Olvasóterápiám részeként érkezzen most A kolibri. Ahhoz képest, hogy ezzel a könyvvel akartam indítani az évet, ez az utolsó. Vagyis, mindig az év végi ünnepi időszakban “töltöm” fel a készletemet, amit beosztok az év folyamán, de most terápiaszerűen, 7 hónap alatt végére értem a tervezett 11 könyvnek. Volt hónap (a múlt havi), amikor 3 könyvet is elolvastam. Pedig mindegyik több mint 300, 400 oldalasok voltak. Hiába, ha egy könyv jó, olvastatja magát!

Több ezer oldal után, most kis szünetet tartok majd az olvasásban, nem tudom melyik lesz a következő, de nagyon örülök, hogy a legutóbbi könyvajánlóim szinte mind a tavalyi évben kerültek nyomásra vagy utánnyomásra, tehát friss könyvek, akár első könyves íróktól is. Itt tudod őket elolvasni!

Ez is egy ilyen friss könyv. Nővéremtől kaptam A kolibrit és kíváncsian, nyitott szívvel vágok bele e meleg nyári estéken.

A borító egyszerű, de mégis izgalmas, és hát adott, hogy a címadó madárka kapott helyet rajta. Ahogy kiderül a fülszövegből, a könyv eredetileg 2019-es megjelenésű, 2021-ben került nyomtatásra ez a verzió, és a szerző, Sandro Veronesi – a legrangosabb olasz irodalmi díjat kapta érte: a Premio Stregat, valamint a legjobb külföldi könyvnek járó France Inter/Le Point díjat Franciaországban.

Olvasás után

A szerzőről

Alessandro Veronesi (Sandro) olasz író, de nemcsak regényeket ír, hanem esszéket, tanulmányokat is. Nem elsőkönyves író, a húszas évei közepétől jelen van az olasz irodalmi életben. Jelenleg 63 éves, mai napig tevékeny írói életet él Rómában. Nős, 5 gyermeke van: 4 fiú és egy lány.

1959-ben született Firenzében. Építészként diplomázott. 1988 óta jelennek meg könyvei, amelyek közül a La forza del passato ( A múlt ereje), 2000-ben több olasz irodalmi díjat nyert el. Legnagyobb sikerét a 2005-ben megjelent Caos calmo (Nyugodt káosz) c. regényével aratta, amelyért első ízben kapott Strega-díjat. A könyv kiadási jogait azóta több, mint 20 ország vette meg. Veronesi számos újságnak és irodalmi folyóiratnak dolgozik, innen a sok “volt esszéje”, amiket meg is nevez, hogy ebben a könyvben is felhasznált belőlük. Jelenleg a Corriere della sera-Az este futárja munkatársa.

Ezen műve 2019-ben jelent meg, 2015-től írta. Ahogy már a borító is közli: Veronesi – a legrangosabb olasz irodalmi díjat kapta érte (ismét, ezzel a regénnyel is): a Premio Stregat, valamint a legjobb külföldi könyvnek járó France Inter/Le Point díjat Franciaországban.

Tartalom

Történetünk a Carrera családról szól, illetve leginkább egy tagjáról, aki viszont magában “tovább örökíti” a családi mintákat és ismétli a karmát… Marco Carrera a főhősünk, aki szemész szakorvosként végzi a munkáját, egy római negyedben, rendelőjében. A könyv Marco életének egyik legnagyobb, mint később kiderül nem az első, válsághelyzetével kell szembesüljön már az elején: a könyv ugyanis máris drámával indít: 1999-ben a rendelőjébe Carradori doktor érkezik, aki megszegve az orvosi etikettet, most eljött Marco-hoz, kifaggatja életéről, hogy megtudja, mennyire volt vele őszinte páciense, Marina, aki történetesen Marco felesége, és ő a pszichoterapeutája. A beszélgetés végén a doktor elmenne, de Marco kiszedi belőle az indokot, miért is jött ide és kérdezte ki élete részleteiről, a házasságáról, a viszonyáról Luisa-val, amit nem lehet igazán annak nevezni, minthogy csókon kívül soha nem történt több közöttük, bár szerelmes belé (kérdés kiben, mit jelent a hűség fogalma), illetve a lányáról is kérdezett. Carrera szembesül vele: hogy felesége terhes, de nem tőle. Teljes a sokk. Először az olvasóban is az merül fel, ez a Carradori elszerette a feleségét, de kiderül, hogy más volt az említett szerető. Megindul tehát a válás, Marco szeméről lehull a hályog, már látja, miben is élt évekig. A válás után -, melyből rosszul jön ki, mert Marina a saját hűtlenségéről elterelve a figyelmet mindenfélét állított róla, ami nem is úgy történt, vagy nem volt igaz, – egyedül folytatja tovább. Marina és lánya elköltözik Németországba a születendő baba apjával, de közös lányuk, Adele egy évvel később visszaköltözik apjához, és Marco neveli fel, néha meglátogatván Marina-t, és azóta született féltestvérét, Greta-t, a két lány megkedveli egymást. Marina lesz az, aki az idő előrehaladtával mégis rosszabb lelki állapotba kerül, akit a házasságának csúfos vége, és a válás mégis inkább megvisel.

Azonban mi olvasók, Marco életével “haladunk tovább”. Azaz vissza az időben, a kezdetekhez, majd a jelenhez, és a közeljövőbe előre is.

Ráláthatunk, milyen is volt a szülei házassága, a gyermekkora, hogyan nőtt fel, szó szerint. Ugyanis 14 éves koráig alig 150 cm volt, és Kolibrinek becézték a termete miatt, majd egy hormonkezelés következtében nagyon megnőtt; ráláthatunk gyermekkorában köttetett barátságára, hogy mindig olyan barátai voltak, akiktől más félt, de ő élvezettel volt a társaságukban, rálátunk testvéri viszonyaira, első szerelmére: Luisa-ra, a nyarakra Bolgheri-ben, az első csókjára, a sport iránti szeretetére(főleg a tenisz). Majd jön egy váratlan fordulat, mely révén megismeri későbbi feleségét, jön a gyermek. Megismerjük házasságuk történetét, a furcsa véletleneket, a fatális tévedéseket, a belső félelmeket, melyek szerencsejáték szenvedélyben kívánnak Marco-ból utat törni. Olvashatunk arról, hogyan derül ki lányáról, hogy érzékelési zavara van, hogyan gyógyul ebből ki, hogyan és miért borul fel az egyensúly a házasságában, hogyan cserélődik fel a női-férfi szerepkör, hogyan kerül egyensúlyba minden, avagy éppen nem – hol kezdődtek a törések, ki a hibás… hogy jutottak addig, hogy a felesége megcsalta, és teherbe is esett.

Meglesz a magyarázat, miért sodort mindig Marco életébe olyan nőket az élet, akik pszichoanalízisre jártak, az anyjától kezdve, a nővérén át, akinek sorsa borzalmasan alakul – szól erről is bővebben, hogy mi vezetett ideáig, és a történeteket, hogyan dolgozta fel a család – a feleségéig, sőt még végül ő is annyira összebarátkozik Carradori-val, hogy habár nincs kimondva, de szinte az ő pszichoterapeutája lett a végén. Arról nem is beszélve, hogy rálátunk Luisa-val való kapcsolatára is, egészen a gyermekkortól kezdve, az állandó egymásra találások és szakítások hullámaiban, míg az a nő is megszakította vele a kapcsolatot, majd ismét felbukkant, de ő is pszichoanalízisre járt. Egyszóval ez Marco szinte karmájává ért: a pszichoanalízis.

Luisa-val való kapcsolata és annak mélysége és alakulása leginkább a megosztott levelekből derül ki, ahogyan Marco, a szüleit eltemetvén, Giacomo-nak kezd leveleket írni, hogy mi lesz a Savonarola téri házzal, ahol felnőttek, hogyan “ad túl” anyja és apja gyűjteményein, melyek könyvekből, folyóiratokból, naplókból és fotókból álltak. Giacomo azonban soha nem válaszol. Miért alakult így? Az is kiderül… Minden párhuzamosan történik, minden történet egyszerre halad a könyvön belül. Tárulnak fel az újabb és újabb emlékek, események. Bocsánatkérések, megbocsájtások, újrakezdések. Nem ez az élet? Nagy veszteségek, csatározások, szerelmek, veszekedések, válságok, depressziók, harcok, kitartások, szakítások, egymásra borulások… ez mind-mind a mai világ. És a régi is. Rálátunk mennyire nem változik mégsem a világ, csak tán rosszabb lett több évtized távlatából. Felismerjük, hogy tán nem-e az a szerelem, hogy vágyakozunk folyton a távolság térképén a másik után, és várakozunk az idő margóján?

Adele felnő, Marco szépen gondját látta, a lány is a sportok felé fordult… és leányanya lesz 21 évesen, életet ad a kislányának. A neve japánul azt jelenti, hogy a “jövő embere”. És valóban azzá válik. Marco unokája. Olyan influencerré, mely tiszta elveken, erkölcsön és értékeken alapuló világnézetet vall és terjeszti tova a világban.

Hogyan kerülnek idáig? Hogyan nevelkedik fel a kislány és hogyan viselkedik Marco, akinek el kell viselnie még egy borzalmas veszteséget?

Mik lettek még sorsában változtató tényezők?

Hogyan haltak meg a szülei?

Hogyan lett Carradori barátja, aki pedig a könyv elején életének felborító hírét hozta el?

Hogyan lesz úrrá a veszteségein, ő, a Kolibri, aki próbál mindig egy helyben maradni, egyensúlyozni, vagy legalábbis megállni a zuhanásban?

Hogyan “világosodott” meg?

Hogyan zárul kapcsolata Luisa-val?

Hogyan Giacomo-val?

Mindenre meglesz a válasz, míg végül, 2030-ban Marco fénye is kihuny, de hátrahagyja “kitartásának gyümölcsét”…

Helyszín

  • Természetesen Róma – Trieste negyed, illetve számtalan egyéb település Olaszországon belül pl: Firenze, Seravezza stb.
  • Kiemelendő még Bolgheri, egy partszakasz, a Marina de Bibbonától délre. Itt volt egy nyaralója a családnak, sok esemény itt zajlik. Olaszországon belül ez a két helyszín – Róma, Bolgheri – a meghatározó.
  • Említésre kerül: Párizs (Luisa lakhelye), Amerika (Giacomo lakhelye), Németország (Marina ide költözik), szóval ki-ki hová széled szét.
  • De még Anglia, Brazília és Japán is játszik szerepet. Hogy milyet pontosan, derüljön ki neked a könyvből! 🙂

Szereplők

A teljesség igénye nélkül, a legfontosabb, kulcsszereplők:

Letizia Carrera – Marco anyja.

Probo Carrera – Marco apja.

Dr. Marco Carrera – szemész szakorvos, könyvünk főhőse.

Giacomo – Marco testvére, öccse, akivel eltávolodtak egymástól, és a fiú Amerikában telepedett le, megnősült, tanár lett, és két kislány édesapja.

Irene – Marco nővére, aki labilis lelkiállapotú, kulcsfontosságú a fiú életében. A lány, aki mindenkiről tudott mindig mindent, de őróla semmit nem tudtak igazán. Sorsa tragikus.

Marina Molitor – Marco felesége.

Luisa Lattes – Marco szívszerelme és mondhatni szeretője is, bár testi kapcsolat nincs közöttük, de évekig szeretik egymást, leveleznek és találkozgatnak. A nőnek is van családja, Párizsban él.

Adele – Marina és Marco lánya.

Greta – Adele féltestvére.

Daniele Carradori – Marina, majd később Marco pszichoterapeutája és barátja.

