Elkezdtem egy új könyvet. A több mint ötszáz oldalas Visszatérés régóta foglalkoztat!
Holnap a kétszáz oldalt is átlépem, s meg kell írjam, borzalmasan megvisel eddig. Mert voltam ilyen mélyen lelkileg. Azaz, pont hogy azzal szembesít, hogy milyen jó, hogy bármennyire is ugyanazt éltem meg: “Az élet nélküle….” Mégsem léptem át az önpusztításba. Azért is jó, mert bár felkavar és régi emlékeket, melyeket hála a jó istennek, több mint két éve elfeledtem már… de tükröt mutat. És örülök, hogy ilyen könyvek születnek! Melyek a valóságról szólnak. Az élet igazi arcáról. Melyek az abszolút, nem a nulláról, hanem a mínuszról való életbe való visszaküzdésről szólnak. Visszatérés az életbe, amikor az “élet” valóban élni akar. Nem másért ! , hanem önmagáért. Szóval nehéz könyv, de abszolút tükröt mutat, hogy így végezhettem volna én is…
Bár, nekem szerencsére több tényező sem vág ahhoz, amin nekem kellett keresztül mennem, de mélységig átérzem, s támogatom az ilyen könyveket.
Tetszik a helyszín, tetszik az írónő stílusa, hogy kívül helyezi magát a főhősnőjén is, s róla is harmadikban ír, ergo ő csak elmeséli a sztorit. S kívül is igyekszik tartani magát, miközben érezzük, hogy pontosan tudhatja, mi zajlik le benne, mert bár ez a könyv is brutál belecsap a közepébe, ahogy az előző könyv is egy halálesettel nyitott, nos, itt konkrétan egy öngyilkossági kísérletbe csöppenünk bele… S az első perctől drukkolunk ennek a húszéves lánynak, Ambre-nak! Szorítok!
Bár elég nagy könyv, de szerintem már tudom azt mondani, hogy megéri. Mert sosem tudhatod, neked miként ad erőt vagy pont kinek tudsz ezt a könyvet elolvasva egy olyan közeget jelenteni majd az életben,mint Ambre-nál most az alpesi hotelben levő munkatársai.
És joggal kérdezheted, miért olvasok ilyeneket, ha felkavar: mert én is ugyanilyen, életet érintő témákról írok, nem fantasyként; s nagyon érdekel, hogy ezt a témát más író, hogyan dolgozza fel….
