Azt mondták az életet párban érdemes élni,
De akárhogy vártam, a társam hosszú ideig csak nem akart bekopogni.
Aztán nem akartam ezt siratni,
Magamból még többször hülyét csinálni,
S addig is szívből élni.
A miérteket megérteni.
Nem is tudok panaszkodni,
Mert rájöttem, minden érkezés s “késés” azért van s volt, hogy erősebbé tudjak válni.
Nem kellett magamat másnak kiszolgáltatni.
Mégis…
Gondolj rám…
Ha bármikor láttál, engem megismertél, velem találkoztál… s mosolyogtál.
Amikor nem láttál, ebbe kapaszkodtál.
Gallérodon illatom után kutattál.
Gondolj rám…
Ha azt a mondatot kezdenéd el:”annyiszor eszembe jutottál”.
Gondolj rám…
Hogy hányszor gondoltad azt, a szemembe igazat mondtál,
Mikor magadnak is hazudtál!
Úgy gondoltad, érezni sosem késő, de lépni tétováztál!
Gondolj rám…
Mert lehet nem is tudod, de tőlem megannyi verset s dalt kaptál!
Mind ihletője te voltál.
Gondolj rám…
Ha virágot veszel, mert bizony nekem adhatnál…
Gondolj ràm..,
Mert hidd el tudom, lépni féltél, de hányszor utánam ácsingóztàl…
Gondolj rám…
Mert lehet olyan életet élsz, amit velem rég megoszthatnál…
S ha már most így gondolsz rám,
De még mindig otthon trónolsz a szófán…
Nos, nagyon sikerült elkésned barátocskám!
Mert ami jó, azt nem szokás félszből gyorsan a “kukába dobni”,
Hanem bátran a szív oltáràra kell emelni…
Egy kedves barátnőm s olvasóm alkotott – e vers ihlette!