Duccio Chilleri – Marco gyermek- és ifjúkori barátja. Megszólíthatatlan – ez a beceneve. Az járja, hogy előre megérzi a rosszat, és mindenkire balszerencsét hoz. Marco ezért is barátkozik vele, a ciklon szeme elmélet miatt, hogy bizonyítsa ennek ellenkezőjét…

Dami Tamburini – Marco barátja, akinél szerencsejátékozik, ő a teniszpartnere és anyjának gyűjteményét az ő alapítványának adja, majd visszakéri végül. Furán alakul ismeretségük.

Miraijin – Az Új ember, a jövő gyermeke – japánul. Adele kislánya, Marco unokája.

Nyelvezet, Szerkezet

Mivel egy erősen 21. századi könyvről van szó, még ha a hetvenes évekig is visszamegyünk a családregényen belül, a nyelvezet természeten modern, érthető, világos, sőt szleng szavak, illetve káromkodások, obszcén kifejezések, szavak is vannak a könyvön belül, tehát a mai, 21.századi ember könnyen tud az olvasásával haladni és értelmezni azt. Azonban, mivel összeválogatott, szinte külön művek gyűjteményének is lehet nevezni, ezért válogatott irodalmi szövegnek minősül. Illetve, mivel a szerkezet is érdekesen lett összeállítva, nem is éppen regény, mert a prózai részek mellett, kivitelezésben, hosszban és nyelvezetben is igazodnak a műfajokhoz: e-mail, postai levél, képeslap megfogalmazások, bizalmas levelek, párbeszédek, vagyis nemcsak leíró szöveg van benne, folytonos írással. Sőt, messenger chat-üzenetváltások is alkotják a regény kisebb részét, arról nem is beszélve, hogy van olyan fejezet, ami 7 oldal és csupán kettő mondatból áll az egész! Szóval ez egy elég érdekes könyv, izgalmas és újszerű, az biztos. Veronesi már-már kétségbeejtően szereti a halmozásokat, a késleltetést is, vagy éppen fordítva, amivel az olvasót azért igen kizökkenti abból, hogy értően nyomon követhesse az eseményeket, ki mikor hol van és mit csinál éppen kivel, vagy feldühítheti az olvasót, ha az elveszti a fonalat, vagy éppen megunja az ember, az 5. oldalon tartó “és még mindig egyetlen összetett mondat van, és még mindig cifrázza, még mindig”… de valamiért működik!

Viszont, amivel nehezebben boldogultam, az az összeszerkesztés elvének logikája és logaritmusa volt. Nem elég a műfajok keveredése, melyből úgy ahogy, de összeáll az emberben egy koherens kép, de a fejezetek, melyek tartalmaznak egy fejezetcímet, és egy évszámot, én pl. ezért mindenképpen szükségesnek tartottam volna a tartalomjegyzéket. Nemcsak térben, időben is van, hogy nagyokat ugrunk, ezért nagyon oda kell figyelni, de, ha picit is elkalandozunk, igen össze lehet keveredve az olvasó, nem érteni néhol a struktúra vezetés elvét, hogy akkor hol is járunk, és miért “ez” következik “ez” után? Szóval a fejezetek általában vagy Marco történetét mesélik el harmadik személyben, tehát a szerző nem azonosul Marco-val, ő csak történetének elbeszélője, mégis vannak benne chat-beszélgetések, email- és levelezés váltások, női-férfi hangnemben (tehát a férfi szerző jól ismerheti a női lelkeket, ha ki mer szólni nőként a könyvben, és hitelesen is csinálta), versek, naplórészletek, esszék, konferencia szövegek, elhangzott párbeszédek, amik szóról-szóra vannak idézve, szóval van itt minden: de ezekben a bizalmi párbeszédekben, levelekben, chat-ekben – ekkor érezhetjük a szereplőket leginkább közel magunkhoz. Listák is vannak, szóval műfajilag elég kevert lett és bennem ezért néhol az “egész egy nagy katyvasz” érzést keltett összességében. A fejezeteket viszont szinte összekötik az elbeszélő részek között, az ugye “szerkezetlenül” beillesztett levelek, email-ek stb. Pl. Luisa és Marco levelezése páratlan titkokba enged bepillantást nyerni, és Marco szüntelen email-eket küldözget Giacomo-nak is, válasz nélkül, aki viszont szintén Luisa-nak írogat titokban… ezekbe a dolgokba bepillantást szinte csak innen nyerünk, az ő kapcsolatukra, erre a “hármasra” elbeszélésből látunk rá, illetve ezen levelezések által, így, ha nincs is “élő szóbeli” beszélgetésük a könyvön belül, vagy párbeszéd a szereplők között, de mégis bizalmasnak érezzük magunkat “ügyeikben”, hiszen intim levelezéseikbe von így be bennünket a szerző, közelebb hozván ezzel szereplőit hozzánk. Vannak jó vonalak és húzások, de az évszámokat, hogy mikor, mi történt pontosan – tényleg alig lehet követni, nem analóg haladunk sokszor, a gyermekkortól elkezdjük, aztán ugrunk szerelmi vonalra, aztán vissza egy emlékre, aztán a jövőbe előre, és végül mégis vissza, majd egy 1997-es levél zárja a sort, tehát a szerkesztési elv számomra kissé kusza lett.

