1 éves a Lélekszirmok!

 

Eltelt egy teljes év … 1 éves a Lélekszirmok!

 

Micsoda utazás volt ez eddig együtt! Habár a hivatalos aktívvá válás 2021. május 14-e volt, az oldal már éles volt 2021.április 12-től. Ezt ünneplem ma! 1 éves a Lélekszirmok! És Titeket is ünneplem, kedves Olvasóimat és követőimet, akik miatt életben tartom eme Otthont!

Emlékszem a napra, órára, amikor  a párom azt mondta, írjam össze, mi az, ami feltölt, mi az, amit szívvel szeretnék és tudok csinálni… gondoltam mélyen, hogy a művészetekhez lesz köze, aztán egy szó maradt bekarikázva: az írás. Mint alkotói folyamat…

Voltam mindkét oldalon: a színpadon és a színpadról író is, de örökkön maradtam: a művészeteket művelő és kedvelő és értő, érző ember. Így adódott a blogolás gondolata. Először csak az volt a cél, hogy egy olyan személyes felületet hozzak létre, ahol Lelkem mélyéből felszínre törő gondolataim teret kapnak a “nagyvilágban” és megoszthatom Veletek. Olyan művészeti ágak a honlap témái, melyekben tanulmányaim kapcsán jártas vagyok, értek hozzájuk, dolgoztam már velük/bennük, vagy személyes érdeklődésem miatt volt már közöm hozzájuk. 

Így több művészeti témában, kategóriában lehet olvasni reflexiókat, hoztam saját verseket, színházi és zenés – film – könyvajánlókat, megosztottam élményeket, kritikákat, megélt, igaz történetek krónikáit és beszámolókat, hallgatható lett sok cover dal tőlem és podcast adásokat is rögzítettem. 

A honlapom sokrétű lett, habár elsősorban személyes tapasztalatokon és megéléseken alapszik, de folyamatos növekedésben volt eddig! Jelen lett négy közösségi felületen, aktív élettel, a Facebook-on több, mint 600 követői bázissal (ezt pont ezen, a szülinapos héten vettem észre, hogy már 600-an is vagyunk egy közösséghez tartozóak!)

Maga a blog, mely honlappá nőtte ki magát, már több száz bejegyzéssel, komoly menürendszerrel rendelkezik, és hat idegen nyelven is olvasható

Majd, szerkezeti és vizuális változások után, mint író is szorgoskodtam, így művészeti Otthonom saját, magánkiadásban megjelentetett könyveim és e-könyveim tárháza és gyűjtőhelye is lett egy webshoppal. Így lett érdeklődési köreimből, tapasztalataimból, művészi alkotásaim, tehetségeim otthonából és gyűjtőhelyéből mára szellemi termékeim áruháza is egyben a Lélekszirmok. 

Máris dolgozom az új könyvön, mely e-book formátumban lesz kapható majd, és vannak még meglepetéseim, nem is sokára kiderülnek majd, mik azok…

Nézzük át, mely témakörök, bejegyzések voltak a legnépszerűbbek az egy év alatt, melyek honlapomon belül is a legnagyobb büszkeségek! 🙂 

 

 

A Lélek szirmai

 

Az oldal aktívvá válásával egy időben jelent meg szinte első könyvem, prózai- és verseskötetem, mely tíz év munkájának gyümölcse. Személyes utam osztottam meg olvasóközönségemmel, akik pozitívan fogadták eme édes gyümölcsöt. Alig fél év alatt 170 példány ment el belőle, utánnyomás is kellett, az ország 20 különböző településein hullajtotta szirmait, volt könyvbemutatója, és kisebb sajtós visszhangja is. 2021. 06. 30-án érkezett meg a könyv, majd december elsején e-book-ként is megvásárolhatóvá vált és még kapható! Katt a képre a webshophoz!

TE vagy az összes lehetőség a világon!

 

2022.03.18-án érkezett meg második könyvem, egy regény, Édesanyám örök emlékének ajánlva, aki sajnos elment az év elején… de ez a kedvence volt Tőlem. Nekem is szívügyem a regény és az általa közvetített üzenet. Egy olasz televíziós széria forgatásán szövődő szerelmi történetről van szó benne, mely aktuális tanulságokat rejt magában, és nem az előre sejthető végkifejlettel zárul…

10 napos volt a könyv, amikor máris 10 városba jutott el…

A könyvet limitált példányban nyomtattam, és egyetlen hónapon belül el is fogyott az összes, eddigi kötet! 12 településre jutott el! Köszönöm! 🙂

Amennyiben érdekelne, akkor írj számomra üzenetet, mert csak elegendő érdeklődő esetén kerül sor utánnyomásra! (Mivel ez a könyv is magánkiadásban jelent meg, és én állom az összes költségét a nyomtatásnak/kivitelezésnek.)

M O Z I  Pszicho

 

Érkezik új e-könyvem, még idén, a fenti címmel. Ez szintén különleges, ugyanis egy régebbi tanulmányom újragondolása és átdolgozása, és egyedi perspektívából fogja megmutatni a filmes világot és hatáseszközeit… lerántja a leplet arról, hogyan is vagyunk megvezetve a vásznon! De pontos részletek… később 🙂 

Az egy év legnépszerűbb topikjai… csak katt a képekre a téma bejegyzéseihez! 

Sorrendben balról-jobbra:

  • Verseim
  • Élet-Naplóm saját rajzaimmal
  • #Dalmaraton kezdeményezésem
  • #Versonline kezdeményezésem
  • Inspirációk (főleg az Inspirációs tárhely bejegyzésem) 
  • Novelláim…

Ezeket szerettétek olvasni leginkább. Köszönöm! 

VÁRLAK BENNETEKET TOVÁBBRA IS SZERETETTEL  AZ OLDALON ÉS KÖZÖSSÉGI FELÜLETEIN! CSATLAKOZZ! 

Szeretettel üdvözöllek!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on email
Email

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Tetszik a tartalom amit nálam olvasol? Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót

 

Örülök, hogy Nálam jártál! Amennyiben tetszett az itteni tartalom, iratkozz fel hírleveleimre, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót