A híres napló … és titkai

Hiába a 462 oldal, az előző könyv, a Szerelmes Jane is kifutott egy hét alatt. De annyira olvastatta magát! Nem volt szívem letenni!! Most pedig érkezik a beszámoló: a híres napló és annak rejtett titkai.

Durva, hogy egy hónap alatt elolvastam közel 800 oldalt, és egy hónap alatt három könyvet 1050 oldallal együtt! Olvassatok többet, hiába itt a nyár!!! ÉLMÉNY!!!

Folytatom is olvasóterápiám!!

A Művészetterápia részeként, a rajz, a vers és könyvírás, a zene és tánc, a meditáció és éneklés mellett, most a könyvek vannak “terítéken”. Kezdem akkor idén a nyolcadikat!

Ha már Jane Austen szerelmi élete…. következzen ez a sorban.

A könyvet tavaly kaptam meg a családomtól! Hihetetlen mennyire érdekli az embert, még ha fiktív is, a titkok, találgatásokból született feltételezett szerelmi viszonyok, mindenki máshogy akarja, saját fantáziájából megszületve kifejezni, mi állhatott az írónő legendájának sikere mögött, avagy a szívében… hiszen tényleg adódik a kérdés::: hogyan tudhatott egy nő, akinek alig volt módja valóságos élményeket gyűjteni, mégis ilyen életteli figurákat teremteni? Valamint, ami bennem is mindig kérdés és ezért imádom, tisztelem, csodálom Jane mamát: hogyan volt képes ekkora beleérzéssel írni a szerelemről, ahogy tette, mikor e téren elvileg tényleg semmilyen tapasztalata nem volt? Nos, ez a könyv egy újabb fiktív perspektívából dolgozza fel e kérdést és ad rá választ. Középpontban egy kitalált naplóval…. a híres napló…. és titkai. Az írónő szívének titkai. Már nagyon várom, nyitottan állok elébe!

2008 után szintén tavaly került újra nyomásra eme mű és megtalált. Syrie James: Jane Austen naplója.

A könyv különleges jelentőséggel bír, ugyanis édesanyám beleírt a könyvbe…. számomra. Ez volt az utolsó ajándéka nekem, névnapomra, ezért úgy tekintek rá, hogy ezt hagyta örökül, szóval kíváncsi vagyok, mi lesz végső soron a könyv üzenete nekem.

Olvasás után

Bizony, bizony… a híres napló és titkai. Még, ha fiktív is… Hihetetlen mennyi embert megihletett Jane mama szerelmi élete, nem igaz?

Szerzőről

Syrie James (írói álnéven) nem első könyves író. A kritikusok által is elismert, immár 13 regény fűződik a fiatal nő nevéhez. Könyveit több mint 20 nyelven nyomtatták már. Témai között többször is szerepel Jane Austen, Charlotte Bronte és regényeik főhőseinek történetének továbbgondolása. Vagyis az angol klasszikus írónők munkái elég megihlették és ahogyan a könyvből is kiderül az Olvasó számára, a könyv pluszaiban található kiegészítő infókból és a vele készült interjúból, hatalmas, alapos és pontos, mély kutatómunka előzte meg azt, hogy pl. ezt a könyvet megírja. Vagyis felkészült, és mélyen beleásta magát Jane Austen stílusába, életének apró részleteibe, nyelvhasználatába, írói eszközeibe, szófordulatokba, szerkezeti összeállításaiba stb. Mégis, elég merész feladat volt, hogy ebben a könyvben úgy szól hozzánk, mintha maga az írónő lenne, számomra mégsem maradt elég hiteles, szerintem nem ugrotta meg azt a mércét, amit pl. az előző Jane könyv, ha írhatom így, ami számomra abszolút „elhitette”, hogy a szerző, Rachel Givney Jane-t közelről ismerhette. Mintha barátnők lettek volna. Rachel Givney könyve, Jane Austen-ről festett képe, mint író és mint személy, nő…. érző lélekként sokkal inkább átjött, mint itt. De hát ez nagyon nagy kihívás és merészség, de azért látszik, hogy Syrie alaposan felkészült Jane Austen-ből és /ről, alkotása mégsem olyan átütő, és sokszor nem hittem el, hogyha Jane naplót írt volna, így írt volna, ahogyan a könyvben szerepel. Sokszor távolinak tűnik, és magáról is, úgymond ugye magáról, hiszen a szerző írja… szóval olyan idegennek hat és mintha kívülálló lenne az elvileg saját történetében történt események kapcsán. Pedig témája elég mély, és ugye saját szerelmi történetét írja le, de kevesebb benne a humor, és annál keserűbb élmények is vannak benne, melyek szerintem nincsenek kibontva eléggé, ezért lelki folyamataiba nem igazán látunk bele, pedig szerintem egy ilyen jellegű könyvnél, egy naplónál sokkal bizalmasabb hangvételben lehetett volna írni, hogy az olvasó még zavarba is jöjjön, annyira intim… DE érzelmileg kissé hideg maradt. Viszont azt mondhatom, hogy a végére „megérkezik” a könyv, tehát érezhetünk kompenzációt. Illetve talán arra is magyarázatot kaphatunk… hogy úgy tesz, mintha régebbről tekintene vissza, és bár ezzel így néha időzavart kelt bennünk a szerző, azért követhető, illetve rájöhetünk miért tűnik kissé személytelennek – mivel visszatekintésként ír. Amikor az utolsó oldalakon, a jelenben, halálának évében van,akkor tör ki az, amire azt mondanám: az lehetne az igazi Jane „hangja”. Kár, hogy csak a végére érződik így…

