Az ember sokszor járhat úgy az életében, hogy meglát egy helyet: tv-ben, filmben, moziban, reklámban, fényképen stb. és egyszerűen beleszeret. Megtetszik neki, és onnantól vágyik arra, hogy meglátogassa. Hogy személyesen is ott állhasson, ahonnan esetleg az a kép készült, amit nézegetve eddig ácsingózott oda. Hogy saját érzékszerveivel szívja magába azt az élményt, amit nem ad, vagyis nem ugyanúgy ad vissza egy “látott” dolog. Hiszen semmi sem ugyanaz, ameddig nem személyesen érzékelt. Az utóbbira megéltem már példát, és… páratlan! Ott állni, azon a helyen, amit annyit láttam már, akár éveken keresztül, és ácsingóztam oda, és amikor személyesen is ott állhattam, és abból a szemszögből néztem az elém táruló látványt-, olyan érzés, mintha a kép, amiről eddig néztem megelevenedik, a filmből, amiben láttam a jelenetet – kilép a helyszín maga stb… – egyszóval egy megvalósult álom. Nehéz szavakba önteni… az érzés semmihez máshoz nem fogható vagy hasonlítható.

Azonban az is más “tészta”, ha az ember meglát valamit, és nem csupán a “külső” miatt ragadja meg a tekintetét, hanem az esszenciája, a környezete, a hangulata magával ragadó, vagyis megfogja az embert a hely: lelkisége. Amit magán hordoz. Én személy szerint erre is érzékeny vagyok, és vannak olyan helyek, amiket ha megláttam, egyszerűen tudtam, hogy lesz ott dolgom, és nem telhet ez az élet el úgy, hogy nem látogatok el oda.

Nos, ez a hely, bár rajzban nézve “silány” vázlata annak, amit az ember láthatna személyesen, ez ilyen. Mondhatnám, hogy bakancslistára való, ez mégis több. “Érzetre”, nálam…. Mély egységet érzek a hellyel, a lelkiségével tudok azonosulni, és tiszta vízióm van arra, hogy mi történne ezen a helyen velem…és az is csak egy szó, hogy festői. Még nászúti célként sem lenne “utolsó”…

Féltem lerajzolni, pont ezért. Mert tudtam, hogy feleannyira tudom visszaadni majd, amilyen valójában, vagy éppen, amilyen kép él róla bennem. Mivel, ahogyan láttam már a helyet képen és filmben is::::: attól is másabb kép él bennem róla. Én álmomban sokszor járok ezen a helyen, a tavon ring a csónakház, és a stég végére sétálok, leülök a végén és lelógatom a lábam és csak bámulok előre…lefelé…felfelé…körbe, és nem telek be a látvánnyal. Nem véletlen, hogy voltak fenntartásaim, le akarom-e rajzolni a művészetterápiám részeként, de muszáj volt, még ha sejtettem előre, képtelen leszek megvalósítani, ami a fejemben van róla. Oly élénken él benne pedig.

Ez a hely mágikus… tiszta! És habár a vízióm nem árulom el…remélem meg fog történni. Nemsokára, és valóban itt.

Győződj meg magad a hely szépségéről és értékéről!

A Braies- tóról van szó, és a Dolomitokról, Olaszországban, illetve az osztrák-olasz határon.

Ha végigérsz a képeken, szerintem azt fogod érezni: nos, kaptál egy nem semmi turisztikai tippet… 🙂

Kíváncsi vagy? Fedezd fel itt!

A rajz saját! Címe: Dolomitok.

Szeretnél még több rajzot látni/igaz történetem olvasni? Csak szánj pár percet IDE !

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on email
Email

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Tetszik a tartalom amit nálam olvasol? Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót

 

Örülök, hogy Nálam jártál! Amennyiben tetszett az itteni tartalom, iratkozz fel hírleveleimre, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót