Dominikai ritmusok

Bachata. Dominikai ritmusok. Erről a zenei stílusról/és főleg táncáról régóta ígérek cikket. Már a #dalmaratonban is énekeltem nem egy ilyen típusú dalt. Ezt és ezt. 🙂

Most viszont nemcsak a zenei stílusról, ami elég sajátos ütemű, és egyből felismerhető az értő fülek részére, hanem az ehhez kapcsolódó táncról lesz szó. A kettő elválaszthatatlan egymástól.

A tánc rovatot hanyagoltam… ennek annyi oka lehet, hogy fájó pont. Fájó, mert nem tudom úgy „űzni”, ahogy eddig, „köszönhetően” a fájdalmaimnak, erről itt írtam. Pedig ez is a mindennapjaim része volt, és nemcsak, mert érdekelt, vagy színésznő voltam és a mozgás, a tánc a részemmé vált, hanem személyes érdeklődés szintjén is.

Először a bachata-val, mint zenével, és a hozzá elszakíthatatlanul tartozó tánc stílusjegyeivel először 2013 nyarán találkoztam, amikor az egyik kedvenc mexikói énekesnőm első lemezét ilyen zenei zsáner neve alatt adta ki. Akkor semmit nem tudtam erről a táncról, sem, hogy mik is a főbb jellemzői az ilyen daloknak, nem hallgattam ilyen számokat, bár a latin zene 15-16 éve az egyik kedvencem/ életem részem. A dalok azonban azon a cd-n ebben a stílusban íródtak, és a videoklipek természetesen ezen táncjegyekkel voltak megkoreografálva. Akkor ismerkedtem velük, mind a zenével, mind a tánc részével és nagyon szimpatizáltam mindkettővel, bár szolidaritásból sok ideig bachata alapú dalokat csak ettől az énekesnőtől hallgattam. A zene pedig ugye a tipikus táncával párosult. Nem feltétlenül kell tudni azonban táncolni ezt, ha bachata-imádók akarunk lenni. Az én figyelmem viszont mindkettő felé irányult egyszerre.

Aztán, amikor „profi szintre” emeltem ezt az “érdeklődést”, az 2017-ben volt, amikor elkezdtünk a barátnőmmel latin táncos órákra járni. Először csak salsa órákra, majd a tanár úr elhívott bachata órákra is. A lemez jutott egyből eszembe, és hogy mindig is ki akartam próbálni a bachata-t. Megtanulni, és úgy táncolni, ahogy a videoklipekben is láttam.

Aztán szerelem lett. A salsa és bachata is, (és a tanár úrral is, aminek nem lett jó vége, ezért a tánc is és minden ilyen latin dal parkolópályára került egy évig, mert annyira fájt, na de ez ebben a cikkben senkit nem érdekel) de a szívem is és a ritmusérzékem leginkább a bachata-hoz kezdett tartozni. Egy harmadik latin tánc alapjait is elsajátítottam, de csak nagyon alapokban, az a kizomba. Akárki látott megdicsért, hogy igényesen és jól  is táncolok, jól áll nekem. Imádtam is, az biztos. Egyre többet tanultam meg, figurákat, kombinációkat, tartást, díszítéseket, és kifinomultságot. A tánc a testet is erősíti, formálja, új kapcsolatokat lehet kialakítani, és a mentális egészséghez is hozzájárul, hiszen sportnak minősül. Bizony ám.

Viszont ezek akármennyire is “szabad” táncok, vannak figurái, tehát gyönyörű és ízléses koreográfiákat lehet kialakítani belőlük. Még, ha szabad vezetés is van. Ez azt takarja, ha már eltelt jó pár hét, hónap, akkor elég figurát tud a férfi és nő is, hogy a férfi: bátran levezesse, és egybefűzze őket egy dalon belül, a nő pedig bátran lekövesse, még akkor is, ha a férfi „fejlettebb” szinten van, mint ő, és olyat akarna levezetni a hölgynek, amit a nő még sosem csinált előtte, nem tanulta. A férfi vezetésén múlik sok minden, de kell a nő is, aki követi… Én azt tapasztaltam, és ezért is szerettem ügyesebb srácokkal táncolni, mert mindig tanultam tőlük és fejlődtem. Valamint, bátran mertem magam vezetni hagyni, figyeltem, és azt vettem észre, ha odafigyelek és koncentrálok, de mégsem feszülök rá, akkor a természetes érzékem révén is, de szinte mindent meg tudtam csinálni, amit a profi táncosok levezettek nekem. Sokat tanultam a volt páromtól, valószínűleg ezért is jutottam el olyan szintig, és nem azért, mert „puncsos” voltam, velem pont, hogy nem kivételezett senki soha, ezért éreztem is egy plusz nyomást magamon. Ha már táncos a párod, értitek… Na, de ha máshogy csináltam valamit, akkor sem biztos, hogy az én hibám volt, de sosem néztek bénának, sőt, mindig elmagyaráztak mindent az órákon is, a gyakorló órákon és bulikon is. Ugyanis egy idő után, minél ügyesebb lettem és kinőttem a diszkózásból, csakis kizárólag ilyen jellegű bulikba jártam. Ezek ugyanis csakis nekünk, táncot tanulóknak létrehozott, zárt, gyakorlásra való bulik voltak. Ahol lehet többeknek volt célja az ismerkedés ( bár való igaz, hogy valószínű a legtöbb srác azért szeretne megtanulni, mert szeretne ismerkedni, de még mindig minőségibb módja ez annak, hiszen a tánctudásával inkább vonzóbb egy férfi, mint egy részeg a böfögésével vagy sörrel a kezében és lötyögve…), mégsem láttam sose egy részeg embert, mert az megölte volna a bulit. Ezek ugyanis tisztán a táncról szóltak. A táncon belül elégetni az energiákat és jól érezni magunkat. A latin zenés bulik a táncokkal – ezek hangulata felülmúlhatatlan! Imádtam a társaságot is, és imádtam, hogy senki nem a fenekem akarta fogdosni, vagy hányt le, hanem a táncért és annak szeretetéért voltunk ott a legteljesebb mértékig.

Kell a kifinomultság, ugyanis ez nem szabad lötyögés, hanem minőségi tánc. Szenvedélyes, de nem közönséges, vagy kirívó. Intim, de nem rámászós. Összebújós, latin… de szemet gyönyörködtető, ha minőségben tanulja és sajátítja el a személy.

Kezdődhet az ismerkedés?

Stíluseredet: raggaeton

Származása: Dominikai Köztársaság

Műfaj története

Latin, romantikus, érzéki. Mit is írjak mást? De ettől ne ijedj meg! Ugyanis az alapok, amelyekkel egy lassabb dalt simán végig is tudsz táncolni, egy este alatt megtanulhatóak és nagyon egyszerűek. Nézzük, mi is a bachata?

A salsánál lágyabb hangzású, melankolikus hangulatú latin zenei stílus. Az eredetileg a Dominikai Köztársaságból származó gitárzene a merengue-vel karöltve mára a salsa klubok közkedvelt kiegészítő táncává fejlődött. Népszerűségét az egyszerű, könnyen megjegyezhető lépéseinek köszönheti, habár a lépéseket kísérő csípő és testmunka elsajátítása hosszas gyakorlást igényel. 2002-től bekerült az autentikus latin táncversenyek versenyezhető kategóriái közé, amelynek hatására a bachata gyors fejlődésnek indult. A romantikus hangulatú bachata a salsa táncos bulik kísérőműfajaként mára már az egész világot meghódította.

