Miért voltam „csendben” az elmúlt fél évben, kérdezed…
Ha úgy gondolod, nem folyt lelkem árama a világba, rosszul hiszed…
Nem voltam csendben, csak még az utolsó ecsetvonásokkal gyógyultam éppen!
Született belőle egy könyvem.
Lelki gyermekem.
Leginkább arra koncentráltam, hogy fedjem még a maradt vagy szétnyílt hegeket,
Amiket bensőm mára sikeresen feledett.
Nem akartam a világba már bánatot szórni, sokkal inkább a hitet.
S most örülök, ha azt mondjátok, ez a bölcs erő,
S vonz téged a szobámból apránként s kellemesen kiáramló „illatfelhő”.
Nem tudhatod a „hogyant”, de folyton kérded: hogy értem el „idebenn” újra ezt a „fülledt meleget”?
Hogyan tudom mindig újra táplálni magamban a szeretetet?
Nézz szét Te is „kincsesládádban”!
Ott vannak a válaszok, ott van minden, mi értéked,
Mi szó szerint a „szív-ügyed”…
Igyekeztem jól titkolni előletek, hogy a múltban…
Sajgó emlékek életben tartásával hányszor saját húsomba haraptam,
Olyan, de olyan védtelenül egyedül maradtam.
Csak sose, senkinek nem mondtam, inkább leírtam.
„Oly édes s csábító az, amit magadból hallatsz” – mosolyogtam, mikor sokszor vissza ezt hallottam.
Nos, erre válaszom csak egy van:
Hidd el, mindennél sokkal nagyobb erő s bátorság kell ahhoz, hogy a lelkemet merjem levetkőztetni mezítelenre…
De megteszem, mert … csak azt szórhatom magamból környezetemre körbe,
Ami az én szívem parfümje.
Csak azt tudom magamból megosztani,
Ami az én szív-szobám melegsége tud lenni.
S örülök, ha „kérsz ebből”, mert az azt jelenti, hogy ezzel tudsz azonosulni.
kép:pixabay.com