“Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. “
Én hálás szívvel tekintek a következőkre, még, ha másoknak ez semmiség is lenne.
Szépen gyűlik az Oszk-ban a gyermekeim száma, már a harmadik is fenn van. Ma két éve, hogy elkezdtem íróként alkotni, az eredmény pedig nyolc kötet lett a 2 év alatt…
3 saját, 5-ben pedig vendégszerző vagyok.
Továbbá egy éve indult el spirituális utam is, mely részeként megosztom meditációimat. A legnépszerűbb egy éven belül elért egy olyan hallgatói/ nézői számot, (több, mint 10.000), melyet valóban látnom kellett, ahhoz, hogy elhiggyem. ![]()
Továbbá lassan ezer ember követi munkásságom az FB-n, több mint 500-an pedig a YT-n.
Ezek csak számok, nekem a legcsodásabb visszajelzés.
Mindezt nekem is látnom kell, hogy elhiggyem, hogy tudatosítsam, mert abban voltam, hogy az én világommal, gondolataimmal és érzéseimmel egyedül vagyok… pedig nagyon nem. ![]()
![]()
![]()
![]()
Köszönet ás hála nektek érte!