Tudod, mi a magány? Mikor már csak emlékeid víziós kivetülése marad a szobád falán… Mikor csak áll a telefon a kezedben, de nincs, kit tárcsázzál…

Soha, senkitől nem sajnáltam s irigyeltem semmit. Csak harcoltam mindig a többért, a jobbért, úristen, de mennyit… A magam életére összpontosítok, s próbálom belőle a

Nem értem meg, miért könnyebb irigynek lenni, Mintsem a másikkal együtt örülni. Tényleg ezt akarjátok magatokban táplálni? Ahelyett, hogy a magunk útját akarnànk megtalálni. Miért

Sajnálom. Igen… Sajnálom, de nem bánom. Bennem még mindig maga vagy az idealizált álmom. Nem a képzeletemmel játszom. A sorom kivárom. Hosszú a listád, tudom.

Bárcsak mindenkit elsőre elfogadnának, az előítéletek elhallgatnának. Bárcsak mindenkit tárt karokkal hazavárnának. Bár lenne mindenkinek egy váll, amin magát kisírhatja, bár lenne mindig egy kéz,

A végén mi marad? Ha meg se próbáltad? Hagyod, hogy a fèlelem utat törjön magának? Hogy eleve vesztesnek tituláljanak? Közben te megnyílsz, te szeretsz, te

Szeretettel friss versem (mai) Vannak Vannak, akikre úgy érzed szükséged van, Az élet nélkülük szokatlan, kibírhatatlan. Magányos, fülledt katlan. Vannak, akik tanítani jönnek, S bár

Új versem – Szeretettel! Aki szeret Kép:saját

Fogadjátok szeretettel: Alszik c. alkotásom, melyet 2025 februárjában írtam (konkrétan tegnap hajnalban, amikor hazaestem olaszországi utam után 🙂 ), és ezen a felvételen én adom