A legfontosabb, amit az utóbbi időben megtanultam

Hadd reflektáljak az előző írásomra(itt olvashatod vissza ). Továbbfutott ez magamban, rávetítve arra, ami mára már kitisztult előttem és Bennem, és ez lenne a válaszom a bejegyzés végén található kérdésekre.

Közben annak értékére és fontosságára is rájön az ember, mit jelent ez a mondás: „ Nem számít hány lélegzetet vettél, az számít, hány olyan pillanat volt, ami pont, hogy elvette a lélegzeted.” Ennek az értéke az, hogy bizony mennyi ilyen pillanatnak Te magad vagy kiinduló forrása, önnön értékeidből, a legkisebb erőfeszítés nélkül…..Tudod ezt magadról?

Hogy tanultam Én ezt meg?

Hosszú ideig azt hittem, hogy a „legtöbb élet” akkor volt, azokban az éveimben, amikor ténylegesen művészként, színészként működtem. Színház, zene, tánc, ének……aztán ráébred az ember, hogy ez az érzés talán csak azért volt, mert több embertől kaptad meg azt, hogy értékes vagy, ezt jól csinálod, azt, hogy felnéznek rád, netán csodálnak is érte, ha valamiben jó vagy, és persze, ezeket a „termékeket” azért „gyártjuk”, hogy azért elismerést kapjunk érte. Megbecsülést. Tényleg ezért is alkot az ember, ez tény. Ilyen szempontból, sosem lehet igazán magabiztos az alkotó, és mégis vállalja a kockázatot, hogyha valamivel megbukik, kísérletezik tovább, mert adni akar. És így közvetetten kapni is…..

Annyi ember között mozogtam, bejáratos az ember ide-oda, és úgy érzi, tartozik valahova. Az az érzés, amikor azt mondják a celebek is az interjúkban: „ a színház a második otthonom.” Igen. Bizonyítékát kapja ekkor, hogy meg van becsülve, és elhiszi, minél több embertől hallja, annál jobb. Ez más szakmában is így van.

De igen, eljön az a fajta szint, amikor észreveszed a lényeget(meg kell érni rá, nagyon kevesen látjuk magunkat, helyzetünket kívülről-nemrég van meg Bennem is ez a felismerés), mely továbbmutat mindezen.

Mert ha ez így van, akkor egy- a művészember ezek szerint sosem hihet eléggé magában, nem érhető el az az állapot, amit itt írtam örökérvényűként.

Keltett önbizalma és önhite persze lehet maximális…de ez mégiscsak azt jelenti, hogy ahhoz, hogy tényleg elhiggye, ami Ő, és ne csak feedback-ként értékelje (ez a normális, erre tényleg szükség van), hanem szinte várja mindig, hogy ebben megerősítse valaki, mondom minél többen, annál jobb; akkor itt van a blokk. Hogy hallanod kell ahhoz, hogy elhidd, hogy Te mindezek nélkül, eleve is az vagy. Értékes. Akkor is, ha egyedül vagy. Akkor is, ha egy nap nem alkotsz semmit. Akkor is ha egy ideig nem teszel semmit az asztalra. Ha nincs senki aki elmondja….akkor is. És vannak hányan, akik észre sem veszik. Sem azt, hogy mennyire értékesek, sem pedig ezt: hogy saját önbecsülésüket csak összekoldulják,közben Önmagukról ezt nem hiszik el.

Mondom, ezt úgy írom, hogy közéjük tartoztam. Remélem írhatom ezt tényleg múlt időben már. Elengedtem azt, hogy azért „gyártsak”, hogy megfeleljek, csak hogy legyen valami, csak hogy megdicsérjenek. Tudom,miben vagyok jó, tisztában vagyok a képességeimmel és mindaz, amit adok, azért teszem, mert jól esik. Mert szeretek alkotni, magában, egyszerűen. Mert elsősorban ez az én lelki táplálékom.

Értékeld Önmagad, mindazzal, amid van(belső értékekről, tehetségről, képességekről,tudásról beszélek elsősorban) ez mindennél több és a legigazabb dolog, ami tehet az ember magáért. Több, mint elég. Mert hisz, ha mindenki más el is megy, és nincs ott; ahhoz, hogy ezt tudd, elhidd, tisztában légy vele, hogy emlékeztessen rá mennyit érsz, egy valaki mindig ott lesz és a szemedbe tudja mondani majd ezt neked: Te Önmagadnak.

kép:pixabay.com