Adventi üzenetem Nektek

Amikor 13 éve elkezdtem belakni a kis otthonom: sosem gondoltam volna, hogy egyszer nyitnom kell egy saját polcot. Olyan polcot, ahova szépen gyűlnek a saját

Tovább»

Tiszta illúzió

Egyszerre izgatottá tesz s meghat, hogy lassan és apránként, de elkezdődött a következő könyvem kivitelezése. Az utána lévő pedig szintén “rajtra” készen áll már, megírva,

Tovább»

A tél ölelésében

Örömhírrel zárul az október is, a szeptemberi után: az Irodalmi Rádió Tél és Karácsony 2023-as pályázatán is sikerrel vettem részt, így a november 11-én bemutatkozó

Tovább»

Könyvbemutató – A Lélek szirmai

2021. szeptember 8-án egy különleges alkalom volt. Valóra vált az az álmom, hogy bármilyen módon az Ünnepi Könyvhét része legyek, és a legszebb módon valósult

Tovább»

Beszélgessünk Lelkek, élőben!

Bejelentkeznék egy élő videóval, hogy jobban megismerjük egymást. Most, hogy már több mint ezren vagyunk, beszélgessünk picit szívből-lélekből, őszintén.  Készítsétek a kérdéseket, amikre kíváncsiak vagytok! Nagy

Tovább»

Léleksimogató

Megtelítette a szívem, erre felkelni. Az egész YT úgy indult, főleg a meditációkat bevéve a videós tartalmi körömbe, hogy magamnak csinálom és szeretnék magamnak segíteni,

Tovább»

Miért fordulunk a művészetek felé?

Miért akar az ember színész lenni? Döntés vagy választás kérdése? Ki választ kit? Vagy a tehetség/affinitás/adottság megléte ez csupán? Mi ösztönöz egy fiatalt erre, mi

Tovább»

Hála és köszönet

“Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. “ Én hálás szívvel tekintek a következőkre, még, ha másoknak ez semmiség is lenne. Szépen gyűlik

Tovább»

Tetszik a tartalom amit nálam olvasol? Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót

 

Örülök, hogy Nálam jártál! Amennyiben tetszett az itteni tartalom, iratkozz fel hírleveleimre, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót