A rajz címe: Világkép.
Mit fűzhetnék ehhez még hozzá? Szerintem magáért beszél….
Mi lehet a mai, mi lehet ebben a világban most a kilátás? Tekinthetünk előre? Tervezhetünk előre? Hová lesz az az előre? Mi egyáltalán most az előre? Lesz olyan újra, hogy normális élet? Normális alatt azt értem, hogy olyan, mint két évvel ezelőtt? NEM. Mindjárt kifejtem miért. És csak további kérdések vannak…
Mint családalapítás előtt álló személy azt kell mondjam, brutálisan nehéz lett a holnappal is számolni, nemhogy azzal, hogyan vállaljak majd gyermeket ebben a világkörülményben. Ezzel nem vagyok egyedül. Borzasztó érzés, mert egyébként nagy álmom és vágyam lenne.
A másik, akár alcím is lehetne: A kilátások. És ezzel kompozícióm mindent elmondd. A nő mezítelenül ül egy ágyon, ahogy látszik: eltemeti arcát, és már nem is tekint, talán nem is akar előre tekinteni. Mert minden olyan kilátástalan. Minden reménytelennek tűnik. Valószínű belegondolt sorsába, jövőjébe, vagy éppen csak belehallgatott a híradóba, ahol mást sem hallunk, világszinten sem…csak egy szó…visszhangzik mindenhonnan. Egy szó, mely elvett életeket, tönkretett családokat, lerombolt jövőképet, világképet, és összeomlasztotta az egész világot. Pár éve, azt mondtam magamnak: máshol biztos könnyebb. És valóban az lehetett. De ma mit mondjak? Merre menjek, ha itthon már nem boldogulnék? Már korántsem ugyanaz az ország fogadna a világ bármely táján is, mint volt két évvel ezelőtt….Miért is nem léptem, annak idejében? Mégis, minden okkal van… De erről nem tudunk előre nyilatkozni. Míg nincs miért. Mert talán nincs is miért. El kell fogadni, meg kell alkudni. És nem az alkalmazkodóképességem miatt, de fáj ez. Pedig nem tehetek róla, hogy ez a világhelyzet kialakult…mint, ahogy más sem. Kénytelen vagyok mégis megalkudni, és elfogadni az elfogadhatatlant. Kénytelen vagyok mégis bízni a jobban, hogy már érkezik a „felszabadulás”, bár az sem biztos mi felé haladunk, de csak ebben bízhatok, mert másrészről beleőrül az ember.
Innen kell megtanulni építkezni, tervezni. Most mindenki, mindenhol újratervezésben és a padlóról felállóban van. Hogyan valósítsam meg az álmaimat innentől? Hogyan érvényesüljenek terveim, mikor vagy korlátozás van, vagy szankció, vagy negatív diszkriminálás, ha nem teszed, amit mondanak az „egészség védelme” érdekében? Eddig is nehéz volt létezni egyébként ebben az országban…ha megköveznek is így van. Nemhogy innentől. DE, ahogy írom, már akárhová is mennék, minden össze van rogyva. Úgy érzem, úgy látom… A terhektől, a veszteségektől, a válságtól. Az emberek még hidegebbek lettek egymás felé, széthúzás van és nem összetartás. Sajnos, azért NEM lesz már soha többé olyan „élet”, mint eddig, mert egy dolog visszavonhatatlan,- és nem szólok semmi mellett, sem ellen, hanem csak azt látom, – hogy amiért a nem a válasz, azért van, mert így vagy úgy mindenkibe bele van ültetve már:: a FÉLELEM. Ez pedig nagy úr, mint látszik. Tudom, mert látom az emberek egymáshoz való viszonyulásán, a magamén is, hogy akárhová megyek, akármilyen állapotban, már mindig ott fog ülni az a tekintetekben, mely már nem fog kiplántálódni onnan soha: a félelem. Nincs mese, a harmadik világháborúban élünk jelenleg. Ha bedugjuk a fejünk a homokba is igaz. Fegyverek nélkül harcolunk…
Nincs más hátra, mint továbbra is vigyázni magamra, a szeretteimre, ahogy eddig. Felelősségteljes döntéseket hozni, és bizakodni. Hogy honnét nyerek folytonos hitet, azt nem tudom, csak azt, hogy ebbe kell kapaszkodjak…
A rajz saját!
#lelekszirmok #blog #art #művészetterápia #igaztörténet #illusztráció #rajz #világkép
Több rajzom/történetem érdekel? Katt IDE