ÜDVÖZÖLLEK MŰVÉSZETI OLDALAMON

A virágok szirmai a pompájuk teljében hullnak le, majd a következő szezonban újra nyílnak, folytatódik a körforgás, mindig amikor a legszebbek, akkor kezdenek kibontódni és elhullajtják azokat a szirmokat, melyek jelzik, úgymond a „pusztulásukat”, de tisztulásukat is. Ilyen az emberi Lélek is.

Alkotásaim reprezentálják saját szirmaimat, és szerettem volna egy olyan személyes felületet, ahol Lelkem mélyéből felszínre törő gondolataim teret kapnak a „nagyvilágban” és megoszthatom Veletek. Olyan művészeti ágak a honlap témái, melyekben tanulmányaim kapcsán jártas vagyok, értek hozzájuk, dolgoztam már velük/bennük, vagy személyes érdeklődésem miatt volt már közöm hozzájuk. 

Így több művészeti témában, kategóriában olvashatsz reflexiókat, hozok saját verseket, színházi és zenés – film – könyvajánlókat, megosztok élményeket, kritikákat, megélt, igaz történetek krónikáit és beszámolókat, hallgathatsz dalokat és podcast adásokat. A honlapom sokrétű, elsősorban személyes tapasztalatokon és megéléseken alapszik, és folyamatos növekedésben van! 

Mint író is igyekszem szorgos lenni, úgyhogy eme oldal természetesen saját könyveim Otthonát is jelenti, a Könyv-shopban termékeim megvásárolhatóak Számotokra!

Amennyiben kedvet kaptok ahhoz, hogy együtt dolgozzunk, a részletek a Dolgozz velem! menüpontban megtalálhatóak! 

Várok szeretettel mindenkit, akinek a művészet krízisben vigasz, de bőségben is „keresi társaságát”! Élvezetes böngészést kívánok Otthonomban! 

Maia

Fotó: Tündérálom fotós Műhely- Királyné Kathi Tünde

 

 

2024 Valentin-napján, február 14-én jelent meg  az Elhintett morzsaszemek c. új könyvem! Részletek: itt

A nyomtatott könyvek két hét alatt elfogytak! Most nem lesz utánnyomás vagy e-book, úgyhogy nagyon köszönöm Nektek, és sajnálom, aki kimaradt a körből! De nagyon örülök, hogy ismét 12 városba tudtam lelki darabjaim szórni nem kis mennyiségben! 🙂

 

 

Köszönet Adrinak ezért a csodás ünnepi hangulatú képért! Nálad is ott volt az ünnepek alatt 2022-es „gyermekem”, a TE vagy az összes lehetőség  a világon!? 

 

 

 

!RENDELHETŐ! 

M O Z I Pszicho

Infók: ITT

 

 

 

! MEGJELENT 2022.03.18-án!

TE vagy az összes lehetőség a világon!

 

 

Nagy szeretettel osztottam meg regényem!

Tartalom/Szinopszis: ITT 

Fülszöveg: ITT

 
 
 

 

 
 

A kötet mellé saját tervezésű, ajándék könyvjelző járt és minden példány általam volt dedikált!

 

 
A regény összes nyomtatott példánya egy hónapon belül ELFOGYOTT! Minden promózás/könyvbemutató nélkül, kizárólag szájról szájra terjedéssel ment a híre! Ezt is magánkiadásban jelentettem meg ugye, és limitált példányszámban nyomtattam.
Én így is nagy örömmel voltam afelől, hogy megengedhettem magamnak és meg tudtam jelentetni Édesanyám emlékére. Köszönöm, hogy alig egy hónap alatt gazdára találtak a könyveim és ismét 12 településre és több, mint 60 otthonba jutottak el a példányok! 

 

Ha lemaradtál volna a nyomtatott verzióról, semmi gond! E-book-ként is megvásárolható a regény EZEN a linken! 🙂 

 

 

Olvasói vélemények

 

A Lélek szirmai című bemutatkozó könyvem

 E-book formátumban  elérhető!

 

  • A könyv keletkezésének körülményeiről, hátteréről és a magánkiadás lépéseiről elkezdtem ITT egy bejegyzés-sorozatot. Figyelem! Ez folytatólagos lesz!
  • 2021.07.02. délután 18:00 órától live könyvbemutató volt, a technikai, élőszerű gondok kiküszöbölésével.  ITT vissza tudjátok nézni. 
  • A Magyar Katolikus Rádió, Meghívó c. műsorában is meséltem a könyvemről, 2021.07.17-én. A rádió interjúja velem EZEN a linken visszahallgatható, pörgess előre a 43. percig, ott kezdődik. 
  • A Lélek szirmai hivatalos könyvbemutatójára az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódóan került sor, szülővárosom könyvtárában, 09.07-én. Nemcsak bemutattuk a könyvet egy beszélgetés keretében, hanem egyben író-olvasó találkozó is volt, dedikálással a végén. Felejthetetlen az élmény. 
  • A könyvbemutató révén annyi helyen megjelent a könyvem, online – és nyomtatott sajtóban, rádió és tv-s interjúkban, hogy nem győztem számolni, így lett a könyv menüpontján belül egy Sajtószoba almenü – ott követhetitek a könyv nyilvános útját. 🙂 
  • A könyvről bővebben: KATT  
  • RÉSZLETEK a kötetből 
  • A könyv megrendelhető, 2021. december 1-től E-book formátumban, kedvező áron a Könyv-shop-ban! 
  • A kötet 170 példányban, 20 településen hullajtotta szirmait és a nyomtatott példányok öt hónap alatt elmentek, utánnyomás is kellett. Köszönöm! 

 

 

Olvasói vélemények

 

Hírlevél

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót

Tetszik a tartalom amit nálam olvasol? Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót

 

Örülök, hogy Nálam jártál! Amennyiben tetszett az itteni tartalom, iratkozz fel hírleveleimre, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót