Álmodtam magamnak egy világot, Melyben szabadon alkothatok, Ahol leplezetlenül önmagam vagyok. Ahol csak szeretetet táplálok, Ahol melegségben és biztonságban vagyok, Ahol már nem „fájok”… Ahol

Eme versem 2023 áprilisában született, a Nő az ablakban c. vers-sorozatomnak ez az ötödik és záró darabja. 2 év alatt születtek meg a versek, a

Hosszú ideje igyekszem sebeim befedni. Sajnos túl sok idő telt el velük együtt létezni, És túl mélyek voltak ahhoz, hogy lehessen velük sietni. Éreztem, hogy

Amikor magunkra gondolok, Jégszobor alakokat alkotunk, Pedig igazából, igenis hús és vér emberek vagyunk, Emlékeznék, mi volt egy éve…. Aztán befagy hirtelen szívem minden emléke.

Fogadjátok szeretettel eme könnyed, vidám és játékos versem. Ez most igazi csemege, hiszen általában „nehezebb” hangvételűek a verseim. 🙂 A csók aromája Gőzölög a reggeli

Ölelj magadhoz! Didergek már így, úgy fázok… Szinte vacogok. Ölelj magadhoz! Húzódjunk össze, Mondd, hogy itt maradsz már örökre. Ölelj magadba! Melegíts fel! Olyan messze

Találj meg, lelj rám! Vállald az utat hozzám! Kevés embernek nyitom meg már magam, Hisz régen „elutaztam”, mélyen a szívembe kuckóztam. Találj meg! Szólj és

Tavaszi szél, Ahogy arcomhoz ér… Simogatja, mint a napfény… Mely azt szintén beborítja…. vigasztalja. Tavaszi szél… Mit csacsog fülembe? Miről mesél? Mit remél? Régi emlékekkel