Tavaly született még ezen kis versem… A születésnapomkor szerettem volna megosztani, de az idei, – és innentől már egyik sem lesz ugyanolyan, mint volt -,

Kilőttem vágyaimat az Univerzumnak … Látlak … Neked szánom minden dalomat … Hallak … Magam mellett érezlek … Követem is minden léptedet … Kijelentés –

Egy hete hirtelen elmentél… Csend lett és hideg. Szívem viszont továbbra is dobogja Neked az örök „szeretlek”-et. Nekem életet adtál, Szeretettel tápláltál, Rám mindig vigyáztál,

‘Lepke, lepke, pici lepke… számomra a szabadság jelképe. Azt mondják, ha fehér pillangót látsz, kövesd útját, Mert arra találod válaszaid nyitját… Mivel úgy élek, mint

Íme a következő darab, A fény forrása címmel, a Nő az ablakban c. vers-sorozatomba. Itt vannak azt ezt megelőző versek: az első, a második, és a harmadik .

Már rég nem az vagyok, aki fél vagy egy éve. Már nem tudod, igazán ki vagyok, ha nem hallottál felőlem egy ideje. Állandóan változok. Konstans

Miért van az, hogy az újrakezdésnél magamban nem bízok?Mitől is tartok?Minden élethelyzethez való hozzáállásról, pedig, én magam határozok.Valóban sokszor elbizonytalanodok…Még tanulok…Talán, mert tudom, milyen érzés

Jelöld utad! Kövesd benne csillagokként tündöklő álmaidat! Éjjelente kisurranok, ne keress, nem alszom.Mert, ami Másnak talán tündöklően fénylik egyből, azon az égbolton viszont én szorgosan,

Ebben a világban én kis lámpásként hordom magammal a fényem, Hogy sose veszítsem el a reményem. Hogy minden hajnalban, ahol az ég meghasad… Tudjam, érkezik

Tintába mártottam tollamat. Meg akartam írni előre sorsomat. Nem tudtam, hogy erre nem lehet kapni hatalmat. A tintával csak emlékeket akarok hagyni, Abból, ami bennem