Megtalálni és elveszni benne

2011 áprilisában, tíz éve jelent meg a könyvesboltokban Paulo Coelho zseniális könyve, az Alef.


Azért ezzel kezdem, mert habár sokan nem szeretik az írót, vagy túl közhelyesnek tartják, ez a könyve tényleg olyan élmény, amit Ő is átélt, több érdekesség tartozik a könyvhöz, és ami a legfontosabb, úgy vélem, akik nem olvastátok még a könyvet, akkor többen nem is tudjátok még, nem is hallottatok arról, mi az az Alef. Az Alef-pont. (Én nekem fogalmam sem volt róla.)


 Alig vártam a megjelenés idejét, és egyből megvettem a művet. Azonban elég későn, csak másfél hónappal utána jutottam oda, hogy el is olvassam. Azonban ez pont így volt jó, mert akkor voltam olyan lelkiállapotban, hogy befogadó készen üthettem fel a kötet lapjait. 


A könyvvel kapcsolatban voltak elvárásaim, számítottam valami újra. A könyv egy, az íróval megtörtént esetet mesél el, még ha ez néha hihetetlennek is tűnik. Ugyanazokat az eszközöket lelhetjük fel a kötetben, amit az író eddigi regényeiben: nagy szerepet kap a szeretet, a szerelem, a misztikum, a mágia és a hit. Most viszont valami újat is kaptam ettől a könyvtől. Mindennek megvan a maga ideje: nem tudtam egyben elolvasni, csak három részletben, de ez így volt célszerű, hiszen magát a regényt is ennyi részre osztanám. 


A könyv története érdekesnek tűnhet már az első lapok elolvasása után is: az író eldönti, hogy kísérőivel egy nagyszabású útra indul vonattal, hogy ismét magára találjon gondolataiban, rendezze spirituális erejét és közben közönségtalálkozókat tart. Aztán hirtelen-ahogy sokunk életében is adódik- feltűnik egy „rajongó”, aki ragaszkodik ahhoz, hogy vele tartson, mert mint mondja: érzi, az ő küldetése vele lenni s kísérni. Így hát velük tart az idegen. Kapcsolatuk elmélyül, sok mindent átélnek, s habár pletykák is indulnak, attól sokkal mélyebb viszony alakul ki köztük: megtalálják egymás szemében az Alef pontot, azt, ahol a világ összes helye és személye egy időben van jelen, kitárul az univerzum. Tér és idő egyesül. A felismerés megdöbbentő és felkavaró.


Azután jön a megtagadás fázisa: az író megpróbálja legyőzni azt, hogy a lány még közelebb kerüljön hozzá, de ezt nehezen lehet. Harc a kísértés ellen. Mindenki a saját maga ellenségeként a legveszélyesebb.


A mű semmiképpen nem okoz csalódást. A gyönyörű tájakat, belső monológokat, szerelmet, mágiát most is megtaláljuk benne. Ahogy olvastam, én is percről percre alakultam át, s a művel együtt változott lelki állapotom is. Nem tudtam volna megérteni a megbocsájtás részt a kötetben, ha akkor én sem abban a periódusban vagyok. Az Alef  pontot egyszer találjuk meg, ha azt az egyszeri alkalmat megkapja az ember a sorstól, az a legnagyobb áldás. Főleg, hogyha akkora szerencsében lehet részünk, hogy nemcsak megtapasztaljuk, hanem Velünk is marad. A regény végén visszatérünk a vonatra, és ha érdekel miként, hogyan, akkor szívből ajánlom, olvasd végig a könyvet. Majd meséld el, hogy tetszett! 🙂 


Érdekességek: 

  • Coelho saját Twitter oldalára töltött fel részleteket a készülő regényéből. Eddig nála nem volt olyan, hogy közben az internetes oldalán kért tanácsokat, véleményezést, vagy osztott meg részleteket előre.
  • Saját alkotói válságát is említi, az egész itt leírt és megtett út, azért van, hogy újra megtalálja Önmagát. Fel kell fedeznie Önmagának az életet oly gyönyörűvé tevő csodákat és kincseket.
  • Anahi mexikói énekesnő Aleph c. dala a könyvhöz íródott. A szívbe markoló dalszöveg reprezentálja a könyv üzenetét, és azt, hogy Coelho egy időn kívüli helyre követi a tökéletes szerelmet, és végig járja a Lélek útját. A dalt itt hallgathatod meg. 

Hátrahagyom még, akár kedvcsinálónak is, a mű legszebb üzenetét (imáját).


  „Megbocsátom a könnyeket, amelyek elöntöttek, a fájdalmakat, a csalódást, az ütéseket, melyek megsebeztek. A széttört álmokat, a megölt reményeket, az egész világot, minden rosszal együtt-megbocsátom. Önmagamnak is megbocsátok, hogy a múlt nyomorúságai többé ne nyomják szívemet. A bánat s neheztelés helyére a megértést s empátiát teszem. A fájdalom helyére a feledést, bosszú helyett a diadalt! Képes leszek szeretni minden szeretetlenség fölött, adni akkor is, ha mindentől megfosztanak; örömmel dolgozni minden akadály ellenére; kinyújtani a kezem még a legnagyobb magányban és elhagyatottságban is; felszárítani könnyeimet, ha zokogok; és hinni akkor is, ha nem hisznek bennem.”



kép:saját

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on email
Email

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Tetszik a tartalom amit nálam olvasol? Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót

 

Örülök, hogy Nálam jártál! Amennyiben tetszett az itteni tartalom, iratkozz fel hírleveleimre, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót