Éppen hazafelé tartok. Állok a lámpánál. Bambulunk ki a fejünkből, mikor észreveszem, hogy egy néni könnyes szemmel néz rám és egyre csak közelebb jön. Majd a befonott hajam után nyúl. Megsimogatja azt. “Eszembe juttatta a fiatalkoromat, kedves. Amikor … 70 évvel ezelőtt, amikor fiatal voltam, mi is, minden lány így hordta a haját. Most megidézte nekem, köszönöm.” Nagyon meghatott. Együtt jöttünk át az úton, majd szép napot kívántam neki és ő viszont. A hajam befonása más emlékeket is felidézett bennem, szóval mindketten könnyes szemmel búcsúzunk. Ennyi volt. Két perc. Sem. És megváltozik a napod.
És elmosolyodtam magamban: istenem, már 10 éves koromban a legkedvesebb társaim a gyermekek, állatok és idősek voltak. Utóbbi kifejezetten szeretett. Mindig érettebb voltam az életkoromnál. Olyan, mintha már igen “régi lélek” lennék én itt most lenn, ebben a földi világban. Talán ezt látják bennem/rajtam? Lehet ezért is van kifinomultságom több, spirituális dologra?
Mindenesetre pár perc, egy mozdulat és egy mondat megváltoztatta a napomat. És csupán a hajviseletemmel talán én is megváltoztattam az ő napját.
Nektek is elég ennyi, hogy átforduljon a hangulatotok, kedvetek?
kép:pixabay.com