A struktúra elképzelése így is elég színes, az összeválogatott műfajokban megírt szövegek miatt is, és néhol abszolút értettem viszont a szerkesztési elvet – bár, a könyvön belül a szerző előre “lövi le a poént néha.” Pl. egy levélben már egy tragédiáról ír valaki, mire mi kapkodjuk a fejünket, hogy ez hogy is történt? De a rá következő fejezetben kibontja, magyarázza stb. Ezek a levelezések néhol követhetőek, kiegészítik egymást, ha úgy következnek sorrendben, vagy magyarázzák az előtte lévő fejezetben olvasottakat, de néhol pedig érthetetlen sorrendben követik egymást, zavaros, mégis összefogják azért az ívét a dolognak, hogy nem esik szét tőle a könyv. Érdekes volt ezt az igen színes dolgot így olvasnom, ez így minden szempontból elég modern lett, és hát érződik rajta az olasz temperamentum, de az igazi, finom érzékenység is, mellyel már tapasztalatom szerint is mondhatom (és nemcsak olasz dalok, és megismert színészek lelki világa után, de tapasztaltam személyesen is), hogy az olasz férfiak rendelkeznek. Így ez a mű egy érdekes, izgalmas, 100% modern, néha zavaros, de érzékeny lenyomata Veronesi lelkének. Ugyanis minden mű alkotója érzékenységét, művészi oldalát örökíti… Úgyhogy végül eléri, hogy nemcsak a karaktereit kedveljük meg, hiszen “egyek” közülünk, nagyon is… hanem önmagát a szerzőt is megkedvelhetjük alkotása révén. Bár a regény szerkesztési ívének logikájáról elbeszélgetnék vele, hogy jobban megértsem. 🙂

Mindenesetre a keretes szerkezet lerí: stílszerűen ugyanazzal a színpadias mondattal kezdi és zárja könyvét, és egy Marco által írt Luisa-hoz szóló képeslap a felütő és záró bejegyzés is.

Pluszok/Hiányok

Én nem tudom miért, de ebben a könyvben sem volt tartalomjegyzék! Most ez a módi? Hogy az újonnan nyomott regényekben nincs tartalomjegyzék? Ennél a könyvnél sem volt! Én, főleg egy ilyen szerkesztésű könyvben, ahol a fejezetek ráadásul nagy amplitúdókban váltakoznak, a 70-es évekből a kilencvenes, majd kétezres évekbe, végül a jövőbe, ha így ugrunk az időkben, mindenképpen jól jött volna egy tartalomjegyzék, valami kapaszkodónak. Én pl. mindig a végére lapozok, a jegyzékhez, hogy mik a fejezetek címei. És mivel itt a fejezetcímekben az évszám is szerepel, ezért szerintem megkövetelte volna a tartalomjegyzék magát, könyvön belül.

Ami viszont van:

  • Ajánlás: a szerző testvérének, Giovanni-nak.
  • Idézet az elején Beckett-től.
  • A végén pedig a hivatkozások forrásai, melyekből több háttértényre rávilágít a szerző a könyv megírásának történetével kapcsolatban. Kiderül, hogy több évig írta, és egyes fejezeteihez honnan kapott inspirációt, miket olvasott el, mikre utal, honnan jött az ihlet, a sugallat néhol, illetve, hogy mikre hivatkozik pontosan. A források megadásánál kiderül, hogy saját, több, előző munkaiból is csemegézett/átfogalmazott dolgokat a regényhez, és vannak benne önéletrajzi azonosságok, de ez nem az ő története! Az is plusz, hogy a végén, a források hivatkozásainak megjelölése után, hogy itt sem marad el a köszönetnyilvánítás azoknak, akik támogatása vagy segítsége nélkül nem jött volna létre e mű. Én bevallom, azért is szeretem olvasni ezeket, mert habár fogalmam sincs, kik ők, nem ismerem őket, de magam példájából tudom, hogy hány “ember áll” egy könyv megszületésének, megírásának háttere mögött. Akik nélkül nem lenne ugyanaz… Szerintem ettől még bizalmasabb lesz egy könyv, pl. itt is nevek felsorolása csupán, de látszik: mennyi embernek lehet hálás egy könyv megszületésénél nemcsak a szerző, hanem így nekik közvetetten mi is, Olvasók…

Összbenyomás

Bevallom, először ódzkodtam tőle, mert a sok klasszikus után érkezett egy modern nyelvű, modern erkölcsű könyv, és mi tagadás, már az első fejezet is megrázó. Belecsöppenünk egy családi drámába, súlyos és nehéz terhekkel a szívekben. Ezért nem tudtam, lesz-e lelki erőm elolvasni, de volt. A könyvvel gyorsan lehet haladni, alig több, mint 300 oldal, de az időbeli és helyszínbeli ugrálások miatt megköveteli a figyelmet. Középpontban a Carrera családdal, főleg Marco-val, a családi minták újraélésével, a családi karmák követésével vagy feloldásával, nagyon részletes és brutális látleletet kapunk arról, milyen sorsok is vannak. Abszolút reális minden. A férfi, aki felnőtt, aki hibázott, mégis egy helyben tudott lebegni, mindig a Most-ban, de szörnyű események rákényszerítették a változásra, mert hisz ez az élet. Meg kell tanulni kiállni magunkért, és tudni kell változni is. A férfi, aki vétkezik, de aki megbán és eltűr, naivan hisz, becsapható, de tud bocsánatot kérni, és megbocsátani, és mindig: adni. Önmaga maradni. Értéket képviselni, ami mégis sokszor megkérdőjelezhető. Mármint cselekedetei szándéka szerint. Emberi alakok a szereplők, összetettek. Megviselt a könyv, de jó értelemben, a végén meg is hatott. Elég modern erkölcsi kérdéseket vet fel és állást foglal benne a szerző, hősein keresztül. Pl. a házasság intézményében, a hűség kérdéskörében, a gyermeknevelésben, a leányanyaság, az öngyilkosság, a pszichoterápiák és az eutanázia kérdéskörében.

Való igaz, hogy 21. századi könyv, 21. századi karakterekkel, minden ízében. Olyan emberi sors- és családtörténet ez, mely valóban az élet megrázó erejéről szól. Ahol mégis jogunk van egyedinek lenni és különlegesnek és jogunk van mindig szívünk szerint dönteni. Bemutatja, hogy az élet tele van kétségekkel, végzetes véletlenekkel, kegyetlen veszteségekkel és örök szerelmekkel. Illetve azok tanulságaival. Ráébredhetünk, hogy a szerelem tán csak vágyakozás a tér térképén és várakozás az idő mutatóján, két szív margóján. A főhős azonban sosem zuhan a mélybe: szüntelen, állhatatos szárnycsapásokkal próbál helyben maradni, de amikor nem lehetséges, legalább próbálja megállítani a zuhanást… mert túlélni nem azt jelenti, hogy kevésbé kell élni. A főhős körül sokszínű személyiségjegyekkel ellátott karaktereket épített fel Veronesi, és elég érdekes, de újszerű és izgalmas, bár nekem szokatlan regénystruktúrát állított fel és alkotott meg e családregényben. Egy sajátos, egyedi világot teremtett az idő tengerében, a hetvenes évek elejétől a komor közeljövőig, 2030-ig előrevetítve az idő síkját, amikorra megjelenik Marco kitartásának “gyümölcse”…

Nagy hatással van az olvasóra az biztos. Én is éreztem ezt. Még benne marad az ember, továbbgondolja, emésztgeti, tanulmányozza magában… mi az, amit ő is tud kamatoztatni, nagy megvilágosodások egyik forrása lehet a könyv, ha kellően elmélyedünk benne, hitet ad, kitartást a jelenben, és tanulságot arra, mi az, amit el kéne kerülnünk, de nagyon… és példázata annak, hogy kitartásunknak lehet “gyümölcse”, attól függően, ki mit tekint annak… én számomra az a “gyümölcs”, ami a könyvben megjelenik, pontosan lefedi azt, amiért én is élnék… amit igazi “sikernek” tartanék az életben…

Értékelés

4.5/5. Egyrészt a több trágár szóért/káromkodásért benne, de hát ez egy modern könyv, de leginkább azért ennyi – a kissé számomra illogikátlan összeszerkesztés elve miatt és az időbeni ugrások miatt néha zavaros marad a kép, bár az alap koherencia az megvolt. Rövid könyv és a végén megható, erőteljes üzenete van, ezért mindenképpen többször olvasós élmény lehet! Már csak azért is, mert megláthatóak benne új dolgok, új réteggel tud az emberre “hatni”, különböző életszakaszokban az életünkben. Én fél éve sem így értékeltem volna ezt a könyvet, egy éve sem, szerintem sokkal lejjebb, nem tetszett volna annyira… de… azóta eltemettem én is édesanyámat, a változás és változtatás szele engem is többször váratlanul utolért, értek veszteségek, csapások, melyekkel így is, úgy is ki voltam zökkentve a komfortzónámból. És valószínűleg 5 év múlva elolvasva sem ugyanazt fogja jelenteni, hanem már többet… Le kell róla rántani a rétegeket az biztos, fel kell dolgozni sok mindent, és mivel egy életutat jár be, ezért úgy fogjuk átérezni és megérteni igazán a könyvben leírtakat, minél jobban idősödünk mi is, és így egyre többet tapasztalunk, nemcsak az életből, hanem ha megadja a sors, az abban betöltött szerepekről is többet tudunk meg majd, mert betöltjük azokat- értékelni egy házasságot, anyává válni, majd nagymamává stb. Ezért fog idővel még inkább többet jelenteni, bár úgy gondolom, jelenlegi életszakaszomban is leszűrtem a konzekvenciát, és nem értékeltem alul a könyvet szerintem- mindenképpen rezonált saját sorsommal is, és iránymutatást adott arra, hogy a “különleges lenni” fogalom, az valóban egyediséget jelent, és mindig a felszínen kell maradni, fontos adni, és fontos az egyensúlyozás mellett az is, hogy a változásra is nyitott maradjon az ember, de megőrizze egyedi értékrendjét és saját értékeit, főleg egy olyan világban, ami egyre csak változik rohamos sebességgel…

Ajánlom A kolibri c. könyvet: elvarázsol és megindít! Nagyon tanulságos és erőteljes üzenete van!

Több könyvajánló ITT!

Kép: saját+make.new.trails Instagram fiók+hozzá saját szerkesztés!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on email
Email

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Tetszik a tartalom amit nálam olvasol? Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót

 

Örülök, hogy Nálam jártál! Amennyiben tetszett az itteni tartalom, iratkozz fel hírleveleimre, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót