Ezzel a címmel jelent meg első kötetem, 2021.06.30-án!
A hat fejezet – történetekkel és versekkel – követi azt a ciklust, mely az életben is végigmegy bennünk: amikor még remélünk, amikor csalódunk, amikor újra kell kezdenünk, és amikor megértjük, hogy Értünk volt minden, és elérhetjük a harmonikus boldogság lebegő állapotát. Mert igenis ez megtapasztalható, elérhető és megélhető!
Megrendelhető: ITT
A könyvről
- A könyv keletkezésének körülményeiről, hátteréről és a magánkiadás lépéseiről elkezdtem itt egy bejegyzés-sorozatot. Figyelem! Ez folytatólagos lesz!
- Ezen az oldalon bemutatom a könyvet bővebben. Tíz év munkája után kötetem lelkesen várja, hogy az asztalfiók után a Ti polcaitokon legyen Otthona. 🙂
- 2021.07.02. délután 18:00 órakor „személyesebb” keretek között is bemutattam a kötetet, bár a technikát ki kellett cselezni.
- A Facebook videót itt tudjátok visszanézni.
- A Magyar Katolikus Rádió, Meghívó c. műsorában is meséltem a könyvről, 2021. 07.17-én. A rádió interjúja velem visszahallgatható ezen a linken, a 43.perctől kezdve! Bele tudsz pörgetni, előre a 43. percig! 😉
- A Lélek szirmai hivatalos könyvbemutatójára az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódóan került sor, szülővárosom könyvtárában, 09.07-én. Nemcsak bemutattuk a könyvet egy beszélgetés keretében, hanem egyben író-olvasó találkozó is volt, dedikálással a végén. Felejthetetlen az élmény. Több képet találsz a Sajtószobában –ITT. Ezen a menüponton belül követheted a kötet nyilvános életét!
- A könyv még ITT is megtalálható.
- Rendelni ITT tudtok!
- Mindenkinek dedikált példányt küldök!
- 2021. december elsejétől pedig A Lélek szirmai E-book formátumban is megvásárolható nagyon kedvező áron a Könyv-shopban!
- Megrendelésnél olvassátok el az Adatkezelési tájékoztatót és az ÁSZF-t
- Szerzői aloldalam megtekinthető ezen a linken, azenkonyvem.hu oldalán.