Kedvesek!
Tudjátok, hogy mennyire odaadóan szeretem a színházat. Mert kikapcsol, mert elrepít, de ezzel egyidőben szembesít, tükröt kapok a világról, a társadalmat foglalkoztató kérdésekről, a lélekről s azon belüli konfliktusairól, a legbensőbb gondolatokról, melyekkel sokszor nem merünk szembenézni, pedig kellene, míg időben vagyunk. Talán…
Mindig úgy éreztem valahol, hogy a színművészet olyan, mint egy díszesen megterített asztal, rajta a fogások a színművek/darabok/előadások, s ízük a magukon hordozott érzelmek. Én pedig még inkább szeretem az őszinte, s „finom” színházat. A drámai perceket, amikor nagyon érzékletesen, intelligensen közvetítik s keltik bennünk az alkotók azokat az érzéseket, amelyek a mi életünkben is jelen vannak, csak lenyomjuk őket. Mert néha könnyebb azt hinni, ha lenyomjuk, akkor az már nincs… De muszáj velük szembesülnünk.
Ha szívből készül valami, azt a közönség érzi. Érzi ezt. S „lubickol” a színészekkel a darab érzésekkel teli medencéjében. Szintén imádom, ha aktuális a téma, ha megérint a mai ember drámája, mert a lényeg, a fókusz sokszor nem ott van, hogy nevessünk két órahosszát, hanem hogy vigyél tovább magadban valamit, akár csak egy apró szemcsét, azt az üzenetet, mely magot ültet el benned az előadás után, s elgondolkodtat. Ami igazán mélyre megy… ha hagyod.
Na, és persze az sem titok, mennyire odaadóan támogatom a független színházi törekvéseket, avagy társulásokat. Miért? A független előadásokat alkotók nem állami vagy önkormányzati forrásból dolgoznak, hanem a megvalósuláshoz igazán szükség van ránk is, a közönségre. Nincs állami támogatás, viszont a témák, melyekkel foglalkoznak égetően fontosak, aktuálisak, az itt és most emberekről és történeteikről szólnak. Azzal, ha jegyet vásárolsz, támogatod az alkotók munkáját, hogy létrejöjjön az az előadás, s személy szerint is tudom, milyen szívmelengető érzés, ha egy olyan bemutatóra megyek el, melynek nemcsak közönségét, hanem támogatói bázisát is jelentem.
Ajánlok most Nektek egy olyan készülőben lévő előadást, mely jövőre igazi gyöngyszemnek ígérkezik! Nem könnyű a téma… viszont, annál fontosabb.
Márfi Márk a TELIK- egy óra az életből monodrámájával már bizonyította, mennyire van létjogosultsága ma egyrészt a független színházi előadásoknak (Már túl van az 50. előadáson is), másrészt annak a témának, melyet bejár ebben a kicsit bő egy órában, melyre hív minket. Őszinte, bátor, emberi. Le sem tagadhatná mennyire együtt él a szöveggel, hiszen saját maga írta diplomamunkájaként, gyerekkori és családi történeteiből. Ha valaki ennyire képes – s ilyen formabontó módon-, megnyitnia magát mások előtt, számomra már több, mint elismerendő, s nem véletlen, hogy idén a Városmajori Szabadtéri Színpad által szervezett Szemle Pluszon megkapta a legjobb előadásnak járó közönségdíjat. A TELIK-et célszerű megnézni a most előkészületben lévő LASSAN előtt, s mivel az előadás már telt házas az összes jövőbeni időpontjaiban, csak a 2025.01.22-i előadásra tudsz még itt jegyet venni.
A LASSAN a TELIK folytatása. Mi tagadás, remegő szívvel várom. S igazából több napja, hete tervezem megvenni rá a támogatói jegyem. S nem azért, mert nem érdekelne, mert nem hinnék benne, hanem mert borzasztóan megütött a téma, talán még jobban, mint a TELIK-nél, pedig alig pár mondattal írják le a beharangozóban, hogy miről is szól majd a LASSAN. S nem tudtam, képes leszek-e megnézni, vagy majd végigbőgöm az egészet. Nem tudtam, hogy képes lennék-e szembenézni egy ilyen darabbal. De megteszem, s szívből várom, mert hiszem, hogy most eljött ennek az ideje, hogy az én életemben is szembenézzek ezzel a témával.
A beharangozó: Anya és fia. Egy halogatott, fontos beszélgetés. Egy színdarab. Az élet. A halál.
A dráma a kommunikációképtelenségről beszél. Tudunk kérdezni egymástól? Egyáltalán akarunk? Van rá igényünk? Mitől tartunk? Vagy egyenesen félünk? Aztán meg már késő.
Bemutató: 2025.03.08.
Mint Édesanyját elveszítő személy, mikor elolvastam, máris azt mondtam: na jó, ezzel tényleg nem tudok szembesülni. Nem lesz erőm hozzá. Aztán teltek a napok, ugye TELIK… s csak nem tudod kiverni a fejedből… mert tulajdonképpen a magad helyzetéből tudod, hogy két és fél éve min kattogsz. Kattogsz azon, mi lett volna, ha… ha 2022 elején máshogy döntök, s nem csak arra térek haza, hogy az én drága Anyukám már nem tud beszélni, lélegeztetőgépen van, én meg ott állok remegve a betegágya mellett. Azóta minden nap lejátszódik az a jelenet, hogy mondom neki: „Itt vagyok, Mama, ébredj fel… Itt vagyok Anyukám…” – nyitott szeméből (bármennyire morbid ez, de így volt) oldalt elkezdett lecsorogni egy könnycsepp. Tudtam, hogy hall engem, s azóta nincs nap, hogy ne arra gondolnék, mit akart volna mondani, ha akkor még tud beszélni. S mennyi mindent mondanék neki én is, csak akkor lesokkolódva, nem volt erőm többet mondani… Már nekünk sem lesz meg ez a fontos beszélgetés.
Szóval, ha nem csak mint művészetkedvelő, színházba járni imádó, független előadásokat támogató, a témával már csak íróként is megszólított alkotó (nemcsak Anya miatt, hanem saját példámon is tudom, mennyire nehéz mélyre menni magunkban, saját vagy tapasztalt történeteken belül) személyként szólhatok hozzád, akkor mint gyermek is szívből mondom neked: ha már nem tudsz szólni kihez, azért, de ha még tudsz, akkor meg pláne: nézz szembe ezzel, MOST, míg tudsz! Kérdezz, beszélgess, tedd meg, lépj! Míg lehet! Míg, tényleg nem késő!
A „fiú” Márfi Márk, az Anyának a csodálatos Für Anikó ad majd életet, s lelket.
Segítsd ennek az előre is érzékelhetően értékes darabnak a megszületését, ezzel magának az előadásnak is mélyebb szegmensekben tudsz része lenni: tudsz támogatói jegyet venni, vagy ajándékozni is, hisz tudod, ha engem követsz: a legszebb s legértékesebb, ha minőségi művészetet ajándékozol, s ezzel felejthetetlen lesz az élmény!
LASSAN – Bővebben
Támogatási lehetőségek/jegyek: ITT
