Azt mondod: “ együtt olyanok vagyunk, mint összegyúrt művészeti alkotások… Úgy lefestenélek, meg kellene örökíteni lelkünket, Amit egymásnak jelentenek…” Milyen is lehetne? Azt mondod, én

Sejtem, hogy talán sok az irigyem… Nem szolgáltam rá, higgy nekem! Nem is értem. Mert látták darabokban kiabálni a lelkem, Vàllaltam mindent kendőzetlen… Amikor könnyek

Tudtam, hogy fájni fog, Én mégis azt mondtam, kitartok, féltem, mi lesz, ha egyedül maradok. Könnyebb volt, míg valakibe kapaszkodok. Még, ha a másik mellett

Nekem már hiába mondod, hogy magadat mennyire utàlod, Amiért hamarabb érzésedről felém nem vallottàl- s ma már elmúlt minden, látod…   Késő a bánat, Ami

Ha eltévednél, vagy úgy érzed, hogy életed parttalanná kezd válni… Ott leszek a völgy zöldjében, Az öblök kékjében, Ott leszek a színek intenzív játékában, Vagy

Azt mondták az életet párban érdemes élni, De akárhogy vártam, a társam hosszú ideig csak nem akart bekopogni. Aztán nem akartam ezt siratni, Magamból még