Amikor 13 éve elkezdtem belakni a kis otthonom: sosem gondoltam volna, hogy egyszer nyitnom kell egy saját polcot. Olyan polcot, ahova szépen gyűlnek a saját könyveim, vagy olyan antológiák, melyekben szerepelek alkotásaimmal.
Köszönöm ezt a sorsnak.
S köszönöm hozzá az erőt, amivel folytathatom, hogy megyek előre az álmaimért.
Jó hír, hogy hamarosan részletekkel szolgálhatok azzal kapcsolatban, hogy jön az új “babám.”
Az utóbbi időben főleg ez tartotta bennem a lelket, hogy tagja vagyok négy közösségnek:
– egy alkotóközösségnek, mely az Irodalmi Rádió
– saját lélekközösségemnek, A Lélek szirmai-nak, immár több mint 1200 lélekkel
– egy “lázadó” közösségnek már több mint 15 éve, világszerte több millió emberrel együtt
– s egy táncos közösségnek
Ők mind … s maga az írás felráz és megtölti a szívem-lelkem élettel.
Szeretnék kicsit bővebben erről a „Lázadó közösségről” írni, hogy megértsd. Te egyébként miért „lázadnál”?
Nos, az én életemben a legjobb dolog, egyik legjobb, hogy megismertem az én lélek testvéreimet, akikkel együtt nőttünk fel.
Család. Egység…
Kinek mit jelent, és mit ad. A család azt is jelenti, ahol szíved van, akik a távolság ellenére mindig melletted vannak s jelentik azt, akik miatt mindig megéri kitartani, s akikkel egy értékrendet vallotok. Akiket a szív választ “családnak.”
15 éve együtt. Az én “lázadó” családommal. Akik legyen bármilyen rossz: mindig mosolyt csalnak az arcomra és emlékeztetnek arra, hogy mi egy generáció része vagyunk, akik a jóért, a szeretetért, a békéért és egyenlőségért “lázadunk” világszerte.
Az, amit mi vallunk, ami nekünk természetes – azt tökéletesen tükrözi minden perc, melyet a kis lélektestvéreim világszerte képviselnek magukból.
Hogy a jóindulat minden tekintetből és mozdulatból árad. Mi ugyanis megfogjuk egymás kezét, ha a másik segítségért nyújtja felénk azt. Mi ahelyett, hogy ellöknénk magunktól a másikat, megöleljük egymást. Mi összetartunk s nem széthúzunk. Minket bánt a rosszindulat és az igazságtalanság. Minket a szeretet táplál, nem az irigység, sem a féltékenység. Mi alkotunk, az építő energiákkal dolgozunk, nem a rombolóval. Mi feltétel nélkül s nem érdekből segítjük vagy keressük a másikat. Mi akkor is ott/jelen vagyunk, ha nem kérik, mi akkor is adunk, amikor nem nyújtják felénk a kezüket. Mi az ellenségeink is szeretettel igyekezzük kezelni, hogy “hatástalanítsuk” a mérget és mert tudjuk, hogy ez a legnagyobb gyógyító erő és ezeknek az embereknek erre lenne leginkább szüksége. Mi őszintén bátorítunk …. s hiszünk egymásban, az álmainkban és ahányszor letörnek bennünket, annál erősebben állunk fel újra.
Ez a generáció, ahogyan mi együtt felnőttünk és aminek büszkén vagyok tagja és mindarra is, amit saját magam családjából hozok, mindig emlékeztet arra: nem vagyok egymagam, és hogy essen bármily rosszul a bántás, tudom: ha rájuk nézek, hogy harcos vagyok.
Hogy ami igazán számít, az csak az empátiával felénk irányuló tett, valamint az a lényegi érték, aki minket szívből megölel.
Csak ez számít.
Megtanultam, mi a feltétel nélküli szeretet és odaadás. S azt is tudom, hogy az élet mindig megmutatja, hol az otthonunk, a helyünk, jelöli utunkat előttünk.
S ne feledjétek: “Hajlamosak lehetünk egyedül mi nem látni a fényt, s magunk behozni a szürkeséget oda, ahol egyébként semmilyen probléma nem lenne, hanem oly melegség lakozik.”
(TE vagy az összes lehetőség a világon! c. regényemből)
Ezt ne engedd! Senkinek, semminek, soha, hogy elhitesse veled ezt s ne lásd önmagad igazi értékedben! Ne hagyd soha többé, hogy bárki akár csak árnyékot is vessen a fényedre! Hagyd magad s lelked ragyogni! Mert az vagy, annak a fénynek a forrása, mely köréd kivetül, meleget ad s belőled árad!
kép:pixabay.com