Mindig szívesen olvasok sequel-eket. Pláne, ha eredetileg egy számomra fontos és kedves írónő tollából született család vagy karakter áll a
továbbgondolásban a középpontban. S mivel kedvesek számomra az eredeti, kiinduló művek, szereplők, nagy a mérce, s elég kritikus vagyok az ilyen könyvekkel szemben.
Mivel Agatha Christie Poirot-ján és Miss Marple-jén nőttünk fel tesómmal, ezért igen érzékenyek vagyunk az eredeti művek árnyékában, de tesómtól mindig jó könyveket kapok. De ez a legjobb barátnőmre is igaz.
Ezért izgatottan, kíváncsian ütöttem fel ezt a Sophie Hannah könyvet. Persze, igyekszem elvonatkoztatni, de valóban kevés folytatás regény szokott megfelelni az elvárásoknak, melyeket az ilyen könyvek felé támasztok.
Meglepett viszont a könyv, pozitívan. Jelen van az angol humor, jó a szereplők összetétele, az “alapanyag”, fenntartja a figyelmet, bár a narratíva néhol unalmasan hosszú. Tetszett a helyszín, a kapcsolatok összetétele, a titkok, a misztikum, tehát maga Christie is örülne, ha ilyen Poirot történetet olvasna, még, ha nem is a maga tollából.
Érdekes az új nyomozó társ karaktere, jól összerakta a szerző, s egészen el tudtam vonatkoztatni a jó öreg Hastings hiányától…
A helyszín nagyon érdekelne, mert ahogyan kiderül, egy valós épület ihlette a szerzőt… szívesen ellátogatnék oda, vonzó volt, ahogyan lefestette a könyvben.
Szövevényes a végkifejlet is, egészen megdöbbentő, s bár jócskán voltak olyan éles “kiszólások”, melyek szerintem nem illenének s nem lennének méltóak a Christie által megteremtett Poirot szájából elhangozva… de összeségében egy érdekes regény ez a mű, ha valaki krimire vágyik!
saját kép:
