Az Irodalmi Rádió két őszi antológiája jelenik meg szeptember 27-én.
Az egyik a Mézbogyó- és más szundi mesék, a másik pedig a Sütőtök olvad a számban címet kapta.
Soha nem írtam még ezelőtt mesét, ezért nagyon nagy kihívásnak éreztem, hogy én ebben a műfajban bármit is alkossak, aztán viszont jött egy ihlet és úgy döntöttem, hogy A vigasztaló Kiserdő mesémet fogom benyújtani, melyet tényleg csak ehhez az antológiához írtam.
Nagyon nagy örömömre azt a hírt kaptam, hogy meg fog jelenni nyomtatásban ez a mese, az első mesém, amit valaha írtam… és máris helyet kapott egy nyilvánosságnak szánt könyvben, antológiában, mesékkel teli gyűjteményben.
Nagyon örülök ennek, valamint annak is, hogy a másik könyvbe, ahova egy verssel pályáztam, az is beválogatásra került. Az őszi témákat felvonultató kötet különleges, mert számomra az ősz mindig az elmúlásról szól, s mi más is lehetne a versem témája, mint egy Anyukámhoz szóló vers Hiátus címmel, Halottak napja alkalmából.
Mindegyik könyvben szerepelni fog így egy-egy művem, tehát szeptember 27-én két olyan könyv is megjelenik, melyben megtaláltok, akkor kerülnek a boltokba, a Lírában is kapható lesz mind a két könyv.
Jövök majd a linkekkel, és mint mindig, most is meg tudom erősíteni, hogy nagyon nagy öröm számomra az, hogy az Irodalmi Rádió alkotóközösségének megbecsült tagja lehetek! S köszönöm, hogy bemutatkozhattam egy új műfajban is.
Megrendelhetőek a Lírától:
https://www.lira.hu/hu/konyv/tovabbi-konyveink/sutotok-olvad-a-szamban-1
https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/gyerekirodalom/mesek/mezbogyo-1

-Maia-