Nő az ablakban

Tekintetemmel elrévedek.

Várlak.

Téged.

Nem tudom felfogni a sok zajt, az állandó rohanást.

Nem bírom elviselni a tolakodást.

Próbálom felfogni, merre halad a világ, és próbálom felvenni az ütemes moraját.

Próbálnám magam megváltoztatni, magam ‘elfilterezni’, hogy mindig jobbnak tudjak látszani.

Divat most minél több lájkot kapni.

Szeretnék magamból mindig csak adni, még ha ez azt is jelenti, hogy hagyom magam…. kizsigerelni.

Várlak.

Téged.

Hogy tekintetedben lássam viszont, magamat emlékeztetve, mennyit érek.

Hogy nem kell filter, hogy nem kell rohanni.

Hogy nem kell e világgal meghasonulni.

Mert van egy tökéletesebb szint, amelyben létezem, és amihez a legjobb tartozni:

Mindaz, amit a MI világunk tud jelenteni.

Várlak.

Téged.

Pedig már itt is vagy… mögöttem szuszogsz.

Nyakamba csókolsz.

Kezemet fogod.

Ezt az ihletet is Te adod.

Annyira békésen megnyugtat az érzés, amit eszemmel is tudok, és amit szívem is dobog:

‘Mindent meg tudsz oldani, és csak ez számít, hogy itt van az Otthonod.’

Kép: pixabay.com

A vers közösségi oldalaimon a következőképp jelent meg:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on email
Email

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Tetszik a tartalom amit nálam olvasol? Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót

 

Örülök, hogy Nálam jártál! Amennyiben tetszett az itteni tartalom, iratkozz fel hírleveleimre, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót