Több mint 500 köszönet – Olvasóimnak

Kissé rendhagyó ez a poszt, de monumentális, így közzéteszem.

Eleve nagyon büszke vagyok, hogy ez a blog, ami honlappá nőtte ki magát, sőt már komoly művészeti Otthonom, négy darab közösségi felületre költözött be az elmúlt fél év alatt.

Most vettem észre, hogy a legnépszerűbb közösségi oldalon, követőim/Olvasóim száma meghaladta az 500 főt. Nagyon köszönöm Nektek! A másik legnépszerűbb felületen is már több mint 200 bejegyzésem van, 26 videóm pedig négy hónap alatt immár 900 megtekintést kapott, csaknem 800 sima csatorna megtekintéssel kiegészülve, valamint nagy büszkeséggel tölt el az is, hogy minden hónapban 150-200 és afeletti olvasottsági aránya van eme kicsiny felületnek, de úgy néz ki, kialakult a stabil, visszatérő olvasói bázis is. Habár ezek csak számok, számomra fontos erővel bírnak és nagy hálával töltik meg a szívem. Hogy az, amivel foglalkozok, ennyi embert érdekel és értékelik is, merthogy visszatérnek. Az üzeneteim megtalálják a helyüket a szívekben!

Ez nem dicsekvés, de az az igazság, már elkezdődtek bennem az év végi összegző érzések, és fontosnak tartottam, hogy számotokra is feedback-eljek ennyi hónap után.

Istenem, amikor hat hónapja elindult a blogom és ezzel együtt elsőként a FB oldala is, olyan piciny voltam ezen a felületen, mindazzal, amit képviselek. Mégis, hittel vágtam neki az útnak, hogy értéket közvetítsek a művészet világán keresztül, melyre nagy szükség van ebben a világban, véleményem szerint.

Nem tudtam, hányan lesznek Olvasóim. Nem tudtam, hányan vannak meg, akiket érdekel az igazi, művészi kultúra és annak megannyi ága? Kik használják még esetleg a művészetterápiát?

Aztán a blog honlappá , sőt, egész komoly művészeti Otthonná nőtte ki magát, majd megjelent a könyvem is és szépen gyűltünk a közösségi oldalakon is. ✨

Minden itteni tartalom, saját alkotás, saját gondolat, és minden, amiből születik, saját tapasztalat is, tehát hiteles.

Don’t forget that my artistic home, my own page can be reading in 6 different languages: in English, spanish, portuguese, french, Italian and hungarian languages. Just click on The globe icon at my website, and choose Your language. ☺️

Én ezután is azon leszek, hogy minőségi és igényes tartalom várjon Titeket! Nemcsak a közösségi oldalakon, hanem itt is, illetve a következő könyveimben. ☺️✒️🙋🏼‍♀️ A következő pl. szinte ezekben a napokban készen is lesz már, a szerkesztési fázisba lép át, utána indulhat a kivitelezése. 🙂

Még egyszer köszönöm Nektek!

Maia

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on email
Email

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tetszik a tartalom amit nálam olvasol? Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót

 

Örülök, hogy Nálam jártál! Amennyiben tetszett az itteni tartalom, iratkozz fel hírleveleimre, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót