Éjjeli napló

2022 októbere

Csend honol a lakás minden sarkában. Szeretem a csendet, és már megszoktam, hogy egy ideje már egyedül töltöm be a teret.

Beesteledett. Ülök az ágy szélén. Bensőm elnehezedik a feltoluló emlékektől. Ezt az egyet utálom, hogy valahogy el kéne tudjak aludni.

Már jó pár hete eltettem az ágy mellett maradt papír zsebkendőket, melyek mindig be voltak készítve az allergiád miatt.

Már nem iszom a bögrédből.

Már megszoktam, hogy nem fogod úgy hagyni a mosogatószert, hogy rád kell szóljak: csukd le rendesen a tetejét.

Ma már nem nézegetem a képeinket.

Nem olvasom a nekem írt versedet, melyet Valentin-napra kaptam tőled idén. Az volt az utolsó, amikor megleptél.

Már rég eltettem a törölköződet, az ágyneműt. Mikor először újra idejöttem, még abban aludtam pár napig. Itt volt készen minden, vártalak haza…

Eltettem mindent, egy mély, széles kofferba, ahol lehet nem látom ezeket, de hordozom őket akkor is: a szívembe és a lelkembe vannak jól “elrejtve”.

Megáll a lift az ajtóm előtt.

Már nem rezzenek össze, és nem szaladok az ajtóhoz, hogy hátha… csak egyszer… hátha… Te érkezel haza hozzám.

Már nem.

Azonban most csengetnek. Nálam. Az én ajtómon.

Nem, ez nem lehet igaz. Aztán még egyszer. Akkor létezne, hogy hozzám jött valaki ilyen este? Odamegyek és kinézek a leselkedőn.

TE vagy az. A torkomban, mindenemben dobog a szívem, lüktetve bennem mindazon időtartam, amikor elképzeltem ezt a jelenetet már magamban. Annyiszor. Annyi ideig. Hitetlenkedve nyitok ajtót.

Nagyon komoly vagy, majd belépsz. Mikor becsukom mögötted az ajtót, még mindig némák vagyunk. Nézlek… fürkészem, hogy mennyit változhattál.

Aztán elmosolyodsz. Úgy, ahogy mindig, amikor rám mosolyogtál. Csak rám tudtál úgy mosolyogni. Megölelsz. Ez is a “régi.” Már el is szoktam tőle. Észreveszed, hogy már nem azzal a samponnal mostam hajat. Tudom, hogy imádod az illatát. Az én illatom… Próbálnék szabadkozni, és hogy lehet, hogy első az, hogy a hajam illatát “kritizálod”, mikor annyi minden mást kellene megbeszélnünk. Aztán a szemembe nézel és azt mondod: lesz idő mindenre, mert maradsz. Hazajöttél. HAZA.

Meleg könnycsepp csordul ki szememből arcomra, aztán összerezzenek.

Felriadtam.

Álmodtam. Mindent.

Kép:pixabay.com

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on email
Email

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tetszik a tartalom amit nálam olvasol? Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót

 

Örülök, hogy Nálam jártál! Amennyiben tetszett az itteni tartalom, iratkozz fel hírleveleimre, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót