„Tu sei tutte le possibilità del mondo”- szólt egy számomra imádott Nő és milyen igaza van.
A heti inspiráció most innen jön. Művészi és emberi szellemben. A mondat örökérvényű üzenetére, az origóra dob vissza minden jellegű élettapasztalat.
( Facebook és Instagram oldalaimon, illetve a blogon is lesznek- akár egy-egy gondolatmenet, akár két sor, akár egy vers, – de lesznek minden nap ihletet adó sorok, sztorik, igaz történetek. )
„Te vagy az összes lehetőség a világon.” Ez a felső mondat magyarul.
Ez a Te, legyél életedben mindig elsősorban Önmagad, Te magad vagy a világ, amit magadban rejtesz és éltetsz, ezért, éppen ezért, Te magad vagy, és ott van Benned az összes lehetőség a világon. És ez a legnagyobb örökérvényű igazság. Ehhez kell visszatérni, akárhonnan kerül padlóra az ember. Munkában, magánéletben, megvalósított célok elérésénél. Visszadobnak az origóra, míg meg nem tanulja ezt. Honnan kerül ide ez? Mert akárhányszor volt ilyen, Belőlem mindig akkor bújkált elő igazán, a művészember. Szokás mondani-bánatban könnyebben alkotunk. Illetve a művészeti ágak „termékeiben” való gyönyörködés és az alkotás szépsége. Téged is visszahoztak már az életbe?
Mondok még pár példát saját életemből….
Munka: Istenem, mennyi nem...akárhányszor megkapod, elkezd benned munkálkodni,hogy benned van a hiba, nem érsz el semmit a tehetségeddel, nem viszed sokra, hol tart már más, én is ott akarok, vagy meg akarok élni abból, amit kaptam fentről képességként. És a legnehezebb egy nem után….vagy egy munkahelyi csalódás élményből nem kudarcként felállni, hanem elhinni az örökérvényűt, hogy habár a szerencse lehet nem áll melletted, mégis benned lehet az a sok lehetőség, és az az ERŐ, amivel újra és újra motiválni kell Önmagadat…..hogy folytasd a keresgélést, azt a helyet, ahol emberileg, tudásilag és anyagilag megbecsülnek. Csak mert joggal szeretnéd, hogy elismerjék a munkád, mert tudod, hogy többre vagy hivatott. Valamint az örök dilemma és feldolgozás: amit keresnek és meg tudnak fizetni az robotmunka, ami táplál belül, abból pedig valószínű sosem élsz majd meg teljesen. Én sem tudtam megalkudni soha. Látod, azóta is mindig a művészet a vigaszom. Aki egyszer művész lesz, az marad mindig. Akárhányszor löknek vissza, menni kell előre, csak más útvonalon. Jól döntöttem? Hiszem, hogy igen.
Melyiket választanád? Lesz erről még szó, hogy miként lehet magunkat motiválni ebben tovább, nem feladni, nem elkedvetlenedni a 1000. nem után is, hanem keresni a lehetőséget, melyben tényleg megtalálod az utad és számításaid. Hogy lehet mindig bízni abban, hogy a legjobb helyre sodor az élet majd? Hogy ne add fel a kapott tehetséged? Hogy ne engedd el a gondolatot? Hogy használd előnyödre, amid van? Hogy hidd el és tégy érte, hogy azt csinálhasd, amit szeretnél, azokból a körülményekből, amik nálad vannak? Hogy lavírozol, hogy megérkezz vissza a csalódás után az örökérvényű tudatosítására és hogy megérkezz saját teredbe? Minél több dologhoz értesz, adj hálát, mert eldöntheted melyiknek adsz nagyobb figyelmet, esélyt jobban kibontakozni az Életedben. Ha nem jönne be az egyik, ott van Benned valóban megannyi más és több lehetőség, elindulni, újra. Úgyhogy lesznek válaszok. Vannak tapasztalásaim, meg is írom majd itt őket, ha Neked is, oszd meg nyugodtan.
Ebben is csak igaz az örökérvényű….. ehhez meg kellett értsem azt, amit konklúzióként is levontam-link lejjebb!
Magánélet:
Ha valaki elhajt-elfordul Tőled azért, mert azt hiszi máshol Tied lehet az összes lehetőség a világon, és Te mennél is, akkor igaza van, Tied lesz mindig, mert Benned is ott van az az összes lehetőség, ezt sose feledd.
De csacsi vagy, ha úgy küldöd el vagy úgy mész el(!), hogy tudod, a másiknak Benned van az összes lehetősége, és azért tulajdonítja magának mindazt, mert Te ott vagy vele vagy úgy érzed, ez azért igaz Rád is, mert Ő ott van Veled. És mi van akkor, ha így küldenek el Téged vagy Neked kell mégis elengedni, mert Ő akar menni? Hűha, van opció, ugye?
Nálam mindkettő volt már. El is küldtek, úgy, hogy én hittem azt, hogy Vele-Együtt megvan a Minden. Ekkor vissza kell csatolni, első pont….nagyon nehéz. És hosszú. És fájdalmas. Ekkor kapaszkodtam bele mindig a művészetbe.
Volt, hogy én akartam menni.
Volt már, hogy Én engedtem el valakit…. bár akkor nem volt választás, igazából. Mégis…inkább kellett volna vállalnom az érzéseimet. Megtanultam. Nyitott kommunikációval indul minden. Megváltoztathat sorsokat. Idővel ekkor is működött az elsőre való visszacsatolás, mert ez még, amivel indul minden. Nem hiába az az örökérvényű….működnie kell…kéne. Az egész dolognak most itt ez a lényege, tudni kell visszacsatlakozni az első gondolathoz. Mindenféleképpen ajánlom a művészeti ágakat, hogy segítsenek hozzá vissza. Működik! Bár, csak hogy ne mondjátok, hogy elfogult vagyok, mondják ezt művészemberek… akik az önkifejezés, szórakoztatás mellett, titkon azt az ösztönző erőt rejtik bele minden művükbe, hogy általa elismerésre vágynak. Bíznak akkor magukban? Vagy inkább úgy mondom, elérhető ez teljesen, ez az állapot, ez az érzés,hogy hiszel annyira Magadban, hogy ezt elhiszed? Mindenesetre minden egyes szépség-művészeti alkotás segít hinni ebben! Irodalom, film, színház…a tánc….a zene….mert nem tudom, hogy vagytok vele, nekem mindig meghozza a bennük való gyönyörködés arra is az ihletet, hogy én is alkossak valamit. Mert elhiszem és tudom,hogy képes vagyok rá. Mert ha nem is értem, érzem pl. a zenét és tudok rá táncolni. Mert egyszintű vagyok azzal, akitől látom. Mert hív magával az egész és ezzel visszadja az erőmet és önnön hitemet. Mert ha elhiszem, akkor az már nem illuzió, hanem valóság. De ez már művészet pszichológia. 🙂
Ki melyik oldalt élte már meg? Milyen példákat láttatok már erre? Vagy elég, ha azt kérdem, Rátok igaz, hisztek az örökérvényűben? Hiszitek, hogy Bennetek ott van az összes lehetőség? Magyarul hisztek magatokban?
Saját válaszom saját példámon és a konklúzió, amit levontam mindebből:itt🙂
kép:pixabay.com