Mintegy folytatásaként…a Nő az ablakban c. versemnek, íme új versem.
Rád gondolok. Álmodozok. Arról, hogy létezel. Hogy az enyém leszel. Arról, hogy így, aki vagyok, elfogadsz. Arról, hogy örökké itt maradsz. Rád gondolok. Arról álmodok, hogy egymásra találunk. Mindazon útról, amit egymás felismeréséig bejárunk. Rád gondolok. Arra, hogy már Veled vagyok. Hogy mindezen álmok már valóságok. Hogy beteljesíted összes inspirációm tárgyát. Hogy értelmet nyer minden, ami kitöltötte eddig lelkem vágyát. Hogy Te vagy a hang a torkomból, Tinta a tollamból, Erő a lábamból, Mosoly az arcomról. Rád gondolok. Hogy Mellettem állsz és támogatsz. Hogy hiszel Bennem, és ha elfogyna az erőm, Te magad leszel az, aki hitet adsz. Hogy lassan kibontjuk egymást, És megéljük a közös jövőt, mint a leghatalmasabb áldást. Állok az ablakban. Rád gondolok. De már nem álmodom, Hogy igaz lett minden eddigi gondolatom. Mert mára Veled mindezt megélem, minthogy világunk minden valóságom. Ez a kifejezés új értelmet nyert, mert Téged, a boldogságom, minden nap végén hazavárom.
kép:pixabay.com, saját szerkesztés: canva.com