek hosszított jelenetek
• Saját, zenei hanganyag, Dario Marianelli csodás zeneszerző jóvoltából
• Fantasztikus szereposztás, benne Judy Dench-el
• Jane Eyre szerepében egy valóban kifejezetten nem szépség szerepel (bár ez majd minden verzióban így van, és én talán ezért is szeretem ezt a történetet annyira, mert nem a szépségről, hanem a különlegességről szól) – Mia Wasikowska révén, aki mégis egyszerű lelkével vonzó lehet a néző számára, hiszen még inkább tudatosítva van bennünk, hogy nem a külső szépség a lényeg, mivel ő sem kifejezetten nevezhető annak. Így a lelki folyamatai, belső utazása és tehetsége, érzései révén kerül közel hozzánk, ezzel tisztább és kedvesebb lesz nekünk, mivel lélekben kapcsolódunk hozzá és könnyen identifikálhatjuk magunkat vele
• Michael Fassbender tökéletesen megtestesíti a kissé besavanyodott, keserű, szigorú és kiszámíthatatlan (Rochester egyébként az egyik legunszimpatikusabb főhős, aki végül mégis romantikus alakká növi magát) férfi alakot, megnyerő mosolya, mely csak párszor villan fel, mégis vonzóvá teszi a kemény álarc mögött. Nem a tipikus szépfiús hősök közé tartozik, de éppen annyira jóképű, mely vonzóvá teszi nézője szemében… Szerintem kettejük között habár semmilyen kémia sincsen a vásznon, elismerem, ez a többi verzióban sincs, én legalábbis nem éreztem, mégis… emelték egymás játékát, mely nem elhanyagolható tényező, ahhoz, hogy az egész film átjöjjön. Illetve, ahogy a könyvnél is írtam, az ő szerelmük nem arról szól a vásznon, hogy két, társadalmilag eltérő, helyes, jóképű, szép ember egymásra talál, hanem sokkal inkább a belső útról… amíg oda eljutnak
• Mia, Jane szerepében a jelentéktelenségből a végére karakteri szinten szépen felépíti azt, amilyen fejlődésen keresztül kell mennie. Játéka autentikus, bár a magyar hangja borzalom… Bocsánat Tenki Réka, de nekem nagyon lehúzza Mia-t…
• A mellékszereplők ugyancsak emelik a főhősök útját, köztük Judy Dench és Jamie Bell kiemelkedőek
• Jó az arány megtartása: nem időzünk a múltban, de a gyermekszereplők is ugyancsak erős alakítást nyújtanak
• A belső, lelki folyamatok több, csodás jelenetben egymásnak feszülnek (még, ha csak a két főhős között is)
• Nagy pillanatok születnek meg
• Emlékezetes marad a film és maga a sztori is, felkelti az érdeklődést a könyv iránt, és emlékezetes marad minden szereplő benne
• A film hosszúságában élvezhető és emészthető. A két órát teljesen kitölti, lényegre törően, méltó emléket állítva, csodás képeslapot adva a könyvnek, megörökítve azt az utókor számára

5/5. Többször is nézd meg, szerintem érdemes.

• Thomas Hardy: Távol a világ zajától (könyv) / Thomas Vintenberg: Távol a világ zajától (2015- film. Trailer)

Ismét egy olyan film, melynek révén egy fantasztikus történettel ismerkedhettem meg, egy irodalmi gyöngyszemmel. Szóval, ahogy az előző Carey Mulligan filmben, itt is a filmnek köszönhetem egy csodás könyv megismerését. Egyébként ezért csodás akár „kedvencet” választani, mert tudod, hogy amiket választ, azok eleve kincsek, így sokkal többet nyersz, mint egy filmes élményt. Carey és Keira is, habár volt filmjük, amikben csalódtam, akkor is felhívták a figyelmem egy könyvre pl. vagy zenére, melyekkel csak gazdagodtam. A filmes ízlésem azonban legtöbb esetben mindig bejött, főleg, ha a kedvenceim filmjeit követtem. Mert tudom, ismerem őket annyira, hogy azonos a lelki alkatunk, ezért „nem nyúlnak” mellé, tehát valószínű nekem is be fog jönni, mert értékel képvisel majd minden projektjük. Ezért imádom, mert egy moziba menetellel is többet kap az ember, mely utána az élete része marad.

A könyv hosszú és unalmasabb is, mint a film. Úgy mondanám, részletekben, mert attól élvezhető. A könyvben van olyan dolog, ami fontosabb lenne, ha kiderülne, de a filmben máshogy/máskor csapódik le, tehát a film végzett „némi” kihagyást is és módosítást is, de pörgős és lényegre törő ütemben haladunk, nagyon élvezetesen. Illetve, a könyvben inkább erősebben érezhetjük úgy, hogy a történetet legtöbbször Bathsheba és Gabriel Oak szemszögéből látjuk/olvassuk. A film több életet adott a könyvbe, mivel, ahogy említettem a könyvben van pár unalmas rész… hosszú oldalakon, főleg a munkások beszélgetéseivel, de ezek szerencsére kihagyásra kerültek a filmből, bár, hozzáteszem azt is, hogy a könyv közepéből jó pár fejezet érintve sincs a filmen, pedig egy-két nagyon fontos párbeszédet a szereplők között nagyon szívesen láttam volna viszont és szerintem megkövetelte volna a vászonra kerülést is… és habár a végkifejletet sejthetjük a filmben, és nem okoz nagy meglepetést, az ahhoz vezető út többször elbizonytalanít azonban bennünket. Én például, amikor szintén Carey miatt beültem a moziba, és az egy dolog, hogy tudtam, ki lenne a megfelelő parti karaktere számára, mégis olyan fordulatok voltak… melyekkel nem számoltam, és azért, habár a végén nem lepődtem meg, de volt drukk. Szeretem, ha valami fordulatos. Ha nem egyértelmű, jó ideig a filmen belül sem, főleg, ha a néző nem ismeri a könyvet, hogy mi lesz a vége. Hogy nincs jó és rossz… Ha elmosódnak a főhősök jelentőségei, tehát nincs csak egy főhős vagy nő. És ez jó. Ha a néző drukkol, akkor együtt halad a főhőssel, és izgul érte, mert fontos neki a sorsa, vagyis jól végzik a dolgukat a vásznon a szereplők. Sokszor haragudni lehetett Bathsheba döntéseiért, elítélni, bírálni, máskor együttérezni vele, és a végén szorítani érte. Ez, mindazt jelenti, hogy a főhős: összetett és emberi. Emberi, mert hibázik, és esendő. Ezért egy igazi főhősnőről beszélünk. Ez az írót dicséri! A szerzőt azonban nemcsak a karakterábrázolás, a fordulatos cselekménye miatt illeti dicséret, hanem mert jó a vonalvezetés, a tájleíró részek is, az elbeszélés s párbeszédek aránya, jó a szerkesztés, illetve habár maradtak benne szerintem unalmas részek kissé, kiemelendő, hogy számtalan, széles skálán mozgó irodalmi és bibliai példák vannak a szövegben, utalva ezzel a szerző mély műveltségére.

A kapcsolatrendszer, a karakterek jól ki vannak bontva, és a 2015-ös film verzió szintén fantasztikus emléket állít a könyvnek.

Az erős női karakter még erősebb három férfi karakterrel feszül egymásnak. Igazság szerint más szereplő nem maradt meg, csak Carey Mulligan, aki ebben a szerepében sokkal erősebb, mint a Gatsby-ben volt. Az erős tartású, büszke nő, aki megállja helyét az életben pátyolgatás és férfi segítség nélkül is, de mégis, tud rossz döntéseket hozni, vívódik… és meg is vívja harcait. Beleáll a helyzetekbe. Emberi, ahogy írtam, ezért sokkal közelebb kerül hozzánk. A három férfi színész közül nem tudnék kiemelni egyet, mindhárman maximumot hoznak, mindhárommal elindul bennünk egy vonzalom, egy szimpátia. Hogy ki „győz” a végén? Derítsd ki! Matthias Schoenaerts, Tom Sturridge, Michael Sheen nagy kincsei a mozinak. Ahogy női vonalon még mindenképp megemlítendő Juno Temple és Jessica Barden.

Ami emeli a filmet: a helyszín, az operatőri munka és a varázslatos zenei anyaga, még Michael Sheen és Carey Mulligan is énekelnek a filmben!!! Ritmusa jó, nem lehet unatkozni! Az arány is jó, nemcsak az érzelmi, hanem a gazdasági és társadalmi fordulatok/körülmények egyaránt fontosak és hangsúlyosak a döntések és a sztori előremenetelében.

Ami hátrány, hogy szerintem a film is elég hosszú, bár tény, hogy az átlagos két órát, amit nem lépnek túl… azt „kimaxolják”. Amennyit kihagy a könyvből, nem is hiányzik javarészt, illetve, amit pedig hozzátesznek, az jót is tesz neki. Így a könyv és film nálam kéz a kézben jár, egy szinte, de mivel a filmből kihagyták az unalmasabb részeket, ezért 5/5-öt adok neki, míg a könyvre: 4.8/5. Szívből ajánlom mindkettőt! Főleg, ha nem egy tipikus, romantikus, kosztümös sztorira vágysz, ennél sokkal több rejlik és mutatkozódik meg ebben a könyvben/filmben!

• P. D. James: Halál érkezik Pemberley-be/ A halál jár Pemberley-ben (könyv) / Daniel Percival: Halál érkezik Pemberley-be (2013 – széria. Előzetes -angol nyelvű)

A Büszkeség és Balítélet szerintem legeslegérdekesebb, izgalmasabb és legjobb folytatása az ez a könyv/ és a belőle megszületett BBC-s széria (mi más, mint a BBC vitte színre) mesteri munka!

Ahogy írtam itt fentebb, a BBC a kosztümös történetek szempontjából a legjobb, legütősebb. Nem tud mellényúlni.

A könyv már a hat éve házas Darcy házaspárról ír, benne egy rejtélyes gyilkossággal, melyben veszélybe kerül a család és annak jó hírneve. Vádak, csalások, és a megszokott romantikus vonalak ötvöződése ez a fantasztikum. A könyv élvezetes és leköti a figyelmet. Csak úgy isszuk a lapokat előre. Ahhoz képest, még csak nem is hosszú! Főleg, ha a Büszkeség-et is szereted. Ezt imádni fogod. A karakterek fejlődnek előre, és itt már sokkal több a veszítenivalójuk. Meglepetések, fordulatok…. nyomozás, szóval az izgalom, a krimi, a vér keveredik a szív érzéseivel. A Darcy család társadalmilag és házasságukban, érzéseikben is peremre kerül. Vajon sikerül megmenteni mindent? Ki hal meg? És miért? Hogyan? Ki öli meg? Mit tudunk meg még a rejtélyes Darcy-k múltjából?

A széria 3 részes, emészthető és csodálatos fényképezés, fantasztikus helyszín ( a 2005-ben használt Pemberley-t használják ők is – Chatsworth House-t Angliában, Derbyshire-ben) jellemzi. Az izgalom mellett, a gyanakvás fennléte és az érző lélek ugyanúgy leteszi bélyegét a néző szívében.

A szereposztás érdekes. A Lizzie-t alakító Anna Maxwell Martin… hogy is írjam, akárkivel beszéltem erről világszinten… öreg a szerepében, mit tagadjuk. Nincs meg benne az a finomság, és az az élénkség és odamondogatós stílus, mint amit Elizabeth-től elvárnánk, még, ha már anya és feleség, és úgymond vigyáznia kell a nyelvére. Az az ironikus humor, ami Lizzie védjegye azért, elég besavanyodott Anna-ban.

A szériában szerepet kap a testiség és erőszak is, tehát nem finomkodnak, ebben többletet nyújt. Érdekes látni, mégis izgalmas, hogy teret engednek neki, persze nem túlzó, se nem közönséges módon. Érdekes azt is megfigyelni, hogy a Bennet és Darcy család egyes tagjai szerepet kapnak, de nem egyenlő hangsúlyban. Pl. Jane Bingley sorsa jelentéktelen itt, Lady Catherine éppen csak feltűnik, a többi Bennet testvér nincs is kiemelve, a fényt új szereplők is megkapják, és el is viszik.

Matthew Rhys karakteres, de nem átütő Darcy. Akik viszik a show-t, azok nálam, mint nem egy itt említett produkcióban már, azok a mellékszereplők. Matthew Goode, Trevor Eve, James Norton és Eleanor Tomlinson nagyon átjönnek. Tetszik, hogy minden mellékszereplőnek is fontos szerepe van. A háttér folyamatok, a lélekben zajló dolgok, amikből kiindulnak a cselekedetek… fordulatokat rejtenek magukban.

A zene hanyagolható.

A színészi játék – egyeseknél, a helyszín és fényképezés, ami maradandó élményt nyújt. A 3. rész utolsó negyed órája mindent visz.

Itt a könyvet ismertem először, és nagyon jó volt látni belőle egy szériát. Szerintem nagyon remek megvalósítása volt a könyvnek, még, ha a főszereplők kiválasztása és alakítása kissé lehúzzák a dolgot… azért mindenképpen ajánlatos a Büszkeség szerető olvasóknak!! Nézzétek meg a szériát, mert összességében nagyon méltó és nívós dolog született a könyvből! Több feldolgozás nincs is, tehát nem akad párja. 🙂 Ha kedvet kapnék hozzá, mind a kettőt választanám, újra és újra, mert megéri a könyv és széria is a többszöri olvasást/nézést – ez is ritka. Nagyon fontos szempont azért a pszichológiája ennek. Ha a filmet látod először, tudat alatt úgyis ahhoz ragaszkodsz majd, de ha könyvet olvasod először, akkor eleve egy elvárással ülsz be a filmre… és mindig a könyv marad előtérben, ez egy olyan lecsapódás volt, hogy nálam mind a kettő azonos módon értékes lett. Ajánlom őket. Főleg, mert Magyarországon nem is annyira ismertek… kiváltképp a széria, mert nem adták le. A széria nem lett leszinkronizálva, ezért keress egy feliratos verziót a neten belőle, megéri!

Könyv: 5/5.

Széria: 4.7/5.

• Rachael Lippincott: Két lépés távolság (könyv) / Justin Baldoni: Két lépés távolság (2019 – film. Trailer)

Nos, eme bejegyzésem különleges darabja érkezik: ez az a könyv és mozi, ami kb. egy az egyben lefedi egymást! Ugyanazt olvasod szó szerint, amit látni fogsz a moziban és viszont… tényleg kb. 3-4 kimaradt jeleneten kívül.

A könyv nagyon olvastatja magát, én egy nap alatt kiolvastam! Érthető, világos, nem klasszikus irodalmi szöveg, fiatalos, lendületes, megrendítően őszinte és sajnos egy létező betegségről szól. Habár egy tini páros áll a középpontban, mondanám, hogy minden korosztálynak tanulságos és megható, elér a szívig.

Én még Édesanyával láttam, és mindkettőnket egyformán megérintett. A mozi után törölgettük a szemünket. Nem mondható tini mozinak, sem éppen túl csöpögő, romantikus film, inkább megrendítően igaz… és elgondolkodtató. Azóta a film még inkább nagyobb presztízst kapna, mivel bejött egy covid, ahol a távolságtartás lépésekben szintén mérhető lett… illetve nekem is bejött egy betegség. Tehát életemben még fontosabbá vált ez az élmény még az anno-i időkből…

Tetszik a könyv nyelvezete, a történet vonala, a film pedig tökéletes, a szereposztás maradandó, erre szokás írni, hogy jó könyvből, alapanyagból, csak jó tud születni… nos, ez azért nincs mindig maradéktalanul így, de ez esetben így történt. Nincs a nézőben hiányérzet… főleg, hogy sírhat/nevethet/gondolkodhat és egy akár igaz történet is lehetne az, amivel szembenézhet. Az életet még inkább értékelheti, motiváló és inspiráló. A film megfelelő hosszú, a könyv mondom, szintén egy nap alatt emészthető. Nagyon megérint, úgyhogy én mind a kettőt ajánlom nektek!

Egy nagy élménnyel gazdagodtok! Nem rózsaszín mesét kaptok… ne ijesszen el, hogy két fiatal a szereplő…. nem tini sztori, az üzenet több ennél! Kell hozzá lélekállapot, de gazdagabb leszel, ha megnézed, vagy beszerzed könyvben. A könyvben alig pár jelenettel többet kapsz, de ugyanazt a szívet, amit a film is átad és kiragadott és megtestesített. Valamint, a könyvben a két fiatal: a nő és férfi szemszögéből kapunk „szeleteket”, nemcsak a velük történt események szempontjából haladunk előre egy-egy nevükkel ellátott fejezetben, mert így váltják egymást, hanem akár ugyanazon eseményre látunk rá az ő szemszögükből… vagyis ki, hogyan élte meg azt, az ő látásmódjából, ez szuper a könyv szerkesztésében. Persze ez ennyire külön szabva nincs a moziban… de a könyv ebben plusz azért: mert konkrétan rálátunk mindkét látásmódra és érzelmi világra…. Így hiába mondják, hogy kár volt megvenni a könyvet, mert egy az egyben ugyanaz a mozi, én mégsem bánom… ezt előre nem tudja az ember! És ilyen hiteles adaptáció nem is jön velem szembe mindig… amikor azt mondom, hogy a filmben ugyanazt kaptam, mint, amit a könyv is ad! De valóban egy az egyben…. szó szerint. A helyszín, és a zene sem felemelő, de a színészi játék – főleg a főszereplő párosé (Haley Lu Richardson – Cole Sprouse) , akikre érezhetően is – mindent építettek a mozin belül, bár ez elég rizikós, de mivel van kémia a vásznon köztük, ezért hihető, és elragadóak, a lágy humor, ami így is benne van a sztoriban, a téma ellenére is, a fényképezés, és rendezés eléggé meggyőző, valamint az üzenet tökéletesen átjön!

Könyv: 5/5.

Film: 5/5.

• Mary Ann Shaffer/Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság (könyv) / Mike Newell: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság (2018 – film. Előzetes – angol nyelvű.)

Elérkeztem ehhez a könyvhöz és mozihoz, amely sajnos csak a Netflix-en volt látható… én már nem is emlékszem, hogy milyen linkről, de voltam olyan szerencsés, hogy megnézzem. Mivel a film lenyűgözött, megvettem a könyvet is, azonban ez az az eset, amikor azzal szembesültem, hogy a filmhez képest egy olyan gyenge könyvet kaptam, amit írtam az első bekezdésben: ez az a példa, amikor elgondolkoztam, hogy hogyan lehetett egy ilyen semleges könyvből ilyen jót kihozni? Nem is hittem el, hogy a film alapja ez a könyv!

Maga a könyv nem hosszú, olvastatja magát, a film, helyesen, több unalmas részt átugrik, és abban nagyon rendkívüli: csupán levelezésekből derül ki a történet, ábrázolódik mindenki jellemvonása, viszont ezt levelekből aligha tudjuk nyomon követni hatékonyan. Így sajnos, szinte csak két főhős van a könyv szerint – az írónő és kiadója közötti levélváltásokból derülnek ki nekünk a dolgok. Nekem furcsa csak egyetlen nézőpontból olvasni az eseményeket, nem kerülnek igazán kibontásra a lelki folyamatok, a végén, ami megtörténik, az szinte a semmiből tör ránk, míg ez a folyamat a filmben gyönyörűen ki van bontva.

Maga a történet, a misztikum és romantika, melyekkel adalékanyagokként dolgozik a szerző…. nagyon jók, az arányok is, viszont a könyv szerkesztése szerintem nagyon személytelen, szürke maradt, szinte botrányos. Szétesik… A történet és üzenet is túlmutat azon, ami egy romantikus történet, happy end-del a végén. Ugyancsak fontos az odáig vezetett út, a háború eseményei, a közösség, egy szigeti lét, egy gyermek sorsa, egy városi lány vidéki élethez való hozzászokása, a szakmai előremenetel mint cél, és közben más irányt vesz a történet… a lelki felismerések, barátságok kialakulása, az önfejlődés útja, a románc kibontakozása… a titkok felfedezése, a gyönyörű tájak, Guernsey megismerése, az irodalom szeretete és a könyvek fontossága mint összekovácsoló erő a háború közepén: ez mind-mind maga a sztori, viszont ennek értéket, értelmet, lelket és életet csak a Film adott!!!! Nagyon sajnálom, de a könyv a szerkezeti elvével nagyon unalmas…. bár olvastatja magát, hamar a végére lehet érni, de csakis azért ment, mert nem hittem el, hogy a könyv ennyire gyenge… végig kerestem a jó filmbeli megoldásokat.

Nagyon furcsa, itt egy rokon folytatta egy idős nő által megkezdett történetét, talán ez lehetett a bezavaró tényező… mert, aki befejezte, nem igazán ütős könyvet írt. Viszont áldom azokat, akik felfigyeltek még így is rá, és megalkottak egy csillagos ötös filmet, egy 3/5-re általam értékelt könyvből!

Nézzük, miért is lehetett ez így?

Valószínű, hogy egy mély lelki érzésű volt, aki gyöngyszemnek ítélte meg ezt a könyvet, és sokkal többet látott bele, illetve ezért önmagát dicséri: az alkotók belső világát és látásmódját, képzeletét, benső világát… A forgatókönyvírót, a rendezőt és a színészeket, kik ennek az egész sztorinak így adtak életet. Nem is akármilyet. Ez nem is adaptáció, hanem egy teljesen új, értékes világot alkottak meg. Így a készítő stábot agyon lehetne dicsérni.

Guernsey-t ők teszik vonzóvá, szerethetővé minden egyes karakterével. A karaktereknek megfelelő teret adnak és egyszerre válnak szimpatikussá, ahogy haladunk előre. Nagyon jó a hosszúság, a ritmus, az arányok, a helyszín, a történet is vonzza az érdeklődést… ahogy derülnek ki a titkok, és közben alakul ki ezen a kis eldugott szigeten egy románc… Ha ez jut eszembe, sosem a könyvet fogja jelenti, hanem a filmet. Ez a történet igazán ez a film. Tökéletes.

Kiemelendő a színészek játéka is: benne van fél Downton Abbey: (én ezért is figyeltem fel erre a filmre és akartam megnézni a trailer megnézése után, még ha angolul is láttam, akkor is… illetve az irodalom szeretete miatt… különleges a történet, a film pedig szívem csücske maradt), szóval benne van Lily James– aki a botrányai előtt ebben a filmben igencsak tanúbizonyságot tett tehetségéről és érző lelki világáról, méltó hősnője a történetnek, lehet vele együtt érezni, csodás pillanatokat teremt meg… több szállóige kapcsolódik hozzá ebből a filmből, ami nagyon bennem maradt… és hát persze, mint írónővel – szerepe szerint, azonosultam vele egy az egyben…. (Egyébként szeretem, mint színésznőt, bár tény, hogy az elmúlt években kissé el is szállt). Michiel Huisman rendkívül vonzó és hiteles, Penelope Wilton, Jessica Findlay Brown, Matthew Goode, Glen Powell szintén csak emelik a film értékét. A zene hanyagolható, de a forgatókönyv csodálatos, többet is beletettek, mint amit a könyv magán hordoz, nemhogy kihozták belőle a legtöbbet, lényeget, hanem még fényesebbé tették…. hogy pl. mint én, aki megnézi a filmet, érdeklődjön egyáltalán a könyv iránt, bár mondom, az nagy csalódás lett…

Ha kíváncsi vagy erre a történetre: csakis a film!!! Szerezd be valahol linken, nagyon ajánlom! Csillagos ötös!

• Louisa May Alcott: Kisasszonyok (könyv) / Greta Gerwig: Kisasszonyok (2019 – film. Trailer)

Igen… még egy klasszikus, tipikus lányregény. 🙂 Mondhatjátok, na már megint… de fontos róla írnom, mert szerintem a legelbűvölőbb verzió ez. A könyvet is ismernie kéne mindenkinek, a Büszkeség és Jane Eyre mellett, mert varázslatos üzeneteket hordoz magán, aki szereti a klasszikusokat, szereti a család történeteket, szeret kukucskálni családi életekbe úgymond, akkor ezt is imádni fogja. A könyv közepesen hosszú, és mondható néhol vontatottnak, de itt is 4 lánytestvérért izgulhatunk, kicsit olyan, mint a Bennet család… a Büszkeség és Balítéletből. Mégsem ugyanaz…. mindegyik lány ugyanolyan fontos, mindenkiben lehet értéket találni, ahogy hibát is, melyen próbál változtatni, lehet azonosulni velük, izgulni a sorsukért. Én több nővérrel is tudtam felfedezni azonos dolgokat… kiből, mit találtam meg magamban. 🙂

A könyv jól van megírva, bájosan naiv, és habár tanmese jellegűnek hathat és sajnos nagyon is messze van a valóságtól néhol… de élvezhető, és könnycsalogató helyeken. Tanulságos, elgondolkodtató, hálát fogsz adni az életedért!!

A legbájosabb lányregény, amit valaha olvastam, a March családból áradó tisztaság és szeretet egészen átmelengeti az olvasó szívét-lelkét. A klasszikus sorozat első részében egy teljes éven át kísérhetjük végig a négy lánytestvér sorsát, akiket anyjuk tanít meg többek között a lelki gazdagság, a becsületesség, az önzetlen segítségnyújtás, illetve a munka-játék egyensúlyának értékére. A négy nővér felismeri hibáit, nehézségeit és próbálja lerakni ezeket a “batyukat”. A könyv örök érvényű értékei nemcsak a fiatal olvasóknak nyújthatnak iránymutatást! A lányok pedig egyéniségükkel, hatalmas szívükkel, megmosolyogtató civakodásaikkal könnyen belopják magukat az olvasó szívébe. A regény csupa szív, kevesebb lenne az életem nélküle. 5/5.

Így nagy elvárásokkal is voltam a 2019-es filmes adaptációval szemben, de meg kell mondjam, habár érződik, hogy női rendező munkája, néhol már feminista is, és elég hosszú azért (2 óra 15 p), de ezt a lelket, ami a könyvben van tökéletesen megtestesítették. Ráadásul úgy, hogy szinte két könyvet is megelevenítettek egyszerre az adaptációban, habár 75%-ban az első, kezdő mű kapott szerepet, de a Jó feleségek is kapott bőven a 2019-es változatból, sőt, a kiinduló műre szinte innen emlékezgethetünk vissza, bár itt 7 év is eltelik, a Jó feleségek viszont 3 évvel a Kisasszonyok után folytatja. Így viszont izgalmas szerkesztési és rendezői, vágói feladatot adtak maguknak a készítők, és fotóalbumszerű, keretes szerkezetet kapott a film, és Saoirse Jo-ja erősen megtestesíti, magát …. ugye az írónőt. Ha nem is igazán a történetről és a regényről szól ez (mert egyébként nem), hanem magáról az írónőről, aki büszkén veszi kézbe a film végén a művét, ami erősen ugye saját családjának történetéből merít, a Kisasszonyokat… (Istenem, de ismerős az érzés, mikor én is kezembe vettem első nyomtatott könyvem példányát, a saját példányom), szóval Louisa May Alcott-nak állított gyönyörű és tiszteletreméltó emléket ez a film.

Pörgő, szívhez szóló, humoros, romantikus, emberi. Az is érződik, hogy túlságosan is a nagy nevekre alapoztak, hogy Emma Watson és Saoirse Ronan elviszik a show-t Timothée Chalamet-tel, (ez veszélyes azért), de be kellett vallanom, valóban elviszik, és pozitívan, csodás nevek, csodás alakításokkal, méltóan, hitelesen hozzák a könyvvel azonos szintet. Bár a színésznők – lányok életkorában látszik, hogy már előrébb járnak, mint a könyvbeli karaktereik… a lelki folyamataikkal karaktereiken belül elviszik arra a figyelmet és élvezetes élményt nyújtanak. Személy szerint Saoirse-t nagyon tehetségesnek tartom. Florence Pugh, Meryl Streep, Laura Dern… hogy még pár fantasztikus nevet soroljak.

Ezt a csodás sztorit, ilyen csodás emberekkel elmesélni – ez csak jó lehetett. Pont a karantén előtt láttam, nem bántam meg! 5/5.

Szívből ajánlom, mindkettőt egyformán, de ha „maradandót” akarsz, javaslom, szerezd be a könyvet! 😉

• Lynn Barber: Egy lányról (könyv) / Lone Scherfig: Egy lányról (2009 – film. Trailer)

Egy lányról. Ebben az esetben, mint több film és könyv ebben a bejegyzésben, azonos szinten vannak… viszont itt, azonosan snassz vonalban és szinten egymáshoz képest. A film ugyanolyan, mint a könyv, ami nem rossz, inkább azt mondanám, a tanulság tipikusnak mondható és előre kiszámítható. Még fiatal koromban láttam, és akkor adott pluszt… de azóta… nem adna többet. Habár Carey Mulligan ezért kapott Bafta-díjat, nem értem miért…. Ugyanis annyira nem lépett ki komfortzónájából, nem mutatott annyival újat, mint például más filmjében azóta, akár…

Habár a színészek jók és ismertek, egy snassz történetről beszélünk. Van üzenete igen, de szerintem többet láttak bele ebbe a sztoriba és filmbe, mint amilyen.

A legnépszerűbb emberek dolgoztak akkor rajta, viszont szerintem felejthető maradt és nem éppen maradandó. Nick Hornby forgatókönyvíró, Carey Mulligan, Peter Saarsgard, Emma Thompson, Alfred Molina, Olivia Williams, Rosamund Pike és Dominic Cooper… csupán ezekkel a nevekkel lehetett eladni…

Valamint, szerintem egy rétegfilm, ugyanis azon túl, hogy ma azt mondaná nekem: mennyire naivak tudunk lenni nők és egy szép szóért eladjuk szinte a lelkünket… míg nem felnövünk egy ilyen tanulság révén, mint amivel találkozunk a filmben, a könyv lapjain…. leginkább a filmbeli korosztálynak szól ez: a tiniknek. A fiatal lányoknak, akik ismerkednek a szerelemmel és éppen felfedezik azt. Nagyon jó példázata annak, amiért félti minden anya a gyermekét, de marad „egyszernézős”. Carey láthatóan nem tini, és amikor kisminkelik, látszik, hogy megtévesztően egy korban van pl. Rosamund Pike-al. Sem a helyszín, sem a zene nem maradandó. A fényképezés, a szerkesztés kiemelhető. AMIÉRT ÉLETET KAPOTT ÉS FIGYELMET EZ A TÖRTÉNET, AZ EGY ALAPVETŐEN JÓL SZERKESZTETT, JÓL MEGÍRT KÖNYV, DE HÍRES SZÍNÉSZEKKEL FELFÚJVA ÉS ELADVA.

A könyv kivitelezése és hossza remek. A film talán kicsit hosszú is, és mondom, nekem megrekedt egy szinten, hiszen kinőttem abból a korból, amikor tanulságot vonnék le belőle, ez a veszélye a rétegfilmeknek és sztoriknak. Zavaró, hogy kiszámítható a végkifejlet. nem okoz meglepetést, tudjuk szinte, érezzük mi felé haladunk. Ezért a film során is lehetnek unalmas részek.

Ha gimnazista vagy, akkor ajánlom neked, mindkettőt, és vond le a tanulságot: vigyázz magadra és a lelkedre! Ne siettesd az időt, minden elérkezik, megérsz rá, figyelj oda, az emberekre, vigyázz a lelked épségére. Ne ringasd hamar álomba magad, ne akarj többnek mutatkozni, mint aki vagy! Te és a jövőd a legfontosabb! Ésszel élj azért… 😉

Könyv: 4/5.

Film: 4/5.

• Kazuo Ishiguro: Ne engedj el! (könyv) / Mark Romanek: Ne engedj el! (2010 – film. Előzetes)

Szinte hallom, ahogy mondjátok: jó ég, már megint egy Carey Mulligan és Keira Knightley film. 😀 Viszont így lehet rálátni egy színészi útra igazán!

Ez a könyvből született film nem elhanyagolható egyik lány karrierjében sem azért, hogy mit is írjak mást! Pl. szerintem Carey az egyik leghaloványabb abban a filmjében, amiért pedig Bafta-díjat kapott, szóval ez teljesen egyéni megítélés. De ahogy írtam, tőle szinte az összes filmjét láttam. Ahogy Keira-tól is…

Na, de először a könyvről, még, ha az ebben az esetben is másodlagos volt, tehát előbb jött a két lány miatti érdeklődésem miatt a film. Viszont, mivel felkeltette az érdeklődésem, megvettem könyvben. Jellemző egyébként, hogy ami tetszik, azt úgy akarom maradandóvá tenni, hogy beszerzem a könyvespolcra, hogy ha az könnyebb, akkor bármikor elővehessem. Vagyis azért is lehet ennyi mozis könyvem, mert emléket akartam állítani egy-egy emlékezetes mozizásnak!

A könyv hosszúnak mondható, közepesen, kivitelezésében és szerkesztésében analóg, érthető, a nyelvezet világos, modern. Tetszik a történet vonalvezetése, a karakterek, és habár nem vagyok annyira sci-fi rajongó, ebben azért van olyan vonal, ami nem evilági, viszont pont ezért, ebben a környezetben a legfontosabb, hogy emberiek a karakterek, és felfedezik saját lelküket. Tetszik a környezet, a világteremtés, a hangulat, az atmoszféra. Hogy lehet úgy élni, hogy tudod előre, mindenben van korlát előtted? Hogy nem tudod a múltad? Hogy nem tervezhetsz jövőt? Nehéz kérdések ezek.

Nem az én kedvenc műfajom az ilyen, de… Újszerű volt a történet, elgondolkodtató és alá is húztam részleteket, melyek szívemig hatoltak, áthidalva azért a könyvön belül pár unalmas részt. Maradt ugyanis bőven benne olyan, ami a filmben nem került feldolgozásra. Pl. a filmet szerintem Kathy karaktere köré építették inkább, vagyis a két lányéra. Andrew Garfield Tommy-ja elvész a filmben. A könyvben legalább mindhármuk, de a két lány lelke még jobban meg van világítva, ki van bontva. Így érthetőbbé és befogadhatóbbá teszik a belső folyamataikat az olvasó számára.

Nem ismertem az írót, és habár nem mondanám kiemelkedőnek, de maradandó és elgondolkodtató élményt nyújt regényével. A világ tisztátalanságába tiszta lelkeket helyezni… és kiben, hogyan csapódik le a tény, amivel szembe kell néznie, élete végkimenetelét illetően… ez szépen kidomborodik.

Maga a könyv 4.7/5.

A film maga analóg szerkezetű, bár a kezdet a jelenből indul és oda is tér a végén vissza: tehát keretes, Kathy a narrátor. A jelen jelenetéből indul a visszaemlékezés. Három részre tagolható, mivel úgy emlékszem kb. kétszer a filmen belül, ha nem háromszor azzal jelzik a nagyobb vágást, hogy elsötétítik a képernyőt, majd ugranak egy másik helyre, időbe… Ez kissé szaggatottá teszi, de valószínűleg átgondolt filmszerkesztési elv alapján döntöttek e mellett. A zene megemlítendő! A helyszín is érdekes, bár a fényképezés nem olyan kimagasló, ahogy a rendezés sem annyira. A sztori szépen halad előre, a gyermekkortól előre… a jelenig… nagyon ritkán vannak visszatekintések is. A lelki folyamatok lekövethetőek… szimpátia és empátia is kialakul a főhősökkel. A végén lévő monológ kissé nyitottan hagyja a végét, bár megható. Mégis úgy érzem, a néző talán többre vágyott volna. Az én elvárásaimhoz képest pl. kicsit alatta maradt, ezért halványan lentebb sorolom, mint magát a könyvet, még, ha nagyjából egy szinten is vannak, egyazon dolgokat nyújtanak.

A film felfelé ívelő, aztán elér egy csúcspontra, megszületik egy pillanat, és utána kb. el is kezd elhalni… Mondható, hogy keretbe zárják a filmet, mert a felütése a filmnek, és a vége egy napon játszódik. Akik emlékezetessé teszik a történetet, azok a főszereplők: Carey és Keira, Andrew Garfield egy pillanatot hoz, azon túl érződik, hogy a film „nem róla szól”. Inkább csak a lányok tekintetében fontos. Sally Hawking és Charlotte Rampling szintén a film meghatározó alakjai. A film elgondolkodtató, sokáig az ember agyába marad… bár azon túl, hogy szintén „nem több” az üzenete és értelme, minthogy becsüld az életed… többletet nem ad. Úgy gondolom, hogy megfelelő adaptáció született a könyvből, a filmben hagytak is ki részeket (SPOILER! pl. én személy szerint nagyra értékeltem a részt a könyvben, amikor Ruth halálát leírja és ezt viszont kihagyták a filmből, elintézték egy mondattal… ezt hiányoltam, ez dobott volna azért a filmen, ha kellő érzékenységgel felveszik… így maradt csak egy szerelmi háromszög története, leginkább Kathy-val a főszerepben, még, ha ő is a narrátor, szerintem mindhárman fontosak a történet szemszögéből, de így csak ő és Tommy elnyomott szerelmét érezhetjük fontosnak… SPOILER VÉGE), de hosszra is megfelelő és megragadta a lényeget, kiemeli a csúcspontokat. Így a könyvhöz képest ugyanolyan erősre sikerült a film is, se nem kevesebb, de nem is több….

Film: 4.6/5.

Csendben megjegyzem akkor, hogy Carey -től ennyi filmet hoztam. 🙂 Ahogy véleményem szerint osztályozható az alakítása (legjobbtól-legrosszabbig): Távol a világ zajától, Ne engedj el!, Gatsby, Egy lányról, Büszkeség és Balítélet (itt inkább csak azért a legutolsó, mert a szerepe annyira jelentéktelen és nem hangsúlyos).

• Ken Bruen: London Boulevard (könyv) / William Monahan: London Boulevard (2011 – film. Trailer)

Ez volt az a film, melyet a televízión keresztül néztem és láttam először, nem moziban, linken stb. Ez volt az, amire készültem a megnézés előtt, és a film előtt elolvastam a könyvet/beszereztem. Láttam, hogy adni fogja a tv és akartam készülni rá. Okés, okés… tudod már előre, Keira miatt ültem le megnézni. Colin Farrell a Téli mesében (2014) lopta be magát a szívembe, de amikor ez a film megtalált vele (jóval később, mint a megjelenése… mivel 2014-ben előbb láttam abban a filmben, mint ebben), hát elég felejthető lett. Még akkor is, ha karakteres a szerepe is és ő maga is benne, így hiteles hőse azért a filmjének…

Őszintén ez az a kapcsolódás, amikor mind a könyvet, mind a filmet megbántam, hogy megvettem/megnéztem. Az ilyen típusú filmeket egyébként is túl kommersznek tartom, a könyv habár rövid, de a történet is felejtős, nem is szórakoztató, nem is tanulságos, erőszakkal, verekedős, akciós jelenetekkel és trágár szavakkal van tele a könyv is. Ilyen alapanyagból nem is csodálom, ha nem született átütő siker. Egy pasas, aki testőrnek áll, jófiú akar lenni, közben ehelyett összegabalyodik azzal, akit meg kell védenie… Sikerül más útra térnie?

Az alap valószínű az univerzális: a gazdag nő, csóró pasas szerelmi története akart lenni, de sajnos nem sikerült maradandót alkotni, annyira sem, hogy még egyszer elolvasd vagy megnézd. Ez az a helyzet, amikor azért nem is tudok többet írni róla, mert kb. egyiket sem vettem elő azóta, és szerintem nem is fogom. Sajnos Keira sem hozta fel számomra ezt a mozit. Azért nem is tudok írni róla annyit, mert nem is emlékszem rá, vagyis nemhogy nem maradt meg, élmény sem volt, vagy olyan pillanat, melyet most megosztanék. Arra sem emlékszem, mennyire fedte a könyvet a film… és régen is volt… és mondom, nem vitt rá semmi, hogy újra „emlékeztessem” magam.

Férfias film, egy férfi hőssel… szóval srácok, ez inkább a ti pályátok, hajrá! 🙂 Nekem maradt „egyszernézősnek”, de valójában mind a könyvet, mind a filmet megbántam, hogy így készültem rá…. csalódás volt. Vagy egyszerűen nekem nem jött át, mert nem a zsánerem az ilyen típusú film. Nem emlékszem a két főszereplőn kívül sem másra, sem helyszínre, még a zenére sem…. sajnálom, de azért akartam hozni egy ilyen példát, hogy tanulság és rá is cáfolok arra, amit fentebb írtam a kedvenceim és választásaik kapcsán: a nagy kedvenc is tud gáz lenni egy filmben (tehát nem vagyok elfogult vele szemben), és nem mindegyik projektjéért leszel oda annyira, ők is „be tudnak választani” néha…. Mindenesetre egy erős közepesre értékelném (emlékeim szerint) mindkettőt…

Könyv: 2.5.

Film: 3.

• Lev Tolsztoj: Anna Karenina (könyv) / Joe Wright: Anna Karenina (2013 – film. Trailer)

Ígérem az utolsó klasszikus és az utolsó Keira-s film. 🙂 Ezt viszont muszáj, ugyanis filmes adaptációk tekintetében szerintem a valahai legtöbbször, vászonra is megálmodott klasszikusok közé tartozik ez a mű a Jane Austen-i Büszkeség és Balítélet, valamint Jane Eyre mellett. Ez a hármas a legtöbbet, filmeseket is megihletett klasszikus történetek hármasa, a tipikusnak mondható kosztümös filmek közül.

Keira Knightley-val ez az utolsó mozi, amit hozok, halkan felállítom a listámat nála is, mint Carey Mulligan-nél, a legjobb alakításától a legrosszabbig, az én megítélésemben, a bejegyzésen belül megemlített filmjeiben: Büszkeség és Balítélet, Anna Karenina, Ne engedj el!, Kódjátszma, London Boulevard.

Szóval Tolsztoj. Nos, szégyen szemre a hosszúsága miatt mindig félretettem, mígnem érkezett ez a feldolgozás és annyira érdekelt, hogy végig akartam magam verekedni rajta. Az irodalom fontos darabjáról van szó, viszont valóban egy kínlódás olvasni. Az a fajta klasszikus, akit nyelvezete miatt nagyon rossz olvasni. Hosszú, leíró részek, melyek gyakran filozófiába mennek át… és néha érthetetlen, az író mit is akart kifejezni. Nem lényegre törő igazán, hogy finom legyek. Ezért a fiatalok is, nemcsak a hosszúsága miatt (két, nagy kötetes), hanem nyelvezete miatt unalmasnak ítélik meg és nehézkesnek, ezért félreteszik.

Én pl. azért is olvastam el többször azt a részt, hogy Levin mit értett meg… és nem mondja el feleségének a moziban, csak ennyit mond a jelenetben: „Megértettem valamit”…. azt mondták: olvassam el és megértem. Lehet velem van a baj, de vagy 50 oldalon keresztül ezt a részt olvastam, és nem igazán értettem meg… A könyv és Leo világa színpadias… a történet viszont maga nagyon jó, bár a könyvben lassú, de egyébként jó ütemű parallel szálak bontakoznak ki, megfelelően kidolgozottak a karakterek, megkérdőjelezhető döntéseket hozó főhősök vannak, még talán inkább a férfiakkal tudunk együtt érezni jobban, nem éppen rózsaszínű, idilli a végkifejlet, a bűn és a tiszta szerelem, az egymás iránti szenvedély felperzselődése, az erkölcsi kérdések és erkölcsi tartás „megtartása” avagy elvesztése a társadalmi megítélés szempontjából, mind nagyon megragadták a figyelmem és a könyv is maradandó összességében, az biztos! Nem egy romantikus love story, pláne nem happy end-del, és ezért nálam kiemelkedik. Emberi sorsok, tapintható lelki világ, humánus, esendő emberek… akik tudnak vétkezni… tehát „megérinthetőek”, nem a hibázni nem tudó, patyolat tiszta főhősök…. A főhősnő nem egy naiva, hanem egy asszony, egy anya. Nagyon érdekfeszítő értekezés a könyvben. Szereplői több jellemet hoznak, akikkel ellenszenvünk vagy szimpátiánk kialakulhat. A szerelem és szenvedély mindent visz.

A modorosság és brutális hosszúság miatt a könyvet lejjebb értékelném a filmnél, főleg ennél a filmnél: 3.8/5.

A 2013-as filmfeldolgozás szerintem a legmerészebb és legmodernebb. Újításaival kiemelkedik a többi film/széria mögül. Joe Wright eleve sajátos világszemléletét beemelte ezen klasszikus adaptációjába is. Csapatával, akikkel általában együtt dolgozik, a lehető legjobbat hozta ki a sztoriból: egyedi szerkezeti íve, sajátos humora, és színpadi megoldásai, színészei játéka, a kosztümök és hát a helyszín, valamint az ide készült soundtrack fenomenálisak! Keira, habár valóban fiatal a szerepéhez, szerintem nagyon erős és emlékezetes tudott maradni ebben a filmjében. Ő egyébként is ragyog a klasszikus, kosztümös filmjeiben. Itt is kiemelem: ebben a bejegyzésben olvasható filmjeiben az egyik legjobb alakítást itt nyújtotta szerintem. Szereti magát beleásni a szerepeibe, átélni belső folyamataikat, és ez látszik!

A helyszín különlegességéről és a színészekről, a filmforgatás érdekességeiről részletes filmajánlót írtam itt, ezért most oda irányítalak! Minden pro és kontra: KATT.

Összességében a többi filmfeldolgozáshoz képest 5/5, de magam véleménye szerint, mikor visszanéztem pár éve, idővel én is máshogy látom, kevéssé vagyok elfogult, ezért azt írnám: 4.8/5.

Ajánlom őket, de ha választani kéne, hogy ok, Anna Karenina: mindenképpen film… és fontos: ez a film! Többszöri nézésre is! (Én is megnéztem anno kétszer is moziban… több mondanivalót, szimbólumot lehet lebontani, értelmezni, minél többször nézed meg. Ebben az adaptációban a képi megoldások/szimbólumok sokszor a szereplők lelki világának kivetülései, szóval nem csupán a dialógusokban van minden kimondva, sőt. A szuper, hogy sokszor a helyszínek is előttünk épülnek fel, a dialógusok pedig remek, gyors ütemben pörögnek előttünk. Két óra élvezet. Szeretem, hogy merész megvalósítás és igényes a kivitelezés. A zenéjét, a színészeket, hogy szerepet kap és hangot Levin karaktere… és a film egyik legemlékezetesebb pillanatát is Levin szerelmi szála adja nekem…. szóval számomra többször nézős, nem elfogultságból! A könyvnek nem ugornék azért így neki újra…)

• Agatha Christie: Gyilkosság az Orient Expresszen (könyv) / Kenneth Branagh: Gyilkosság az Orient Expresszen (2017 – film. Trailer)

Egy ilyen bejegyzés, mely magában rejti kortárs és klasszikus írók könyveit, valamint azok filmes adaptációit, a sort nem zárhatnám anélkül, hogy Agatha Christie-t meg ne említeném. Az ő neve szintén ékkő Jane Austen, a Bronte nővérek, Dickens (tőle a Kis Dorrit és a Twist Olivér még megérne egy misét), Tolsztoj, Louisa May mellett, akiktől szintén hoztam példát ezen bejegyzésen belül.

És természetesen nem véletlenül hozom ezen regényét, mivel személy szerint az egyik legjobb és legerősebb művének gondolom és tartom. Filmes adaptációból a legutóbbi, 2017-es feldolgozást elemezném. Nos, igazából David Suchet számomra egyenlő Hercule Poirot karakterével, de ezért is ültem be anno a moziba nagy elvárásokkal. Nem sikerült egyáltalán rosszat kihozni belőle, de Kenneth Branagh alatta marad annak, aki számomra maga a karakter. Poirot. Igen elfogult vagyok, ugyanis közel 20 éve nézek krimiket Agatha Christie-től, gyermekkorom óta, David Suchet Poirot-ján nőttem fel, az összes részt láttam vele, és innentől szerintem az ikonikus alak testet öltött benne, ezért nem lesz számomra más olyan hiteles Poirot, mint ő. Viszont ezért is hoztam ezt a filmet: ugyanis modern, bátor, „visually stunning”, tehát nagyon gyönyörű fényképezésű filmről van szó.

A könyv egyedülálló. Agatha joggal a krimik koronázatlan királynője, és ebben a regényében máris leteszi a névjegyét egy életre. Nem tipikus gyilkosságról van ugyanis szó. Tökéletes alakok, szokatlan helyszín- egy vonaton utazunk majd vesztegelünk, sebesség, jó ütem, remek történeti szálak, érdekes vonalvezetés, izgalmas fordulatok, titkok, misztikum, szerkezetileg briliáns. A könyv 5/5, a mozi pedig, mivel számomra, akárcsak a Gatsby, de ez Kenneth filmjeire is jellemző, inkább hajaz a képi világra, a luxusra, hogy azáltal legyünk lenyűgözve, a fantasztikus fényképezés által (nem feltétlenül a helyszíntől legyünk elájulva, mert van jó pár zöld boxos rész, de le a kalappal a díszlettervező előtt, főleg a vonatbelső révén…), de a zene, a fordulatok, pár eltérő újítás, illetve a színészek kiemelkedő alakításai miatt elég áttörőnek maradt meg a film nekem, a hossza is megfelelő. Kenneth rendezőként erősebb maradt, mint szerepében lett volna igazán átütő szerintem… és mivel kissé „csicsás”… ezért 4.8/5.

Mindkettő mű ajánlatos. A könyv izgalmas, a film kifinomultan elegáns. Hadd bontsam ki részletesebben őket!

A szerzőről/és jellegzetes, ikonikus alakjáról Poirot-ról

Christie az utókor számára mintegy 80 detektívregénye és nagy sikereket arató West End-i színpadi darabjai miatt emlékezetes. Ezért is hívjuk a „krimi koronázatlan királynőjének”. A Guinness Rekordok Könyve szerint William Shakespeare könyvei és a Biblia után Agatha Christie könyveit adták ki a harmadik legnagyobb példányszámban az egész világon.

Könyveiből, regényeiből mai napig a legnépszerűbb színházi és filmfeldolgozások születnek. A titok nyitja egyszerű: a krimi világa, a rejtély, a bonyodalmak, mai napig rabul ejtik a szíveket, csakúgy mint a romantikus hősök, megfelelő adalékanyagokkal dolgozva, kusza szálakkal serkenti gondolkodásra olvasóit; szerelmi, anyagi, vagy egyéb más drámai okból elkövetett bűntettek mellett hétköznapi és maradandó hősökké alkotta meg szereplőit úgy, hogy a bonyodalmak mellett szívügyek is jelen vannak, és az egyszerűségre törekedve mégsem tocsognak vérben a történetei.

Mint ahogyan Jane Austen megalkotott egy női ikon alakot, Elizabeth Bennet karakterében, úgy Agatha Christie is két felemelően tiszta jellemet hagyott az utókornak: a kellő igazságérzettel megáldott, mások szemében talán csak a „minden lében kanál vénkisasszony”, de nagyon elmés Miss Marple-t; és a szeretett, karakteres kis bajusszal, sajátságos humorral és pallérozott, utolérhetetlen szürkeállománnyal rendelkező belga magándetektívjét, Mr. Hercule Poirot-t.

A leghíresebb és leghosszabb élettel bíró karakter, Poirot, 33 regényben és 54 rövid novellában kapott főszerepet 1920 és 1975 között. A sztorik életet kaptak már rádióműsorokban, filmvásznon, színpadon. A karakter megformálói között voltak: Austin Trevor, John Moffatt, Albert Finney, Peter Ustinov, Ian Holm, Tony Randall, Alfred Molina, Orson Welles, David Suchet, Kenneth Branagh és John Malkovich.  A legemlékezetesebb minden bizonnyal David Suchet, aki 25 éven keresztül csaknem az összes Poirot regény és novella főszerepét  eljátszotta. Kenneth Branagh állt be mögé a sorba, mint legismertebb Poirot, ugyanis elkezdte saját maga feldolgozni már két regényét is Agatha-nak egymás után, melyeknek mind rendezője, mind főszereplője. A legutóbbi munka az Orient Expressz után az idén mozikba kerülő Halál a Níluson. Ezt még nem láttam, de érdekel!

A regényről

A brit írónő legnépszerűbb regénye, mely 1933-ban íródott, a könyvben leírt bűnügy fiktív háttere egy 1932-es megtörtént bűnügyre, Charles Lindbergh fiának elrablására és meggyilkolására utal. (A szerző a Lindbergh-családot Armstrong néven szerepelteti). 1932. március 1-jén hétvégi házukból rejtélyes körülmények között elrabolták Charles Lindbergh, az Atlanti-óceánt elsőként átrepülő amerikai hős 20 hónapos fiúgyermekét. A család hajlandó volt kifizetni a kért váltságdíjat. Az ügylet során kétes alakok is felbukkantak. 1932. május 12-én a gyereket egy erdőszélen, nem messze otthonuktól, holtan találták. Noha a bűncselekmény elkövetéséért letartóztattak és kivégeztek egy Richard Hauptmann nevű német származású férfit, sokan kételkedtek abban, hogy a primitív alak képes lett volna egyedül kitervelni és végrehajtani a gyerekrablást. Valószínű, hogy a bűnügy tényleges kiagyalóját sosem sikerült elkapni.

A regény kiadásának dátuma: 1934. Magyarországon Katona Tamás fordításában az Európai Könyvkiadó jelentette meg.

Szinopszis

Luxusvonaton utazik egy különös társaság, akik látszólag csak ezen a vonaton találkoztak először, egymás számára idegenek, grófnőktől, grófoktól kezdve, orvoson át az egyszerű sofőrig, buzgó hívőkig és komornákig a társadalom minden rétege megtalálható az Orient Expresszen. A békésnek induló út azonban sejtetni engedi, hogy az egyik utas nincs biztonságban, és az egyik éjjel őt rejtélyes körülmények között, több késszúrással halálra szurkálják és másnap vérbe fagyva találnak rá. Senki nem tud semmit, senki nem látott, sem hallott bármit is, ami nyomra vezethetne. A vonat hóakadály miatt ráadásul vesztegelni kényszerül, de így Mr. Poirot, aki természetesen szintén az utazó társaság egyik tagja, az ő szürkeállománya ezzel szabad utat kap, hogy felderítse az ügyet. Ki a tettes? Nő, férfi? Netán többen is lehettek? Megkapja méltó büntetését a gyilkos? A kérdések válaszaira fény derül, és emellett arra is, hogy persze a felszín alatt kusza szálakkal ki, milyen módon áll összeköttetésben a másikkal, kinek, milyen oka lehetett a gyilkosság elkövetésére, és a gyanúsabbnál gyanúsabb emberek és események sora egyszer csak körbeér. A regény nagy erkölcsi és emberi tanulságot is felmutat, valamint Poirot szellemi erejét, ezenfelül aggodalmát és az emberiség iránti együttérzését. Egyes verziók ebben a történetben adnak nagy szerepet Poirot vallásosságának is. (lásd: 2010-es film David Suchet-val.)

A történet alapja valós, akkor megtörtént esemény volt, mely címlapokra került. A cikkek elég alapot adtak viszont a regényhez, és az írónő 1928-ban „beáldozta magát” egy külföldi utazása során, direkt szeretett Orient Expresszén utazott, már tudta, hogy ez lesz a „helyszín”, és a történet írásakor gondosan megjegyezte a kocsik részleteit, a kabinok viszonyát, és még például az ajtókilincsek elhelyezkedését is, ami létfontosságúnak bizonyul Poirot vizsgálata szempontjából. Christie nagyon ügyelt a részletekre és maga is nagyon elégedett volt e művével.

A filmről: miért különleges, mitől több, másabb, mint elődjei?

A regény legutolsó filmes feldolgozása természetesen szintén hűen igyekszik követni a sztori alap vonalát. Azonban modernebb beütésekkel:

• Nem volt még olyan, ahol rendező, főszereplő ugyanaz a személy lett volna
• Színes bőrű színész is játszik ebben a változatban
• Poirot-t egyenesen akció jelenetben is láthatjuk, amikor az életére törnek egy fegyverrel, melyet Christie nem így írt volna meg, tekintve, hogy Poirot itt már idős, aligha lenne képes golyók elől elugrani és úgy futni, ahogy Kenneth Branagh megtette
• A történet felütése is érdekes, itt úgy ismerjük meg Poirot, hogy már megold egy rejtélyt az első jelenetek egyikében, és megismerjük piperkőc jellemét is (a tojások)
• Alig több, mint másfél órás a film, tehát emészthető. Pörgősebb, de a vágás nagyon megfelelően érzékelteti az arányokat, nincs hiányérzet
• A szereposztás élményt nyújt, nagy nevekkel: Michelle Pfeiffer egyenesen díva, tökéletes! Kevesen vannak, akik ilyen tartással és eleganciával viselik a korabeli öltözékeket, ő ragyog ebben a filmben! De itt vannak még :

Angol-amerikai színészek, akik önmagukban csalogatóak, egyrészt hatalmas színészi tapasztalatuk van, másrészt nagy „hollywood-i” nevek, (kisebb hajtásvadászat a nézőre), aki ránéz a névsorra, azok úgy vélhetik – ők már garantálhatják a sikert:

• Johnny Depp
• Daisy Ridley
• Michelle Pfeiffer
• Lucy Boynton
• Josh Gad
• Judi Dench
• Michael Peña
• Miranda Raison
• Penélope Cruz
• Derek Jacobi
• Willem Dafoe

és maga Kenneth Branagh

• Többen közülük a rendező személyes barátai is. Ami érdekes, hogy az arcok között nemcsak színészi teljesítményükkel emelkednek ki páran, hanem tánctudásukkal, sőt énekesek, komikusok is vannak közöttük. Elmondható, hogy a filmben a kor sztárjai gyűltek egybe, és nem is kell csalódnunk bennük
• Hogy Kenneth Branagh Poirot-ként vagy rendezőként volt-e erősebb, azt döntse el mindenki maga, mindenesetre feladta magának a feladatot. Erőssége a mimikája, nem hiába leginkább színpadi művészként tartották számon sokáig. A korábban színpadi produkciókban is magát szintén eligazgató Kenneth Branagh nagy múltra tekint vissza. Sokak szerint a legjobb receptje, hogy színészből lett rendező, az biztosan állítható, hogy nagy víziója van a képernyőn megjelentekre, szép tájakból, egymásnak feszülő külső-belső harcokból, misztériumból, akcióból nincs hiány. Habár félő volt, hogy talán túl modernre is sikerül a verzió, és egy hollywoodi szélesvásznú csilli-villi mozi lesz belőle, megóvták az arányokat és harmóniába került minden: az új ötletek mellett minden korhű és megfelel annak, ami abban az évben, amikor a filmnek játszódnia kell, hallható és látható lehetett
• A zenei anyag maradandó, zenekart is használtak. Egy dal van benne, Michelle Pfeiffer énekli, a szöveget Kenneth Branagh rendező írta, zene Patrick Doyle, címe – Never Forget. A végén hangzik el, amikor a stáblistát látjuk
• Drónos, helikopteres felvétel is jelentős arányban volt, számítógépes képi- és hangeffektek, a kocsik mögött a vonat „kilátása” felépített animációs fal volt (mily meglepő)
• A film világszerte vegyes kritikákat kapott a kritikusoktól, akik dicsérték az alkotók teljesítményét, de hiányolták, hogy a film nem ad újat a korábbi feldolgozásokhoz képest – szerintem képi világban még túlon túl is azért…
• 2018-ban 22 jelölést kapott, 1 díjat nyert: British Film Designers Guild Awards: Legjobb produkciós dizájn
• Bakik: többször látszódik modern óra férfi főszereplők csuklóján, Kenneth Branagh műbajusza kissé nevetségesen látványossá sikerült (és mi tagadás a francia – belga akcentusa sem meggyőző)
• Érdekesség: külsős helyszínek és stúdiós felvételek egyaránt
• Költség: 55 millió amerikai dollár. Bevétel: 350 és fél millió dollár ahhoz képest, amit beleöltek pénzt…
• Kiemelendő Michael Green forgatókönyvíró munkája, bravúrosan oldja meg, hogyan lehet alig több, mint másfél órába besulykolni magát a regényt élvezetes és teljes képet adó / kielégítő módon

JÓ SZEMEZÉST – OLVASÁST ÉS FILMNÉZÉST KÍVÁNOK BÁRMELYIKHEZ, AMELYIKHEZ KEDVET KAPTATOK!

Ne hallgassatok feltétlenül rám, ha valamit lehúztam: döntsd el TE, hogy mennyire tetszik avagy sem! Én magamból kiindulva, mindig jobban érdekelt az, amiről más azt mondta, hogy nem olyan vonzó. Döntsd el magad! Ez csak az én véleményem és értékelésem, de ha nem ajánlanám, legalább egyszer megnézni bármelyiket is… nem hoztam volna a bejegyzésbe, ezt se felejtsd! 😉

Amit olvastam könyvben és jó lenne belőle látni valamilyen filmes/szériás adaptációt, mert megérné szerintem (a sor még hosszan folytatható lenne, de amik leginkább kíváncsivá tennének):

Paulo Coelho: Alef

Hiro Arikawa: Az utazó macska krónikája

Victoria Conelly 3 Darcy-s könyve: Hétvége Mr. Darcy-val, Mr. Darcy örök és Álmaim hőse, Mr.Darcy

Natasha Solomons: A Tyneford-ház

Illetve végezetül…. talán kissé pofátlanul, de a legutóbb megjelent, saját regényemből is megnéznék egy filmes adaptációt! 😉

Faragó Maia- TE vagy az összes lehetőség a világon!

A képek sajátok+borítókép pixabay.com

Több filmajánló ITT !

Több könyvajánló ITT !