A szerzőt egyébként a 19. század újragondolásának királynőjeként emlegetik. Történetei ifjúsági, szerelmes, romantikus, történelmi fikciók. Több díjat nyert. Forgatókönyvíró és színházi dramaturg is, viszont amerikai. Jelenleg is New York-ban él és új könyvén dolgozik. Vagyis megértettem, mi, ami hiányzik: az angol lét. Talán ez az oka, hogy érződik az, hogy amerikaiként, jó persze lehet Jane fan bárki, bárhol a világon, de sosem ugyanazt jelenti, mint egy angolnak, és nem tud róla úgy írni, mintha angol lenne. Bár, Rachel, az előző könyv írója is ausztrál volt, tehát valószínű ez nem ok, de számomra ez magyarázat lehet, mi az, amit hiányoltam. Az igazi angol lelkületűséget. Tisztelettel és alázattal szól Syrie az irónőról, és teljes képet kapunk róla, számomra mégis alatta maradt az elvárásaimnak valamiért. Azért is volt számomra fontos, mert Édesanyám utolsó ajándéka volt ez nekem tavaly decemberben, de el kell mondjam, az üzenet, amit vártam, hogy megjöjjön számomra a könyvből, akár Édesanyámtól, az átjött, de erről később.

Történetről

Azzal indítunk, hogy az oxfordi egyetem PHD-s doktora, egy bizonyos Mary I. Jesse közli, hogy egy felújítás keretében, Jane Austen egyik bátyjának padlásán, egy tengerészládába rejtve, megtalálták az írónő naplóját és sok más levelezését is. Köztudott, hogy Jane rengeteg levelet írt családjának, főleg Cassandra-nak, nővérének, de ebből csupán levelezések maradtak fenn, a napló kitaláció. A család elvileg minden olyan levelet, melyek tartalmait nem akartak még a kis unokaöccseik és húgaik tudomására sem juttatni, azokat mind elégették, vagy megsemmisítették. Cassandra nagyon ügyelt erre Jane halála után. Viszont most az előkerült dobozban felszínre került a napló, melynek gondozója az említett hölgy, és aki a kéziratot, mely felbecsülhetetlen, és valószínűleg 1815 és 1817 között íródott, amikor Jane már betegeskedett, ezt az általa gondozott kéziratot most nyilvánosságra bocsájtja, csak pár nyelvhelyességi javítással, egyébiránt a szerkesztetlen, eredeti írás tárul elénk a történet szerint.

Jane naplója onnan indul, amikor el kellett költözniük Bath-ba. Rendkívül megviselte, és köztudott volt, hogy nem is szerette e helyet egyáltalán. Egyszerű életükbe tragédia vegyül: az apuka meghal, és ott maradnak egyedül… A fiúk persze (javarészt) anyjuk és leánytestvéreik segítségére sietnek, de annyit sikerül kiötleni csak, hogy a telet Bath-ban, a nyarakat és az év többi részét rokonoknál tudják tölteni. Odavan tehát Jane magánszférája, hallgathatják, ahogy a rokonok „nyakán” lógnak majd. Akármelyik testvérükhöz mennek, a ház tele van gyermekekkel, és habár nem nyíltan közlik, de igen… útban vannak és „láb alatt”. A megalázó helyzet édesanyjukat is bántja, és előkerül a visszatekintésben egy visszatekintő emlék: nem lenne ilyen gond, ha bármelyik lánya férjhez megy, ugye… mert akkor ott élhetnének. Bár igazság szerint ebben a logikát nem értettem, hogy a lányok háztartásában miért nem lettek volna útban, hiszen ugyanolyan vágyuk lenne családi életet élni, de hát tudjuk, ez egy másik kor. Cassandra jegyese, szegény Tom meghalt a frigy előtt, a lány a gyászt nem heverte ki, így a kedves mama fájó emléket emleget: amikor 1802 körül megkérték Jane kezét, de ő másnapra meggondolta magát. Igent mondott, mivel arra gondolt, együtt maradhatna a nővérével, lenne fedél a feje felett mindig, ráadásul a fiú családjával, lány testvéreivel elég jó viszonyban vannak. Aztán rájött, hogy egyéni szuverenitását elveszítené, tulajdon lenne, nem írhatna, és ráadásul cseppet sem vonzódott a férfihoz, és márpedig ő is csak a szerelemből köttetett házasságban gondolkodott, így másnap hazautaztak Cassandra-val és azóta sem ment férjhez. Jane-nek rossz hallani ezt, de érthető, hogy a mama ezen nem tette túl magát. Tény, hogy jelen esetben nagy hasznát vennék, ha valóban lenne férjük, akármelyikőjüknek.

Két év vándorélet után megállapodni látszanak: Frank ugyanis megnősült, és az ő Mary-je mellé „társaságnak” úgymond, meghívta családtagjait, hogy telepedjenek le náluk: az anya, Cassandra és Jane. Ő tengerész volt, sokat utazott, így nem kellett egyedül hagynia frissen elvett feleségét. Jane-ék viszont megint kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, ráadásul születik egy gyermek is, így oda a magánszféra. Ebből a környezetből érkezik kiszakítani Henry bátyja Jane-t, és elmennek Lyme-ba, ahol is, természetesen pontosan ugyanolyan jelenet zajlik le, mint a későbbi regényében a Meggyőző érvekben: Jane majdnem leesik egy vizes lépcsőről a parton, de elkapja egy férfi, Mr. Ashford személyében. Kiderül, hogy akikkel a férfi érkezett, Churchill ismeri Henry-t és még barátok is. Így több együtt töltött nap és idő van együtt. Jane-t lenyűgözi, hogy partnere szellemi és érzelmi intelligenciája is a magaslatokban van. Sosem beszélt olyan értékes és értelmes, de egyben komoly úriemberrel, mint amilyen újdonsült beszélgetőpartnere lett. A vonzalom tapintható mindkét részről, azonban vége szakad, mert egy piknik előtt Ashton-ék el is kocsikáznak minden magyarázat nélkül. Jane csalódottan megy haza. Ráadásul egy olyan hírre, melyre nem voltak felkészülve: Frank-éktől is távozniuk kell, mert új házat vesznek.

Ekkor viszont Edward bátyja, akit egy nagyon gazdag úr vett pártfogásába, és így megannyi birtok tulajdonosává lett, két házat is felajánlott a nőknek, akik végül Chawton-t választották. Ez volt a legközelebb ugyanis szeretett Steventon-ukhoz. A háznak azonban renovációra van szüksége, mely nyárnál előbb nem valósul meg. Az anyjukat előre küldik a ház elkészültéig James bátyjukhoz, ők pedig kiélvezik az utolsó időket Southampton-ban. A pakolás lefoglalja az idejüket, de Mrs. Jenkins meghívásának nem lehet nemet mondani, aki unokaöccse és unokahúga érkezését ünnepelné egy összejövetelen. Az unokaöccsének fiatal, fess és gazdag, jóképű barátja is ott lesz, sejthetjük ki személyében. Bizony, Ashford az. Amikor újra találkoznak, két év után, nagy az öröm, tudnak beszélni és a férfi magyarázatot ad „lelépésére”. Mrs. Jenkins unokahúga nincs jelen, mert beteg lett. Jane közli a férfival, hogy elköltöznek, és ez megrendíti a férfit. Innentől csak közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz, sor kerül a piknikre, bár Churchill-ék és Cassandra gardedám kíséretében, valamint a férfi rájön Jane szenvedélyére: az írásra, és buzdítja is. Lelkessé teszi, Jane újra elő is veszi az Értelem és Érzelmet. Szárnyra kapnak alkotói képességei, és rendszeresen elkezdi a férfi látogatni. A vizitek során Jane felolvassa, mit haladt a regénnyel, és a férfi tanácsokat is ad és véleményez. Jane-t lenyűgözi, mennyire „egy szinten” vannak. Valamint, hogy a férfi rájött, mely részeket és milyen karaktere ábrázolásába rejtette bele őt magát is és a köztük eddig történteket. Fellelkesíti annyira, hogy Jane elhiszi: ő olyan író lesz, akinek a könyvei nyomtatásban is megjelennek majd. A szerelem szépen bontakozik, ám Ashford titkol valamit, de amikor felfedné, ismét el kell hagyniuk a helyet. A titka nála marad. Jane szomorúan veszi tudomásul, hogy immár, ha elköltöznek, még kevesebb az esély, hogy újra találkozzanak.

A költözés előtt azonban Mr. és Mrs. Smith meghívásának eleget téve felfedezik Ashford titkát: hogy el van jegyezve Isabella-val, Mr. Churchill testvérével, aki a múltkor azért nem tudott jelen lenni, mert beteg volt. Jane összeomlik. Mire volt jó akkor a sok bók, meg a vizitelés? Ilyet úriember nem csinál! Valószínű, az indulás előtt ezt akarta elmondani, mégsem tudta…. és a férfi hiába küld leveleket, Jane bontatlanul visszaküldi azokat. Nem kíváncsi rá, elköltöznek, és ő a családra és a könyveire koncentrál. A Susan-t a kiadó habár kifizette, de nem nyomtatta ki, Jane-nek annyi jut, hogy vagy visszavásárolja, mert egyébiránt nem adhatja ki. Erre nem volt pénze ugye. Így nem volt más választása: be kell fejeznie az Értelem és Érzelmet és azt kiadatni. Ami annyira Ashton-hoz kötötte.

Megjelenik Alathea Wither, aki meg akar menekülni apja unokaöccsétől, sejti, hogy apja „kiházasítani” viszi el Derbyshire-be, és Jane-t gardedámnak akarja. Ami annyira „jól” sikerül, hogy Mr. Morton a nevetséges lelkész előbb Jane-t kéri feleségül, aki elutasítja, ezután fordul „szerelme” tárgya Alathea felé, aki viszont ugyancsak nem megy hozzá…

Derbyshire-i ott tartózkodásuk során lezajlódik az, ami a Büszkeség és Balítéletben: Ashford birtokán járva a férfi és családja, Isabella-val együtt hazaérkezik és Jane pont „beléjük fut”. Elég kínos a jelenet, Ashford rájön, hogy Jane tudja a titkát… Kínos jelenet zajlik le akkor is, amikor Isabella elmegy látogatóba Jane-hez és Ashford ugyancsak ide siet. A hármas itt „összeér”. Ez a jelenet /hasonló/ az Értelem és Érzelemből van.

Derbyshire-ből hazatérve, ami Mr. Morton kikosarazását követően szükségszerű volt, végre elfoglalhatják helyüket Chawton-ban. Barátnőjük, Martha Lloyd is társul hozzájuk. (Később ő lesz Frank felesége.) Itt nem élnek akkora nagy társasági életet, ráadásul egy ma zajos főútnak nevezett út mellett laknak, de barátságos a hely. És maguk vannak, végre. Jane befejezi a regényét, családja el van ragadtatva a tartalomtól, még szomorúnak is ítélik meg, Henry pedig felkarolja húgát és meg sem állnak Londonig. Keresik a kiadót gőzerővel. A londoni eseményeken újra Isabella-ba és Mrs. Jenkins-be futnak, majd Jane személyesen is összefut Walter Scott-tal, akinek innovatív ötletet ad, illetve kétségbeesetten keresi saját könyvéhez a kiadót. Eliza-ék is rendeznek egy összejövetelt Henry-vel, hogy kiadót „hajtsanak” fel kedvenc húguknak, mert Eliza is így szerette, ekkor azonban Mr. Ashford az, aki felbukkan. Szenvedéllyel beszél, magyarázatot ad, miszerint ez egy elrendezett házassági ötlet volt, még a fiatal lány megszületése előtt, neki esélye sem volt választani. Azonban a szerencse mellé pártolt, mert a lány beleszeretett időközben másba, és saját apjának el is mondta, aki nem repesve az örömtől, de belement. Így már nem áll jegyességben, csak apjának és testvérének, Sofia-nak kell erről tudnia. Szenvedélyes szerelmet vall és csodás napokat élnek meg saját „jegyességükben”, csókokat váltanak, együtt sétálnak, andalognak, nyíltan vállalják szerelmüket… Tenyérjóshoz is elmennek, aki megjósolja Jane-nek, hogy nagy hatalma van, a kezéből jön az erő… az életvonala végtelen, az egészségvonala viszont… de ezt nem fejezi be. Ez viszont izgalmas színfolt a könyvben. Együtt ünneplik továbbá azt is, hogy Henry a költséget állva… de talált olyan kiadót, aki nyomtatásban megjelenteti majd az Értelem és Érzelmet.

Mi romolhatott akkor el? Mi történik, amiért Jane e szerelme mégsem végződhet happy end-del? Milyen a búcsú pillanata a szerelmesek között? Miért akart minderre Jane visszaemlékezni? Miért most? Mi a könyv mély üzenete? Valóban kárpótlást nyert a munkájából, és abból a kevés sikerből, amit még életében megtapasztalt a megjelent könyvei révén? Ez derüljön ki a könyvből, ha elolvasod. 🙂

Helyszínről

Mind valósak, és Austen és családja valóban járt ezeken a helyeken, a könyvben is alapvetően szereplő indokok miatt ….

• Pl.: szerepel Steventon, ahol Jane született és felnőtt, ahol tanult. (Még Reading-ben is.)
• Szerepel Bath, amit Jane ki nem állhatott, ez az előző könyvben is kiderült, ott ez volt a fő helyszín. Ide költöznek szüleik egészségi állapota miatt, illetve miután apja nyugdíjba vonult.
• Majd apja halála után után ugye a testvéreknél szállnak meg: Southampton-ban, Godmersham-ben, majd Edward testvére Chawton-i házába kerülnek.
• Valóban járt Jane Manydown-ban, ahol megkérte a könyvben szereplő férfi, tehát az is valós.
• Illetve természetesen járt Lyme-ban is. Ez a Meggyőző érvek fontos helyszíne…
• Jane Austen Winchester-ben halt meg, 1817-ben. Nem tudott segíteni rajta orvosi ellátás.

Szereplőkről

Íme a felsorolás, a teljesség igénye nélkül, a főbb szereplők listája:

• Jane Austen és családja: kiemelve szüleit, Cassandra-t, Henry-t, annak feleségét, Edward-ot és családját, James-t és családját, valamint Francist és családját, Martha Lloyd-al egyetemben. Valós személyek.
• Harris Bigg-Wither – a dadogó férfi valóban megkérte Jane kezét. Valós személy.
• Wither papa és a lányok – volt Catherine, Elizabeth és Alathea, akikkel Jane szoros barátságot ápolt, többször vendégeskedett náluk. Valós személyek.
• Mr. Charles Churchill és felesége Maria – házaspárok, Mr. Ashford barátai. Mrs. Jenkins unokaöccse. Maria hipochonder, a Meggyőző érvekből jól ismert, állandóan „betegeskedő” női karakter „alapja”. Kitalált karakterek.
• Mrs. Jenkins – Az Értelem és Érzelemből nevének megfelelője. Ugyanaz a karakter. Gyermektelen özvegy, és imádja a pletykát. Kitalált karakter.
• Isabella Churchill– Charles testvére, Jenkins unokahúga, Ashford menyasszonya. Kitalált karakter.
• Mr. Frederick Ashford- birtokos Derbyshire-ben, (Chatsworth az alapja, az én drága, 2005-ös filmben is Pemberley-ként használt helyszín és a szerző is járt ott, hogy felmérje a terepet, és ez játssza Ashford otthonát is). Ő lesz Jane szerelme. Karakterét tekintve pedig Mr. Edward Ferrars megfelelője az Értelem és Érzelemből. Kitalált karakter.
• Thomas Ashford- az apja Frederick-nek. Kitalált karakter.
• Sofia– testvére Frederick-nek. Kitalált karakter.
• Mr. Morton-Mr. Collins megfelelője a Büszkeség és Balítéletből. Lelkész, megkéri a könyvben Jane kezét, de elutasítják. Nevetséges figura. Kitalált karakter.
• Lady Cordelia Delacroix- Morton szomszédja, vagyonos és dölyfös, alias Lady Catherine a Büszkeség és Balítéletből. Kitalált karakter.
• Mr. Crosby– a kiadó, aki nem adta ki a Susan-t. Valós személy.
• Wellington- gaz csábító… bekavar a képbe Frederick és Isabella között, bár ez jól jön… Kitalált karakter.
• Sir Walter Scott– a híres író maga. Viszont nincs bizonyíték, hogy valóban találkoztak volna bármikor, bár Jane nagy tisztelője volt. Valós személy.
• Mr. Egerton– aki valóban kiadta az Értelem és Érzelmet, bár úgy, hogy végül is magánkiadás volt, mert Jane, illetve Henry állta a költséget. Valós személy.
• Mary I. Jesse – Kitalált karakter az oxfordi egyetemről. Aki elvileg eme kéziratot gondozza és nyilvánosságra hozza a szintén kitalált Jane Austen Irodalmi Alapítvány nevében.

Nyelvezetről, szerkezetről

Szerkezetében egyszerű és lineáris eseményeket követ. Bár, mivel visszatekintés, ezért már előre „elnézést” kér a napló „írója”, maga Jane, hogyha valami nem lenne tiszta, hiszen a visszatekintésben nem lehet minden tűpontos, de emlékezetéből mindent hitelesen akar azért átadni. Furcsa, hogy Jane magáról írna, még úgy is, hogy tudom, rengeteget levelezett és ezekből sok fennmaradt valóbban, de nekem e könyvben végig olyan idegennek hatott, kivéve a végén, amikor megérkezik a valóságba és megfogalmazza a mű üzenetét. De ugye ebben a naplóban ő maga ad választ arra, persze fiktíven, hogy mi volt annak forrása, hogy így tudott írni a szerelemről, megadja a választ arra, hogy honnan táplálkozhatott s hogyan saját életének tapasztalásaiból, mikor könyveiben a tiszta szerelem érzéséről írt, és a sztori szerint (ebben a könyvben) az Értelem és Érzelem c. regényének egyes eseményei és karakterei, ebből a könyvből fiktíven kiderülve, saját érzéseiből és életének eseményeiből táplálkozott, sok mindennek adott alapot a regény alakulásában. S ahogy az előző könyv a Meggyőző érveket állította „középpontba” úgymond… mert ugye ott is az derül ki számunkra, hogy mi adhatta a „háttérországot” annak megszületéséhez, itt az Értelem és Érzelem tölti be ezt a szerepet: ennek a háttérét „ismerjük meg”. Kiderül, hogy a férfi főhőst kiről mintázhatta és az Elinorral történtek több eseménye is Jane életéből, a valóságban megélt dolgaiból „íródhatott”. Ezt arra alapozhatta Syrie, mivel közismert, hogy Austen valóban több karakterét a saját életéből mintázta. Austen művei ezért voltak hitelesek. Több dologról úgy írt, hogy maga is szemtanúja volt… és ezt kihasználva, Syrie James kitalálta ezt a titkos, szerelmi történetet, amit Jane „felhasználhatott” első, nyomtatásban megjelent regényéhez/ben.

Austen szerelmi életéről egyébként annyi bizonyos, hogy ismerte a szerelmet: 20 évesen beleszeretett egy Tom Lefroy nevű férfiba, de nem volt hozománya a férfinak, és ír családja még bármi kibontakozása előtt hazahívta a fiút, és véget vetett a meg sem élt szerelemnek. Ezt tudja a „köznép”… úgymond, ez bizonyos, ahogyan a lánykérése is, és hogy meggondolta magát. Vagyis nem volt közömbös a férfiaknál, és benne is égett a vágy, megismerni és megélni az érzést. Azonban, ahogy eme könyv is bizonyítja, imádják továbbgondolni azt, hogy volt/lehetett/kellett, hogy legyen egy igazi, megélt szerelemnek az életében. Ez a könyv ennek példázata. Míg Tom Lefroy-os történetének egy film állított „emléket”.

A szerkezet egyébként világos és követhető. A helyszínek és az időbeni haladásuk valóságos, viszont az ott történtekből, az ottani résztvevőkkel, mind kitaláció. Több karakter ugye kitalált, vagy Austen más regényeiből „gyúrta” össze az író. Vagyis bemutatja azt és elhiteti velünk velünk, hogy több karaktere, főleg a komikusak, kik lehettek a valós életéből Austen-nak , akikre alapozhatott a regényei szereplői listájában.

Érdekes feltételezni és továbbgondolni valóban, hogy kik lehettek azok, akikről mintázva lett több karaktere, milyen lehetett volna, ha visszaolvassák magukat?! Vajon magukra ismertek volna? Hm. Érdekes gondolat. 🙂

A szerző gondolatmenete követhető.

A nyelvezet viszont nehézkesebb, hiszen az 1800-től 1817-ig tartó visszaemlékezésben ( bár, igazából csupán 10 év eseményei, amikben igazán mozgunk… miután a család Bath-ba költözött), az Austen korabeli nyelvezetben íródott, nem is lehetett másképp, hiszen ha maga Austen „írta” ugye a fennmaradt és megtalált naplót, az nem lehet modern nyelvezet. Ő valóban mindenkiről, mindig harmadik személyben írt, mint ahogy erre a szerző is rávilágít, alaposan utánajárt ennek, bár furcsa. Nem mondom, hogy nem értelmezhető, mert abszolút, de furcsa volt. Kifejezésre kerül az is, hogy a választékos, Austen korabeli beszédet „direkt” nem szerkesztették át az „Alapítványból”, ami ugye szintén kitalált, de a szerző eredetijében akarta „gondozni” a fennmaradt kéziratot.

Így ez egy nehezebb nyelvezetben íródott mű, de követhető és nagyon is gyorsan lehet vele haladni. Nem is hosszú és csak 27 fejezet van benne. Könnyed oldalak vannak, és habár sok a helyszín, a szereplők, gyorsan telnek az évek…. de az alapsztori lekövethető, és maradandó nyomot hagy. Tanulságokkal, üzenetekkel.

A könyv pluszai

Ahhoz képest, hogy az előző könyvben kb. 8 mondat volt röviden a szerzőről, harmadik személyről írva… itt aztán „hemzsegnek” a további infók. Van függelék és jegyzet, az biztos! Viszont ezáltal „melegebbnek” érezhetjük a könyvet, közelebb kerül hozzánk az író és sok minden tisztázódik. A pluszakról szóló oldalak meghaladják a 20-at is!

