E hét keddjén, szerdára virradó hajnali kettőkor teljesen váratlanul és meglepetésszerűen arra keltem, hogy hányingerem van és fájt a jobb lábam. (A jobb a férfi oldal, a bal a nőiségé.)
Felültem, először komolyan sem vettem, aztán elkezdett a testem egésze remegni… úgy, ahogy legutoljára másfél éve remegtem Édesanyám ágyánál, utoljára. Egy órán keresztül tartott a remegés, és bevallom, hogy rettegtem. Azt sem tudtam mi ez, honnan jött, mikor múlik el… de legalább már erre gondoltam, egyből arra, hogyan tudnék ebből kijönni… egyedül voltam és utána elaludtam, majd az elmúlt két napban olyan kimerültség és gyenge érzés volt rajtam, hogy csak aludni bírtam.
Gondoltam sok mindenre: elkaptam valamit, vagy, mivel fordult már elő ilyen, lehet a tudatalattim jelzi nekem, hogy valami most valahol éppen történik- csak persze később fogom megtudni, de már magamban éreztem az esemény “fajsúlyát”. Ebben a két napban leforgott aztán minden. Másfél éve semmilyen ilyen dolog, betegség nem talált meg, és eredetét inkább abban keresem, ami legtöbbször előfordul és amit szeretnék Nektek is átadni: hogy figyeljetek oda magatokra, ne hajtsátok túl a szervezeteteket, mert radikális módon, de jelezni fogja, ha elég. Nem ér annyit semmi. Bár több programból kimaradtam emiatt az elmúlt két napban, mégis úgy érzem, semmi nem véletlen, és ennek most ideje volt itt és most az én életemben is. Egyrészt, mert tényleg megállásom nem volt az elmúlt fél évben, volt tartalékom másfél évre visszamenően, másrészt, éreztem, hogy tudat alatt ez valami elengedő fázis utolsó felvonása…. Hisz nem lehet véletlen, hogy életemben először mikor ereztem így magam, és most ismét előjön… ilyen formában. Akkor is el kellett engednem a legfontosabb embert az életemből, és tudat alatt érzem, hogy most történhetett meg valami végleges elengedés, egy másik formája. A szív most értett meg sok mindent… azt, amikről az elmúlt alkalmakkor posztoltam. Beleremegett… de elengedett. Mert már reflexszerűen arra gondolt a szervezetem egyből, hogy én ezt nem akarom, hanem ismét erősnek kell lennem, és le kell győzni, bármi is ez, ami akkor hajnalban rám tört.
És az élet ösztön győzött is. Nem engedett, már tudta, mi az.. amit nem akar, soha többé az életben érezni. Felismerte továbbá, hogy ha el is engedett, azzal helyet készített elő valami sokkal jobbnak, mert megérezte azt is, hogy új arcokra kell őszintén tovább mosolyognia és meg kell nyitnia magát, mert érez… és mert szeret. És ezt a szeretetet meg kell osztani a jövőben. Kész rá… és újra nyitott lesz, immár tényleg elengedve a múltat. 
Figyeljetek oda magatokra! Semmi nem lehet fontosabb, mint az egészségetek! 
Ps.: És az sem véletlen, ha valakik már nem részei az életednek tovább, mert vagy vigyáznak rád tovább máshonnan, vagy azért nincs már ott, mert akkor is hallanak odafenn és komolyan veszik és teljesítik, amikor ezt imádkozod: “szabadíts meg a gonosztól…” (ezek furcsának tűnhetnek, de valószínű, így még nem gondoltál te sem erre, pedig milyen egyszerű… nem igaz? Bennem is most érkezett meg ez a felismerés..)
Szóval a mai estét már így töltöm újra… megtisztulva. 
Kép:pixabay.com