Hangzásvilág/Alaplépése a táncnak

Amint elkezdenél otthon gyakorolni, vagy órákra járni szerintem első körben a zenével ismerkedj, ugyanis vannak gyorsabb és lassabb ritmusúak is. Érezd meg, mennyire indul be rá a tested vonala, az érzékeid, és ha bejön, akkor is első körben lassabb dalokra kezdj el gyakorolni! Nyolcas ütemekben számolj, kettő jobbra kettő balra… hiába tűnhet úgy, hogy olyan mint a csárdás, közelről sem. A nők csípőmozgással tudják díszíteni, ha férfi vagy se lépj nagyon széleseket, hanem zene ritmusától függően kisebb „távokban”. De „csak” lépkedés az egész! Shakira és Prince Royce megmutatja. Nézd:

Ahogy ügyesedsz, már a zenéről fel fogod ismerni egy táncos buliban a ritmusról, hogy éppen salsa, merengue vagy bachata szól éppen.

Fajtái

Az igazi dominikai: ezt csak azoknak, akik már jó pár éve táncolnak! Ne ezzel kezdj! Nagyon nagyon gyors. 😊

Sensual: Ez az igazi összebújós, érzéki. Amennyiben nem a pároddal, vagy nagyon bizalmi ismerőssel táncolsz, akkor aki ilyen jellegű bachata táncolására kér fel, ő biztosan távolságot tart majd azért, hiszen nem mindegy a távolság sem, a tánctartás… azonban ne rémülj meg, ha kissé közelebb húz, ez a tánc sajátossága, másrészről érezned kell mit vezet a férfi, ez pedig az egymáshoz simuló tenyérből, karokból, vállból, hát megfeszüléséből is érződhet. Ha kényelmetlen, vagy úgy érzed, átlép egy határt…. akkor ezt jelezd a partnerednek! Ne hagyd azt sem, ha rángatnak, vagy rád másznak! Ez a tánc nem arról szól. hanem a tánc szépségéről, ritmusáról, és párosotok egységéről, amit tánc közben az ütemre megalkottok. Ha nő vagy díszíthetsz, ha pedig férfi, nagyon bátran tanulj meg magabiztosan vezetni! (Ilyen szempontból a férfinak nehezebb dolga van…) De nézzük a táncot….

A tánc a szoros, gyakran testkontaktusos tánctartása miatt rendkívül érzéki hatást kelt, így rajta keresztül elsősorban a másik nem iránt érzett erotikus vonzalmunk fejeződik ki. Éppen emiatt a fokozott intimitás miatt egy gentleman nem táncol válogatás nélkül mindenkivel bachatát, mert azt különleges alkalomnak tartja, amely legtöbbször szeretők, párok és házastársak részére szól. Hazánkban a bachata népszerűsége az Aventura nevű zenekar „Obsesión” című számával kezdődött.

A bachata-t világ minden tájékán táncolják, de nem azonos formában. A tánc alapja három lépés egy kubai csípőmozdulattal, amit a negyedik ütemnél egy “csípődobás” követ. A térdek némileg hajlítottak, így a táncos könnyebben tudja ringatni a csípőjét. A csípőmozgás nagyon fontos, mert elmaradhatatlan része ezen tánc egyéniségének. A felsőtest mozgása kevésbé hangsúlyos. Maximum a hölgy díszíthet a karjával, amennyiben a táncfigura megengedi és van hozzá elég tere!

A férfi eldöntheti, hogy nyitottabb, vagy közelibb pozícióban táncoljon a nővel. A tánclépések, és mozdulatok az előadás alatt erősen függenek a zenétől. A salsával ellentétben a bachata-ban többnyire nincsenek komplex forgó lépéssorozatok, de a tánc fejlődésével egyre többen alkalmaznak ebben is hasonlókat. A vezetés testtel is történik, illetve a (a versenytáncokhoz hasonlóan) a kar tolásával és húzásával is.

Az eredeti dominikai táncstílus egy teljes 8 ütemes alaplépés-sorozat egy négyzet alakú területen. Amikor a bachata népszerű lett az Egyesült Államokban, majd Európában, a táncosok elkezdték módosítani, így egy sokkal egyszerűbb, szintén 8 ütemes, de oldal irányban egy vonalban mozgó mintát alkottak. A legtöbb stílus alaplépése 3 lépésből, és egy „pontozásból” áll (amikor nem lépünk, csak érintjük a földet a lábfejünkkel, egy csípőmozdulat kíséretében). A bachata zene minden negyedik üteme hangsúlyos, amire a „pontozás” történik, de ettől eltérő időzítésre is táncolható.

!Bachata dalok!

Kezdeni-ismerkedni az alaplépéssel és gyakorolni azt!!!! https://www.youtube.com/watch?v=3-NTv0CdFCk&ab_channel=LanaDelReyVEVO

Lassabb dalok – Gyakorolni: https://www.youtube.com/watch?v=VLOVVnhDh5U&ab_channel=OmiHernandez

https://www.youtube.com/watch?v=lAkhHxsHkPU&ab_channel=DJTronky

https://www.youtube.com/watch?v=nbF4lYInhmk&ab_channel=DJTronky

https://www.youtube.com/watch?v=2GI8HFtBt4Q&ab_channel=DJTronky

Középgyors dalok – Haladóknak: https://www.youtube.com/watch?v=b_HDhkw6g7I&ab_channel=Mawakujah https://www.youtube.com/watch?v=O2fU28Pehdc&ab_channel=MaitePerroni https://www.youtube.com/watch?v=wXyQbHfdPqw&ab_channel=MaitePerroni https://www.youtube.com/watch?v=_c3B-GThqDU&ab_channel=DECKS https://www.youtube.com/watch?v=X9RR895Oook&ab_channel=%D7%A8%D7%95%D7%AA%D7%9D%D7%9B%D7%94%D7%9FRotemcohen 

https://www.youtube.com/watch?v=ZScBO6wnEy4

Ugye, hogy már fejből tudod mi a jellemző üteme/ritmusa ezeknek a daloknak? Érzed bizony….. Továbblépnél?

Dominikai ritmusok – Profiknak: https://www.youtube.com/watch?v=zdmBXPd7-5A&ab_channel=ELSIMBOLOOFICIALMUSICADOMINICANA

Ha van kedvenc dalod, csak írd be, hogy pl. Adele, vagy Lana del Rey etc. és nagyon sok angol dalnak is van már (ez divat lett) bachata verziója! Egyébként ezen a csatornán rengeteg ilyen van: https://www.youtube.com/c/DavidShaholli88/videos

!Bachata táncos videók!

A Bachata nagyágyúi egyértelműen a Daniel-Desiree páros, azonban egyre több ilyen táncos pár hódítja meg magának a YT-ot. Csak pár bachata koreográfia, jó gyakorlást:

https://www.youtube.com/watch?v=EK0Nbr3Sfvw&ab_channel=DJTronky

https://www.youtube.com/watch?v=KmayR29pKbQ&ab_channel=DJTronky

Hirtelen ennyi jutott eszembe, de hosszú amúgy a listám és sok a kedvenc. 😊

Remélem kedvet kaptál kipróbálni ezt a gyönyörű, szívet pezsdítő táncot… mely amennyire szemléletes, annál romantikusabb!

Kalandra fel! Akár tutorial videók is vannak ( https://www.youtube.com/results?search_query=bachata+alapl%C3%A9p%C3%A9sek  ), de én javaslom a rendes órákra járást! Szuper csapat gyűlhet össze, amennyiben valóban a “jól akarok tudni táncolni” a cél… 😉 Nézz körül és iratkozz be a hozzád legközelebb eső helyen, a legközelebb induló, kezdő bachata órára!

Hódítsd meg a táncparkettet te is!

Infók a tánc eredetéről Innen, a linkek Youtube-ról.

Képek:pixabay.com

Több cikkem a táncról: ITT

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on email
Email

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Tetszik a tartalom amit nálam olvasol? Iratkozz fel, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót

 

Örülök, hogy Nálam jártál! Amennyiben tetszett az itteni tartalom, iratkozz fel hírleveleimre, hogy ne maradj le az újdonságokról!

A “Feliratkozás” gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatkezelési tájékoztatót