Amikor megszületünk,
Keservesen felnyögünk.
Hisszük, élni készülünk.
Magunkat ezzel eddzük.
Kivétel én sem voltam,
Bármi fájt, mindig sírtam.
Elfelejtjük azonban,
Emlékeztetem magam:
Hogy van jobb ok könnyeznünk:
Hálálni, hogy itt élünk!
Magunknak teremthetünk!
Bánatot kell temessük!
Az erő a szívünkben,
Szimplán legyőzhetetlen!
Ha volt is mit tanulni,
Ma el tudom mondani:
„Előző életemben,
Főnixmadár lehettem.
Mert bármely padló után,
Mindig újjászülettem!”
kép:pixabay.com