Pillangó verscsokor

Öt vers, mely összefügg. Öt vers, melyet csak úgy hívok a Pillangó verscsokor. Öt vers, ugyanazzal a motívummal, végigkísérve egy lelki folyamatot. Ez, amit először elhozok Nektek.

A Pillangó szárnyai letörnek….

Igen, valaha pillangó is voltam,

Nem is emlékszem már rá.

Valaki letörte a szárnyam,

S így váltam csonkává.

De most abba kapaszkodok,

Hogy hinni akarok,

És minden rosszat magam mögött hagyhatok.

Tudtad, hogy többet érdemlek,

Ezért is engedted el a kezemet.

Többé kifogást számodra nem is keresek,

Csendben búcsút intek….

A Pillangó szállna tovább…

Próbálom eltüntetni a sebeket,

de nem megy….

Még csak egyre több lesz….

Még csak azok sem engednek!

Összetörtél, elvesztettél.

S nem hallgatom tovább, ahogy a madarak éneklik hajnalainkat.

Szemeim azok, amiket most inkább kitárok….

S belül repülni vágyok.

Csak most még nincs mivel megtegyem.

Nincs mivel megtegyem…

És tudom,hogy nem érdekel,

Nem is gondolsz rám,

Nem vagyok ott veled.

De egyszer ezek a szavak is célba érnek.

Isten veled.

A Pillangó száll újra, csodáról, csodára

Bizony pillangó is voltam,

Alig emlékszem már rá.

Szárnyaimtól megfosztottak,

Engedtem, hadd menjen, aki elhagy.

De újra észrevettem az áldásokat.

Az egyik csillogó pompával mosolyog,

A másik szemében az egész világ ott ragyog.

A következő gitáron játszik egy nótát,

Millió szív énekli egyszerre minden lázadó dalát.

Felismerésem küszöbén könnyezem a gyönyörtől,

Mert sosem éreztem még annyi hálát, mit velük jelent lenni.

Emberek, nyitott szemmel, ép szívvel kell járni.

Nem tudod megsürgetni,

De ha követed a folyamatot és készen állsz

A Csodákat meg tudod látni!

A Pillangó tekintete

Azt mondják pillangók vagyunk,

És még ha le is törik a szárnyunk,

A szeretetet tovább magunkban hordozzuk,

És előbb-utóbb eljön az,

Aki ebben a szárnyalásban lesz Társunk.

Mondják, hogy mindent elmond a tekintet.

Beszéljen akkor ez szavak helyett.

Ne arról, amit látsz körülötted,

Hanem arról, ami él Benned!

A Pillangó tekintete II.

Láthatod a tekintetemben,

Hogy nem adom fel sosem.

Mondhatják bármikor, bármennyit, hogy nem,

Ha tudom,

Hogy valós lehet minden álmom.

S a békém örökké meglelem,

Mert az „enyéim” mindig itt lesznek nekem…

Az Én világom,

Az Én menedékem.

Ezt látják bennem.

Ahogy szívem megtelik,

Őket szeretnem!

kép: SZ.G.

A versekhez kötődően máris mondhatom, hogy nemsokára érkezik ide a blogra is egy meglepetés… 🙂 Maradj kontaktban!