Honnan jön ez a fény? Körvonalat kap sziluetted és látom már, mi az: Hisz mosolyogsz és nevetsz. Annak van ilyen hófehérsége. Azt borítod s ontod

Ne kérdezd, miért kezdtem el sírni, Nem tudom megmondani. Nem tudom megfogalmazni. Túl rég ért hozzám bárki, Nem most volt, hogy ajkamat akarták ízlelni. Vagy

Lepke voltam, Éveken át, éjjeleken át hajnalokig szárnyaltam. Tanultam, fejlődtem, alkottam, Függetlenül és szabadon szálltam. Szárnyaim viszont már egy ideje eltettem a szekrénybe, Eljött a

Nagy hirtelenséggel érkezett meg a vihar, Dúlt, hevesen…hörögve dörgött és villámlott, Majd hosszú hónapok után, de lenyugodott. Úgy néz ki lenyugodott… Elcsendesedik lassan és szelíden,

Álmodtam magamnak egy világot, Melyben szabadon alkothatok, Ahol leplezetlenül önmagam vagyok. Ahol csak szeretetet táplálok, Ahol melegségben és biztonságban vagyok, Ahol már nem „fájok”… Ahol

Eme versem 2023 áprilisában született, a Nő az ablakban c. vers-sorozatomnak ez az ötödik és záró darabja. 2 év alatt születtek meg a versek, a

Hosszú ideje igyekszem sebeim befedni. Sajnos túl sok idő telt el velük együtt létezni, És túl mélyek voltak ahhoz, hogy lehessen velük sietni. Éreztem, hogy

Amikor magunkra gondolok, Jégszobor alakokat alkotunk, Pedig igazából, igenis hús és vér emberek vagyunk, Emlékeznék, mi volt egy éve…. Aztán befagy hirtelen szívem minden emléke.