• A könyv máris a köszönetnyilvánítással és ajánlással kezdődik. Ez azért fura, mert az ajánlást lehet előre venni, de köszönetet a végére illett volna. Szerintem legalábbis.
• Egy Anglia térkép következik. Jane Austen Angliája névre keresztelve.
• Majd az igen részletes Jane Austen családfa érkezik, melyből kiderül, hogy a család igen népes volt, a fiúk elég sok gyermeket nemzettek, volt gyerek bőven, két bátyja is 11 gyermeket nevelt fel, Jane 30-szoros nagynéni volt, 16 lányé és 14 fiúé, bár a Chomeley nem tudom biztosra milyen név, én nőinek vettem. Ha férfi… akkor pedig az arányok pont megoszlanának, a 30 gyerekből 15 fiú és 15 lány volt, Jane tehát habár anyuka nem volt, a nagynéni szerepben lubickolhatott. Érdekes ráismerés volt arra, hogy Jane anyukája sokkal idősebb volt apjánál. A fiukra is jellemző volt, hogy idősebb hölgyet választottak maguk mellé, többen újraházasodtak feleségük halála után, volt, akinek két házasságból is született gyermeke, és átlagban mindenki elég sokáig éltek. Kivéve Jane-t. Francis bátyja 91 éves korában halt meg, és neki az egyik fiúgyermeke volt az, aki legutoljára halt meg… legalábbis abból a családfából levezetve, amit elénk tár a szerző.
• Ezután még mindig nem kezdődik el a könyv, hanem olvashatjuk a szerző előszavát, igazi nevének anagrammjával: Mary I. Jesse. Ez viszont, ahogy később kiderül a szerző utószavából, már a könyv részéhez tartozik, bár míg nem tisztázza, hogy ez is kitaláció, és nem is létezik, sem, aki írja az előszót, egy bizonyos ugye Mary I. Jesse a Jane Austen Alapítványból, ami szintén nem létezik: szóval ez máris kitaláció, vagyis a fiktív könyv része. Ebben felüti azt, hogy az Alapítvány, aki kezelte eme kéziratot, és mintha ő adná ezt most közre, közel átszerkezetlenül…. Elég fura és zavaros így a kép, már az elején, nem tudjuk, mi a valóság és kitaláció. Ez ugye többször összemosódik a könyvön belül is.
• Erre azonban választ kapunk a könyv végén érkező pluszokból. A szerző utószavában tisztázza azt, hogy Jane és családja, illetve a helyszínek, időpontok valósak, és Jane életének említett eseményei (a szerelmet kivéve) minden pontos és hiteles, tehát a valóságból táplálkozik. A szerelem ténye és eseményei viszont, pár karakterrel fikciók. Ekkor tisztázódik az olvasóban is sok minden. A szerző felfedi azt, ami csupán képzeletének szüleménye.
• Érkezik függelék a szerző megjegyzéseivel.
• Jane Austen életének krónikája is, évszámokkal és történésekkel.
• Majd érkezik egy interjú a szerzővel.
• Végül a jegyzetek és a tartalomjegyzék.

Szóval, vannak kiegészítő dolgok, ahogy látjátok. De a könyv színvonalát szerintem emeli, és már-már túlzóan is kibontja azt, hogy „látjátok, ezért, meg ezért kell hitelesnek gondold a könyvet, mert ennyi kutatómunka előzte meg.” Viszont valóban megfelel a minőségi elvárásoknak és a bennünk is közben felmerülő kérdéseknek. Kimerítő válaszokat is kapunk rájuk ezekben a pluszokban, az biztos.

Összegzés:

