Az oldal hivatalos indulásának napján, 2021.05.14-én, illő azzal indítanom, honnan is jött a blog ötlete.
Ha röviden szeretném kifejezni, ez történt:
„Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincs szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert, feltölti erővel. „
(Müller Péter: Szeretetkönyv – részlet)
Mi történt Nálam?
Egy hónappal ezelőtt, egy beszélgetés után én is elkezdtem leírni Önnön magamnak, mi az, ami feltölt energiával, mi az, amit igazi szenvedéllyel, ennyi szeretettel, komolyan, szívből tudnék csinálni, őszintén, feltételek és hamisság és megfelelési vágy nélkül, úgy, hogy nemcsak magam töltődöm közben, hanem másoknak is tudnék adni vele, akár egy leheletnyi inspirációt. Egy szó maradt bekarikázva: az írás. Leírom itt bővebben, miért fontos számomra. Az írás valóban életem része hosszú évek óta, úgyhogy eldöntöttem, készítek akkor egy tárhelyet, egy Otthont ezeknek a dolgoknak, ami innentől nem az asztalfiókom lesz. Ha már világra jöttek, hadd kapjanak fényt. Aztán tovább fűztem a sort- mivel érdeklődésem, és szakmáim, és tanulmányaim révén is jártas vagyok több művészeti ágban, és vannak történeteim, tapasztalataim, ezért kibővítettem több kategóriára, összeszedtem mi is, amihez értek, és át tudom adni, így lett ez végül kibővülve egy személyes, művészeti blog.
Az oldal kialakítása során jöttek olyan, nem várt események is, melyek folyamatában azóta szintén benne „lebegek”, úgyhogy csodás tapasztalás volt és visszacsatolás, hogy jó úton járhatok. Illetve, hogy máris, az indulás napján azt írhatom, hogy eleve tervben volt a növekedés, vagy akár új kategóriák nyitása, de egy olyan lelki szelet jön majd meglepetésként, ami számomra is az. Meglepetésként jött. Úgyhogy nagyon izgatott vagyok a jövőbeni újdonságok miatt itt, a blogon is.
Nagy örömmel tölt el, hogy egy hónap alatt készen áll az oldal nyitásra, és még most kezdődik csak el a munka! Az eddigi 10 kategóriában viszont máris lehet olvasgatni, és elkészült az oldalhoz tartozó több, közösségi felülete is, minthogy megtalálható Facebook, Instagram és Soundcloud oldalakon is, így tudod követni a blogon zajló eseményeket. Amennyiben nem vagy fenn ezeken az oldalakon, akkor elég a hírlevélre feliratkozni, és havonta, mailben értesülhetsz majd a blog friss élményeiről. A legutóbbi bejegyzések megtalálhatóak lesznek mindig az oldal alján, de vissza is kereshetőek az archívumban!
Nemcsak olvashatsz, hallgathatsz is akár már dalokat Tőlem, akár podcast adásokat/beszélgetéseket-ezek is a közeljövőben fognak kibontakozni, mint ahogy erről a bemutatkozó részben mesélek is.
Igyekszem tehát egyre majd növekedni és mindig hiteles maradni.
Amennyiben észrevételed van, keress bátran a maia@lelekszirmok.hu email címen.
Bízom benne az oldal minden felületén könnyed, lelkesítő, inspiráló, értéket képviselő eszmecserékben lesz együtt részünk.
Ha a művészet Számodra krízisben vigasz, de bőségben is simogat; amennyiben érdekel a művészet, akár több ága is; netán Te is műveled egyik-másik szegmensét, akkor szeretettel üdvözöllek és várlak majd mindig itt, Nálam!
kép:pixabay.com