Koreográfia – nem lötyögök, táncolok!

Sokszor megkérdezik: jól táncolsz? Mondanám, hogy igen, de mára talán már hozzá sem szagolok ahhoz, amit régen tudtam. Remélem, ez hamarosan másképp lesz! 😉 Én nem lötyögök, táncolok! Évekig tanultam, a színin is több táncos órám volt, a néptánctól kezdve a modern táncokig… aztán maradt a latin tánc. Azaz kettő is, majdnem, hogy 3, de erről majd később, egy másik bejegyzésben. Ilyen szinten, bár a profi társas tánctól is messze vagyok, mégsem lötyögés, amit csinálok, vagy csináltam bármikor, hiszen ezekben a latin, társas táncokban is, ha szabad vezetés is van, vannak adott figurák és kombinációk, melyekkel lehet „kötött” koreográfiát alkotni, és „szabályosabb” és követhetőbb tánc, mint csak úgy ellötyögni. Mégis, amiről most írok, az is külön fogalom.

Az, hogy valaki istenadta tehetség, jó ritmusérzéke, testfelépítése, hallása van és rugalmas (utóbbi még jógával is fejleszthető) – mindez még nagyon kevés! Nem véletlenül van táncművészet. Nem mindegy ugyanis, hogy az ember ellötyög szabadon, vagy táncol is, talán jól is (esetemet említhetném), tehát már esztétikai élvezetet nyújt látványa annak, amit csinál, és ritmus és jó ütemek követése lekövethető esetében, jó nézni…. vagy! Olyan művészi szintre emeli, hogy táncművész/koreográfus lesz. Vagyis művészi, professzionális szinten táncol, lépdel, árulkodik táncos mivoltáról már testtartása is stb. Bizony rettenetesen nagy a különbség aközött, hogy jól táncolsz, vagy koreográfiákat követsz le szó nélkül egyből/tervezel, ha kapsz egy instrukciót aszerint mozogsz, abban élsz, abban alkotsz művészi világot, mert ez a művészeted. Ez két külön dolog. Még az is, hogyha tánctanár vagy, vagy csak táncos, vagy táncos és koreográfus. Az a kettő sem azonos. Lehetsz jó táncos, de nem vagy koreográfus, de koreográfus nem lehetsz sokszor, ha nem vagy magad is elég profi táncos…

Most a koreográfiákról van szó, ami jóval magasabb és profi szint, minthogy valaki jól táncol…. Elámulva nézem mindig a következő videókat, melyek szemet gyönyörködtetőek és lélegzetelállítóak… csorgatom a nyálam, hogy egyszer így tudnék mozogni… vagy ilyen szinten tudnék én is közvetíteni tánccal. Rendkívül inspirál és motivál. Szóval, ilyen videók nézése is a művészetterápiám része lett ( itt és itt írok róla). Ők nem csupán táncosok, hanem koreográfián keresztül mesélnek el történeteket, dalszövegeket, életeket… nekik a tánc a művészi anyanyelvük, a testük mozdulatai és megnyilvánulása az ő nyelvük, a szavaik, amiken keresztül beszélnek, mesélnek, közvetítenek, világokat felépítenek. Megható módon. Úgy, hogy az elér a lélekig, úgy, ahogy szimpla táncot nézve sem ámul el az ember néha. Ez már attól is fentebb lévő szint. A táncművész/koreográfus ebben gondolkodik. Nem a szavak embere. Hanem a mozdulatoké. Mindent megkomponálni, úgy átnyújtani egy művészi katarzis élményt. Ezek aztán valóban azok! A táncművész ismeri testét, és elfogadja. Az a munkaeszköze. Fitten tartja, vigyáz rá, és mégsem kíméli. Kihozza a legjavát belőle. Azaz magából. Mert adni akar. Azzal/úgy akar adni. A táncművész ismeri a zenét, a ritmust, érzi az ütemet. Ott pulzál vénájában. A táncművész színész. Nem véletlenül vannak mozgásszínházak is/előadások. Mivel az arcmimikájával is tud „táncolni”, és látnunk kell arcának rezdülésein is a kétségbeesést, a bánatot, az örömet, minden érzést, melyet éppen eltáncol. A koreográfia történetén keresztül mesél. Az empatikus képesség is fontos, hiszen bele kell élnie magát, hogy minden rezdülésével átadja a „mondanivalóját” táncán keresztül. Azaz koreográfián keresztül. Minden lépését megtervezi, mégis szellősnek, könnyednek, természetesnek kell hasson, hogy befogadhatóvá váljon a közönség révén. Ugyanis az átélés is, mellyel táncol, nagyban befolyásolja azt, hogy mennyire nyújt igazi élményt, és válik befogadhatóvá…. Ugye-ugye? Milyen összetett? Maga a táncművész is, nemhogy maga a táncművészet!

Szóltam már arról, hogy a táncban van a művészet összetettsége és szépsége is, azért mert habár önmagában is helytáll, de általában még két ág társul hozzá: a zene…. és az éneklés is, de a zene biztosan. Ezek párban járnak, és milyen gyönyörű párban, ahogy ezen videók mutatják!

Szóval, én csupán egyes dalokra kerestem rá mostanában, mert szerettem volna meghallgatni őket, sírni rajtuk stb. és ilyen videókra bukkantam a flow-ban! Sorra dobott ki újakat és újakat…. Ezek gyöngyszemek! Nagy és értékes felfedezésem mindenképpen meg akartam osztani! Ezeket a fiatalokat, ezt a modern, kortárs táncstílust is népszerűsíteni!

A gyönyörérzet csak egy szó, amit az ember érez nézvén őket, igazi művészi katarzis mind. Igényes/ízléses katarzis. És meghökkentő: mennyi művészi nyelv van, mennyi értelmezés, melyből egy egész világ születik meg és halkul el pár perces dalon belül/keresztül…. és milyen hatásos módja a kifejezésnek! És hogy maradandót alkoss! Magadból, magaddal, azzal, ami benned van, belőled születik meg, ilyen koreográfiákban. Erre csak annyit tudok mondani, azért is hatódok meg sokszor, mert ezeket nézve rádöbbenek: ez maga a művészet! Ezeken a koreográfiákon is megérinthető a művész lelke, ahogy ő látja a világot, társadalmat, ahogy ő értelmezi az adott dalt, vagy ahhoz társítja a koreót, amilyen a lelke! Mennyi ilyen értékes lélek van ezek szerint! Ez a tudat is megnyugtat!

Valamint, hogy milyen nagyszerű látni, hogy ilyen darabok születnek, amikor a művészetből másik művészet születik meg… vagy táplálódik…. (Zenére tánc, vagy akár fordítva, vagy triplázva, ha ének is társul hozzá.)

A művész művészt tud csak megszólítani… a művészet így tud művészetet tovább „fialni”……

Pár darab az eddig felfedezettekből ::

Ez valami csoda! Ez maga mindaz, amiről írtam… minden koreográfia egy önálló világ, egy önálló értelmezés, egy történet elmesélése… mozdulatokkal! És micsoda üzenettel! Varázslatos! Micsoda felépítés! EZ a művészet:

Újabb gyöngyszem! Csodás előadás, helyszín és dal! Tiszta művészet…

Folyamatban lesz a feltöltés!

Videók: YT

Képek: pixabay.com

Több táncos cikk: KATT

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on email
Email

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tetszik a tartalom amit nálam olvasol? Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót

 

Örülök, hogy Nálam jártál! Amennyiben tetszett az itteni tartalom, iratkozz fel hírleveleimre, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót