Miről is szól az oldal?

 

 

Maga az írás rendkívül nagy hatást gyakorol rám. Mint mindenkinek, nekem is voltak, vannak nehéz, fájdalommal teli periódusaim. Akkor mindig arra használtam az írást, hogy megkönnyebbüljek, hogy kiírjam magamból az adott eseményt, hogy felvidítsam magam, új célt tűzzek ki magam elé. Egyszóval terápia volt. Ha boldog vagyok, akkor pedig azért, hogy hitet adjak, mosolyt csaljak az arcokra, és megosszam azt, mennyi szépet rejt magában az élet. Az írásnak így vagy úgy mindig segítő hatása van. Már csak azzal is, ha az ember leírja érzéseit, aznapi történéseit, gondolatait, segít tisztába tenni a dolgokat, tisztán látni és eljutni Önmagához, Lelke legmélyéig, az önmegismerésig. Barátaimnak is mindig azt javaslom, természetesen kinek mi segít, de magam tapasztalatából tudom, mekkora jótékony ereje van magának az írásnak, életünk bármely periódusában, ezért érdemes kipróbálni. Még csak rendszeresen sem kell, nem kell naplót vezetni, nem kell itt rímekben, sem irodalmi írásokban gondolkodni. Amikor Én elkezdtem csupán magamon akartam segíteni, és a legegyszerűbben papírra vetni azt, ami foglalkoztat. Szerencsém volt, mert idővel tanulmányaim folyamán is egyre inkább fejlődtem, sokat tanultam, tapasztaltam és volt lehetőségem „közönséggel is megosztani” az írásaimat, erőt adott az ő támogatásuk, és megértettem, nem hiába van az egész, és másoknak is segíthetnék vele, ha megosztanám a verseim, reflexióim. A művészet pedig a legtökéletesebb szerelem, melyekről lehet írni. Ahogyan a nyitóoldalon is olvasható, ezen a blogon személyes élményeimnek szeretnék teret engedni, valamint eszmét – tapasztalatot cserélni Veletek Olvasókkal egy-egy zenei, színházi, filmes vagy könyv élményről. Bízom benne, ha megtalálod oldalam, egy élénk, jó élményű belső lelki utazásban lesz részed, Én erre hívlak Titeket!

 

Ki vagyok?

 

 

Nevem és arcom a könyveim megjelenéseivel egy időben társult ahhoz a Lélekhez, aki itt ír Nektek, de mégsem ez a legfontosabb szerintem, hanem pont az a tartalom, amivel megtalál Titeket majd ez a blog avagy a könyveim is. Remélem több eszmecserére kerül majd itt, ezen a felületen sor. Nagy szeretettel várlak Benneteket.

 

Mint minden művészeti ág, az írás sem érne semmit „közönség”, befogadó szív nélkül. Amiért anno Én az írást választottam, azon túl, hogy észrevettem, hogy a gondolataim néha rímekbe fonódott gondolatözönként árasztanak el, anélkül,hogy ez nehezemre esne, sőt még élvezetet is ad, az volt, hogy az önkifejezésem legjobb formájának találtam. A bensőm megtisztulási folyamatának elengedhetetlen része lett az évek alatt. Írtam, ha csak úgy volt kedvem, ha kellett, ha nem, ha boldog voltam, ha szomorú……mindig jött az ihlet, mert hisz, amiből születik, az sem csendes….a Szívem. Az, ha érez, akkor árad, nem tudod azt mondani neki, hogy ne tedd….mert Ő érezni akar és adni. És tudni kell rá hallgatni. Csak néha nehezebben mondja el, amit felszínre akar hozni, ekkor születnek nehezebben az írások, és van, amikor viszont ordít kifelé. Mit tehettem mást, hallgattam rá és teszem mai napig. Ha voltak csendesebb időszakaim is, akkor is beszélt hozzám, és megértettem miért volt a „csend” is. Minden válságomból az írás hozott ki, minden boldog percemnek a verseim az emlékei….Én, aki mindig tudtam bánni a szavakkal…..és a kedvenc műfajom idővel a vers lett, megörvendeztetve magamat vagy ismerőseimet……Én, aki mindig bővelkedtem bennük, miért is ne osztanám akkor azt meg Veletek?

 

Mi az igazi célom?

 

Valószínűleg már Általad is táplált érzésekre ismersz majd rá – engedd új fénnyel megvilágítani azokat, történetekre láthatsz rá más szemszögből, érdekes ajánlókat és ötleteket találsz majd, ha itt olvasol. Kívánom, hogy leld benne örömöd, találj megnyugvásra, békére, inspirációra, saját hangodra közben. Verseim telítsenek meg hittel, hogy mindig van tovább. 

Nem akarom az Életed megváltoztatni, Téged kioktatni, se tanácsot adni, mit hogyan csinálj. Csak történeteimet próbáltam rímekbe önteni vagy tintába mártani, dolgokra más nézőpontból rávilágítani és szeretném Veled megosztani, velük Téged jó érzéssel megtölteni, segíteni, hogy ne érezd egyedül magad, hanem azt az Erőt érezd belül, hogy folytasd. Mindig csak előre. A művészeti ágakból való aktív vagy passzív táplálkozás csak gazdagít és nem veszi el senki Tőlünk.

Remélem nyitott szívvel böngészel majd Nálam és akkor bízom benne, hogy pár kellemes pillanatot szerezhetek, s szeretném, hogy a blog felfedezése közben Benned egy mosolyt hagyjak! Üdv hát Otthonomban! 

 

 

Csatlakozz Te is: kövesd, lájkold a közösségi felületeimet! 

 

 

 

Köszönet a rajzért @eszter518_art-nak!

 

 

Interjúk Velem A Lélek szirmai c. könyvem/ezen honlapom kapcsán:

 

Lendület Magazin

  Magyar Szerzők Könyvei Magazin 

Magyar Katolikus Rádió 

Berettyó TV

HazaÍrók

Álmok útján blog 

Interjú velem a TE vagy az összes lehetőség a világon! regényem bemutatóján: (4.07-től kezdődik!) ITT

Szerzői felületemet azenkonyvem.hu oldalán megtalálod ITT!

Alkotói adatlapom a Moly.hu-n: ITT

Bemutatkoztam a művész.ma honlapján is, mint kortárs művész. 🙂

2024 májusában hivatalosan is az Irodalmi Rádió alkotóközösségének tagja lettem, szerzői blogom ITT találod! 

 

Eddig megjelent könyveim (katt a képekre): 

 

 

 

 

 

 

 

Ezekben a kötetekben találkozhatsz még velem és alkotásaimmal! Rendeld meg kedved szerint bármelyiket a Lírától! (Katt a képekre)

 

 

 

Kérdésed van, a véleményedet szeretnéd megosztani vagy könyvet rendelnél? Írj Nekem! 

SZERETETTEL ÜDVÖZÖLLEK:

MAIA

 

 

Fénykép: Tündérálom fotós műhely

Köszönet a rajzért @eszter518_art-nak!

Ez különleges idézet számomra és a művészeti otthonomnak. Ugyanis pár hónappal eltávozása előtt, drága Édesanyám így illette az oldalam, engem is, így ez honlapom szállóigéjévé is vált, a nyitóoldalon is találkozhatsz vele, valamint @eszter518_art -nak köszönhetően kalligráfiával kerül fel FB oldalam
borítóképjeként! De nemcsak az oldalt határozza meg, ez minden látogatóra igaz: míg nálam böngészel, bízom benne így érzed magad és emlékeztet téged is arra, milyen értékes a lelked!

Kép: saját szerkesztés

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on email
Email

Tetszik a tartalom amit nálam olvasol? Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót

 

Örülök, hogy Nálam jártál! Amennyiben tetszett az itteni tartalom, iratkozz fel hírleveleimre, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót