Magamat egy életre kisírtam.
Már a hiányát sem hiányoltam.
Én jó ideje kikötni vágytam.
S mióta a gyászt abbahagytam,
Minden nap arra készítem magam,
Hogy az újat szívből befogadjam.
Élvezem a megszerzett nyugalmam,
Oly jó minden így, ahogyan most van.
Örülnék egy parányi öbölnek,
Csak az Igazinál kiköthessek.
A béke szigetére érkezzek,
Hogy megállapodjak, révbe érjek,
Őszintén várom már azt a percet,
Hogy érezzem, végre hazaértem.
Megvalósítom minden álmomat,
Meglepni pedig hagyom magamat.
Áldom mindazt a lelki erőmet,
Sosem vesztettem el a hitemet:
Lesz kinek odaadni szívemet,
Kikötője leszek valakinek.
Viharvert vitorlám lebontottam,
Élet tengerére kihajóztam.
Rám találtál, erőtlen eveztem,
Egyből visszaadtad az életem.
Kedves, mondd, milyen hangszeren játszol?
Minden pengetés szívemben landol!
Oly sokszor hagytam, hogy csak sodródjam,
Tán nem is jó irányba haladtam,
De mindig a szívemre hallgattam.
Most így szóltál, megölelvén engem:
„Mától nem leszel egyedül sosem!”
Békés kikötőm így lettél nekem,
S neked én is ezt jelenthetem.
Két ladik eggyé lett a tengerben.
kép:pixabay.com
Olvasói visszajelzés:
