Miért van az, hogy az újrakezdésnél magamban nem bízok?
Mitől is tartok?
Minden élethelyzethez való hozzáállásról, pedig, én magam határozok.
Valóban sokszor elbizonytalanodok…
Még tanulok…
Talán, mert tudom, milyen érzés a földön, kínok között vergődni,

Fájdalomtól üvölteni,
Vagy csendben a sarokban sírni…

Megalázva,
Kihasználva,
Lemeztelenítve,
Lenullázva,
Lelkileg tönkretéve,
Összetörve,
A bizonytalanságban félni és remegni.
Közben, csak annyit kellett volna mindig is tenni:
Egy – nem elfelejteni, milyen erős is tudok lenni,
Kettő – ezt az érzést a kukába ki kell rögvest dobni!
Helyette arcom a fény felé kellett volna emelni,
És a rettegést reményre cserélni.

A remegést hitre váltani.
A könnyek helyett a fény meleg mosolyát felismerni és neki teret engedni.
Még tanulom, nézd el nekem.
De legközelebb, ami már nem is lesz, majd így teszek, ígérem!

Nem kell többé a padló kétsége,

Várnak fenn sütkérezni a fénybe!

#lelekszirmok #blog #art #sajatvers #tanulság

Kép:pixabay.com

A következő kép saját szerkesztés!

Több versemért katt IDE !

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on email
Email

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Tetszik a tartalom amit nálam olvasol? Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót

 

Örülök, hogy Nálam jártál! Amennyiben tetszett az itteni tartalom, iratkozz fel hírleveleimre, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót