Sivár, kihalt vidék.
Színtelen itt minden rég.
Milyen területre keveredtem? Jaj, pedig ezt kellett volna elkerüljem!
Szétnézek. Sehol fények.
Egykor piros pozsgású, élettel teli, s erőtől duzzadó „arcok” voltak, most pedig fakón, száradtan, holtan egymás mellett sorakoznak.
Lehullott szirmú virágok vannak, amerre csak látok… rózsatemetőben járok.
Hirtelen a Rózsák angyala száll az Égből alá, s kérdi: -„Na, mi van? Ön is el akarja magát itt temetni? Mert már nem akar többet csalódni? A többi lovagra nem is kíváncsi? Egyet akarna mindvégig siratni?”
Megszeppenve feleltem: – „Tetszik tudni, égtem én szép szavak s ígéretek tüzében, leszakítottak engem, hogy illatommal beteljen, majd, amikor úgy gondolta, aki leszakított – ledobott a porba; pedig tövist én ennek ellenére sem – mégsem növesztettem, így joggal úgy érzem, ezt én nem érdemeltem. Szeretnék hát megpihenni, jobb lenne már nem fájni.
A Rózsák angyala csak mosolyog magába: – „Jaj, hányszor hallottam már ezt, azt hiszi, mind, aki itt van, megérdemelte ugyanezt? Nem azt kapjuk sokszor, ami jár, hanem, amire szükség van, hogy érezze – Önben sokkal több van, nem mondhat le magáról, hanem minél „lentebb” van, éreznie kell, hogy önerejénél, s az „életben maradni” döntésnél erősebb nem sok tényező van! Tényleg azt hiszi, ha magát eltemeti, nem ugyanazt teszi magával, mint aki szirmait letépi? Hagyja őt győzni?Attól, mert a sorsa eddig csalódással sújtotta, nem szabad magáról s életéről lemondania! Higgye el nekem, innen, ahol vagyunk most, visszaút már nem lesz, de ha lefújja magáról a port, s hagyja, hogy tovább ragyogjon, s hogy magára mosolyogjanak az úton, s hagyja, hogy Ön felé nyissanak… Meglátja, az élet s az igaz szeretet mindig győzelmet aratnak! Hagyja, hogy érkezzenek, akik ragyogtatnak, hagyja, hogy jöjjenek olyanok, akik lelket simogatnak! Higgye el, ilyenek vannak, s majd bebizonyítják magának! Menjen most vissza, mosolyogjon a világra, hogy mások is visszamosolyoghassanak magára, s a hitét visszaadják végre valahára.”
Elszégyelltem magamat. – „Jaj, Rózsák angyala, igaza van: igenis tisztelem magamat, őriznem kell tiszta méltóságomat s tartásomat, s becsülni az életet, amit kaptam! Másért azt soha fel nem adhatom, mert ha le is dobnak a porba, annál jobban magam felszívva, szállok én még majd a magasba!
A Rózsák angyala bölcsen mosolygott, majd utamra bocsátott.
Békével telve, visszatértem az életbe…
S nem telik el úgy nap azóta, hogy magam ne emlékeztetném e történetre.
kép:pixabay.com