Eme versem 2023 áprilisában született, a Nő az ablakban c. vers-sorozatomnak ez az ötödik és záró darabja. 2 év alatt születtek meg a versek, a verssorozat ezt megelőző „részei” itt a honlapon, a Verseim között fellelhetőek.
Itthon vagyok.
Állok és várok.
Én mindig csak vártam és ácsingóztam.
A Nő az ablakban végig én voltam.
Mindvégig ott voltam…. a sorsomnak tartottam.
Most viszont utoljára megszólítalak még Téged,
Aztán… bemegyek… végleg.
Akármit tettem és mondtam,
Én titkon mindig csak vártam.
Hogy eljössz s olyan életünk lesz, amilyet ígértél mindig is nekem,
Halkan mosolygok… hm … ebből nem lesz már semmi sem.
Vártalak csendben, a nyárban, őszben és télben,
Pedig már a kezed sem nyújtottad felém, mint régen.
Álltam a csendben.
Mondták, hogy nem fogsz megváltozni sosem,
Én mégis ebben hittem.
Nekem értél annyit, hogy elengedjelek…
De úgy tűnik, neked én nem, hogy engem válassz az életben.
Felemelem a fejem: én mindent megtettem.
S talán neked sem róható fel semmi sem.
Máshol tartasz még, máshová szórod az álmaidat rég.
Te valóban elmondtad hatszor is…. nem kérsz belőlem, de akkor is…
Én igazán mégsem hallottam meg.
Miért, oh, miért hisz naivan a szív még akkor is,
Ha már közölték, hogy dobogását többé nem kérik?
Én is bolond voltam,
Hogy bármit még vártam…
Egy helyben álltam.
Valahol mégsem bántam, mert én legalább meggyászoltam.
Most… itt állok még a balkonon…
Remeg a térdem és tudom….
Ha innen bemegyek, újra kell ismét mindent kezdjek.
De most már érzek magamban hozzá erőt, nem félek.
Hiszen máskor is annyiszor már megtettem,
Egyedül is megállom a helyem.
Hidd el, őszintén mondom: én jól vagyok és élvezem a szabadságot.
Haragot és indulatot tovább nem táplálok.
Én attól másabb s több vagyok.
Majd egyszer, nemsokára újra a szívemhez kapcsolódok,
És újra hiszek majd abban az álomban, amit most miattad elhagyok.
Teljesen megújulok.
Szóval… búcsúzok.
Kértem a Holdat, a csillagokat…
De azt mondják: „már ne várd a lovagodat…”
Úgyhogy jó szívvel: szerencsét kívánok.
Én tovább az ablakban nem állok és nem várok.
Most lassan, halkan bemegyek,
Bezárom szív-ajtómat.
Itthon én otthon vagyok s őrizem tovább tiszta világomat.
Eltettem a kulcsomat.
De majd egyszer odaadom az igaz társamnak.
Ő majd őrzi a lakatomat.
Csend, de melegség van idebenn.
Szeretet.
Amelyet a jövőben megosztani remélek…
S innentől már arról álmodok:
Hogy családot alapítok,
Hogy hamarosan társ, feleség és anya vagyok.
Készen állok.
Szerencsét kívánok neked,
Legyen úgy, ahogy elrendeltetett.
Sajnálom, hogy nem tudtunk együtt boldogok lenni,
Én most csendesen elmosolygok még a kedves emlékeken, így fogom magam elringatni,
Aztán… majd már máshol fog szívem tovább dobogni…
#versonline Tőlem:
Kép:pixabay.com