Új rajzom, új téma… mely a Távol a világ zajától címet kapta.
Később lesz szó ugyanezzel a címmel íródott könyvről és az abból született filmes adaptációról is, de ez a bejegyzés most másról szól. Művészetterápiám talán utolsó darabja ez…
Pergamenre – azaz szimbolikusan ismét egy falevélre/falevélbe vázoltam fel az elképzelésemet, mint ahogy itt tettem. Immár az motivált, mert hogy így ábrázolva úgy néz ki, mint egy képeslap, illetve felvázolom egyelőre csak tervként, vágyként… az álomképem.
Nagymamámék kertes házban éltek, milliószor jártunk le oda. Miután nagymamán eltávozott, nem maradt kertes ház, ahol pedig egész gyermekkorom töltöttem, főleg a nyarakat, annak minden örömével, munkájával, terével, csendjével és nyugalmával… beszippantott a beton dzsungel-rengeteg, a millió zaj, büdös és kosz. Azóta, immár több mint egy évtizede visszavágynék pedig erre a térre, a színekre, a friss oxigénre, a virágok illatára, a nyíló természetre tavasszal. Arra a csendre, amit más környezet nem adhat meg, csak egy kertes ház. Elhatározásom volt, hogy szeretnék majd, ha családom lesz, kertes házban élni velük együtt.
Számomra már 25 pluszosan megjelent ez az elhatározás. Még, ha társam sem volt hozzá, sem lehetőség… DE a vágyálom mindig mélyen bennem maradt. Ismerőseim és barátaim részéről is azt érzékelem, hogy alig érjük el a 3. x-et, mindenki nyugalomra vágyik már, nem csábító a zsúfoltság, a forgalom zaja, sem az, hogy panelekben hallgassuk más életét… ahelyett, hogy a belső csendünkre figyelnénk és azt őriznénk. A csendre való vágy részemről, nagyon hamar eljött, még a huszas éveim elején, és arra vágytam, hogy a saját teremet megteremtve, megosztva azzal, akit szeretek, az legyen az Otthon. Ahol a világ „zaja” az a természet hangjait fedje le csupán::::: a szellő falevelek közötti susogását, a madarak énekét, cicák nyávogását, kutyák ugatását, kakas kukorékolását jelentse. Nem pedig a kocsik kipufogóját, a szomszédok buliját, a felújítások fúró, kopácsoló hangját és recsegését stb…. Távol a világ zajától. Ez minden vágyam!
Ahol csend honol, ahol béke van, és nyugodtan van idő – kertészkedni, játszani, elmélázni, teát inni, főzni, olvasni, meditálni, relaxálni… alkotni. Egy ilyen hely jelentené számomra az igazi Otthont. Főleg, ha ott élne benne a szívem is, ha értik, mire gondolok….
Egyre kevésbé látom ismeretségi körömben is, hogy vonzó lenne a belváros, a nagyvárosi tömeg, a bulinegyed… ehelyett amint lehet, jövünk „kifelé” ezekből a gócpontokból…. és teljes mértékben megértem! Azonosulok vele, hisz én is erre vágyom! Ahol meg lehet bújni a mi, saját, belső fényünkből táplált kis világunkban, nem kiszolgáltatva magunkat a „nagyvilág” koszos, büdös, zsúfolt zajainak…
Te olyan szerencsés vagy, hogy megvan ez a tered, nyugalmad szigetén? Távol a világ zajától… ?
A rajz saját.
További rajzok és történetek: ITT