Fel – fel a magas égig!

Anglia, 2018 nyara.

Egyik legboldogabb és legszabadabb percem illusztrációja eme kép. Az egyik séta végén egy fára rögzített hintába botlottam… azzal a felirattal belevésve: ‘ Swing sky high…’ azaz ‘Hintázz a magas égig!’ Így kapta, erre a pillanatra emlékezve a következő rajzom ezt a címet: ‘ Fel-fel a magas égig…’ 🙋🏼‍♀️⭐️✨

A gondtalan perc megörökítése életem legszebb nyarát hozza újra elő. A felhőtlen örömet. Tudni, azért a percért megdolgoztam és csak én tudom, mi állt akkor is mögöttem… Megvalósult álmom megkoronázása volt ez a perc. Egyik felejthetetlen élményem. Egy megvalósult álom érzése semmihez nem hasonlítható!

Azt hozza elő belőlem ez az emlék, amikor hittem a szebb és jobb jövőben, erre rá pár évre éljük most ezt a világot… De! Azon pillanat hitével és lelkiségével máig tudok azonosulni ::::: a rajzom üzenete is ez, emlékeztetve erre önmagam is ::: merj nagyot álmodni, merj nagyban álmodni és légy kitartó azt megvalósítani! Ne félj e világban Önmagad maradni! Sok dolog változhat, de ne hazudtold meg magad! Ne engedd, hogy a sebeid azzá tegyenek, aki nem vagy! Ha az álmod szívedből született meg, és szívedben őszintén és tisztán táplálod ::: hidd el, megtapasztalhatod, mint valóságod! 🙌🏼🙏🏻⭐️ 

#muveszetterapia

A rajz saját!

Több rajzom és történetem ITT !

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on email
Email

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Tetszik a tartalom amit nálam olvasol? Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót

 

Örülök, hogy Nálam jártál! Amennyiben tetszett az itteni tartalom, iratkozz fel hírleveleimre, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót