Tíz éves munkáját gyűjtötte össze és szerkesztette egybe Faragó Maia, bemutatkozó könyvében, A Lélek szirmaiban.

A szerzőnő első könyvének hat fejezete – történetekkel és versekkel (szám szerint 52-vel) – mesél a ciklikusan ismétlődő lélekszirmok útjáról, melyek Életünkben végig mennek Bennünk: amikor még remélünk, amikor csalódunk, amikor újra kell kezdenünk, és amikor megérthetjük, hogy értünk volt minden, és elérhetjük a harmonikus boldogság lebegő állapotát.

A személyes ihletésű verseskötet, mely prózai műveket is magába foglal, azért hiteles, mert szerzője személyes tapasztalatként írta le minden alkotását a könyvnek, egyedi írói stílusában. Mindenen keresztül ment, amiről ír, és most érte el annak az állapotnak a megélését is, mely a könyv végén van, s ahová reméli minden Olvasó eljut az életében.

A kötet idén nyáron jelent meg, két hónapos kivitelezési folyamat után – magánkiadásban. Hogy mit jelent ez? Erre nyújt választ bővebben a szerző blogsorozata, melyet saját művészeti Otthonában osztott meg a könyv keletkezésének körülményeiről, hátteréről és a magánkiadás lépéseiről: https://lelekszirmok.hu/category/konyvet-irok-irtam-es-kiadom-c-blogsorozatom/

A Lélek szirmai példányaiban már 19 különböző településen hullajtotta el szirmait Magyarországon, bemutatásra került a Magyar Katolikus Rádió- Meghívó c. műsorában, valamint hivatalosan a szerző szülővárosának könyvtárában, a berettyóújfalui Sinka István Városi Könyvtárban is a Könyvhéthez kapcsolódóan, szeptember 7-én.

„Meghaltam és újjászülettem.
Darabjaimat összeszedtem.”
Ismerős?

Időnként az igaz változáshoz támogatásra van szükségünk, és nincs ezzel semmi baj.
Ha te is így érzed, akkor ez a könyv Neked szól.

A Lélek szirmai megrendelhető ezen a linken: https://lelekszirmok.hu/termek/a-lelek-szirmai-e-book/ 

 

 

Saját kép! 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on email
Email

Tetszik a tartalom amit nálam olvasol? Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót

 

Örülök, hogy Nálam jártál! Amennyiben tetszett az itteni tartalom, iratkozz fel hírleveleimre, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót