Amikor megpályáztam az Irodalmi Rádió Vidám versek c. pályázatát, akkor döbbentem rá, hogy borzalmasan kevés örömteli, vagy vidám, játékosnak mondható/hallható/olvasható és értékelhető versem van. Ez maga elszomorított engem. Azonban arra ösztökélt, hogy ezen mihamarabb változtassak. Bár nagyon nehéz évem volt az elmúlt 1 év lelkileg, olyan veszteségeket kellett feldolgoznom, amibe teljesen összetörtem a súly alatt, ezért nem is születhettek felemelő verseim… inkább a gyászom éltem meg és fejeztem ki azáltal, hogy alkottam, vagy művészet-terápiáztam. Azonban egyébként is úgy vagyok vele: én mindig könnyebben alkotok „összetörve”, mint épen és egészen. Míg újra összeállítom magam egésszé, az az a folyamat, melyben legmaradandóbb alkotásaim születnek, lenyomatot adnak és örökséget hagynak az utókornak arról, hogyan is ment végbe bennem a folyamat, a gyógyulás, hogyan tudok újra és újra újjászületni. Míg magamat gyógyítom, így másoknak is adok… és varázslatos érzés, ha ráadásul még inspirálom is őket, vagy tudok nekik is segíteni a nehéz és kihívással teli, gyógyulási úton.
Szóval elkezdtem ehhez a kiíráshoz külön alkotni, csupa örömmel és optimizmussal átitatott verset írni, és pár régebbi versem is előkerült, míg nem többet is beküldtem. Ezekből végül A csók aromája c. versem került be a kötetbe, nagy örömömre! Magam is felvidítottam, míg alkottam, és ez a kötet csakis vicces, vidám, pozitív és örömteli dolgokkal lesz tele, amely tavaszi újjászületésünket csak támogatni fogja!
Köszönöm az Irodalmi Rádiónak! Idén ez már a 3. kötet velük!
A könyv megjelenése: 2023.05.13.
Címe: Vidám versek antológia
Borító: A Vidám versek c. antológia borítóját Réti Kincső-Zita tervezte:
Benne szereplő művem: A csók aromája
Megrendelés: Itt a Lírától!
Képek – sajátok/Irodalmi Rádió!
fejléckép:Tündérálom fotós műhely/saját
Saját példányom május 22-én kaptam meg. 🙂 Saját képek!