
Pont az Irodalmi Rádiónak köszönhetően immár zsinórban 4. éve vagyok jelen az Ünnepi Könyvhéten, mely Magyarország egyik legnagyobb s népszerűbb könyves eseménye, melynek rangja van mára már.
Nekem személy szerint is csodás megélni, főleg, Budapesten, mennyire tud hömpölyögni a tömeg a standok között, tehát: ennyien érdeklődünk, s olvasunk a mai napig. S ez remek s nagyon fontos!
Az idei évben 4 standnál leszek érdekelt, sőt 5-nél, s ebből, 3 standnál kaphatóak lesznek vagy saját könyvem, vagy olyan válogatás könyvek, melyben megtalálnak az Olvasók. Ez egyrészről végtelen örömmel, másrészről nagy hálával s büszkeséggel is tölt el.
Az Irodalmi Rádió blogszerzőinek kifejezetten az Ünnepi Könyvhétre készült antológiájának 2. éve vagyok a részese, azaz valamely alkotásom, s ez idén sem lesz másként. A Vasárnapi pillangó címet s gyönyörű álomborítót kapó kötet tehát júniustól kapható lesz, nemcsak a Rádiónál, hanem majd a Líránál is.
Végtelen szeretet Árpád és Adrienn! Köszönöm, hogy részese lehetek az alkotóközösségnek, mely igencsak fontos része az életemnek, nemcsak mint alkotó, hanem, mint érző emberi lény is. Öröm hozzátok (is) tartozni!
S izgatottan várom, a 2 versemből, mellyel pályáztam, melyik lett része végül a kötetnek.