• Kellemes történet/továbbgondolás.
• Alapos előzetes kutatómunka előzte meg a hitelesség érdekében.
• Austen korabeli nyelvezetben íródott, ami ezért mívesebbé teszi, de nehézkesebb, mint ugye a mai nyelvezet lenne
• Érthető vonalvezetés a történtekben.
• Sok a helyszín, tizenhét év összesűrítése – bár ebből tíz év van, amikor igazán „zajlanak” a könyvön belüli események, sok a szereplő, de követhető mindez, viszont azért megkövetel koncentrációt, hogy tudd, hol is jársz helyben, időben, mivel ez egy visszatekintés… és a visszatekintésen belül is van visszatekintés… szóval figyelmesen kell olvasni.
• A végén fordulatok vannak benne.
• A végére „megérkezik” a könyv – együtt érzünk a lelkekkel, kifejeződnek igaz érzések, kiderül a maradandó tanulság.
• A borító előrevetíti a klasszicitást, egy festményről alapozták a képet, de szerintem snassz és unalmas. Ha borító alapján választottam volna, lehet nem veszem meg, de Austen fan vagyok és ez egy friss könyv, érdekelt. 🙂
• A szerző csak a végén válik Austen tollával „eggyé”.
• A szereplők vagy valósak, vagy kitaláltak, „összegyúrva” Austen regényeinek alakjaiból, sok meglepetés nem ér minket.
• Az alapsztori lekövethető és emlékezetes marad.
• Nagyon sok pluszt nem ad, és sejthető a végkifejlet.
• Egyszerre szórakoztató, bár nincs benne a tipikus Austen-i humor, és van benne dráma és szomorúság is. Az arányok jók.
• Összekeverhető azért a fiktív vonal és a valós események. Ha valaki nem ismeri az életrajzot alaposan, nem tud különbséget tenni ezért köztük, nem látja át a meghúzódó határvonalat, de erre ad tisztázást és magyarázatot a könyv végén található összes plusz, és a szerző utószava.
• Jane lelke -, hiába az ő történetéről van szó, ráadásul önmaga elmondva a történetét, – kevéssé „tapintható”.
• A könyv pluszai emelik a minőséget.
• Viszonylag rövid a könyv (264 oldal) – én 3 nap alatt kiolvastam, könnyen és gyorsan olvasható és emészthető.
• Kár, hogy csak a végére „érkezik meg” a könyv, viszont ebben megmarad: az élete végén járó Austen, aki köztudottan megfogadta, hogy regényeinek hősei semmiben nem fognak hiányt szenvedni, nem úgy, mint ő életében, ma már vállalná azt, hogy összetört szívekről is írjon. Hogy nincs abban szégyellnivaló, hanem az élet velejárója a szívfájdalom, hogy örömet lehet lelni mindenben az életben: a jóban, de megrendítőben is. Ma már talán másabb regényeket írna, nem mintha tündérmeséket írt volna, de ahogy érződik a Meggyőző érvek, utolsó munkáján is, már egy érett nő szól hozzánk, aki nem a fiatal naivitással ír. Megfogalmazza a végén, hogy ma már nem félne attól, hogy felfedje a gyengéit vagy másokéit. Nem idealizálna. Ami mindent visz: „Az igazságban nincs szégyellnivaló, csak szabadság van, és minden történetnek joga, hogy a maga idejében elmondassék.” Ezért tett így ebben a könyvben, képzeletben. Jó volt ezt olvasni, ez igazi Austen-i kiszólás és konklúzió levonás volt, az utolsó „bejegyzésében”, eme könyvben, 1817-ből, dátum szerint pedig pont az én születésnapomon, és pont azon a napon, amikor anyukám is elment…. szóval itt van az üzenet, Mama elküldte nekem e könyvben. <3 Jane-nek az emlékei maradtak, de az igaz szerelem helyébe kárpótlást a munkájában kapott és egy parányit még éltében megélt ebből a sikerből. Remélem nekem is így lesz, valamint, hogy nem kell feladnom a reményt az igaz szerelem megtalálásához.
• Más továbbgondolásoktól annyiban több, hogy vegyíti a valóságot és fikciót, de néha ez zavaros. Más ilyen jellegű könyvektől többletet nem nyújt, de összességében értékes és érdekes továbbgondolás. A vége miatt maradandó( főleg most nekem, jelenlegi élethelyzetem miatt), de egyszeri elolvasásnak felelt meg az én olvasatomban. Annak nagyon kellemes. Ajánlom, mert az Austen-fanok szeretni fogják, de szerintem nem ez a legjobb és legválasztékosabb és legátütőbb, leginnovatívabb erejű könyv, ami az angol írónőhöz és könyveihez, életéhez köthető.

Értékelés: 4.5/5 (Mivel annyira nem okozott meglepetést és sok pluszt sem adott… sem eseményben, sem karakterábrázolásban, olyan érzet maradt csupán bennem, hogy ez is értékes és érdekes továbbgondolás és próbálkozás Austen életéhez és regényeihez köthetően, de nem több. Leginkább nem is a szereplők maradnak meg, még maga Austen is kissé felejthetővé válik belőle, hanem az utolsó oldalak, a mű üzenete, az utolsó bekezdés… amire ráébred Austen… élete végén… az maradandó.Ott hiszem el azt, mint olvasó, hogy ezt tényleg Jane írhatta és ott érkezik meg a könyv, ott válik emlékezetessé, és hitelessé. Az valóban egy Austen-i felismerés és összegzés… lehetett volna, ha valóban Jane írta volna. De Syrie ott valóban eggyé válik alkotása ihletőjével, szellemiségével és lelkiségével. És valóban kár, hogy csak a végén válik eggyé a tolla Austen-ével. Viszont talán ezért is hihető visszatekintve a könyv végén/ről, hogy ez lehetne valóban egy Jane által írt napló. )

Több könyvajánló ITT.

Kép: saját/make.new.trials Instagram+saját hozzászerkesztések!